Az egészégügyi ellátórendszer dolgozói nagyon rossz fizikai és mentális egészséggel mentenek életet nap mint nap. Cikkünkben feltártuk a legfőbb okokat, illetve bemutatjuk a lehetséges megoldásokat is. Papp Magort, az Semmelweis Egészségfejlesztési Központ igazgatóját és Rákosy-Vokó Zsuzsát az Országos Kórházi Egészségfejlesztési Program vezetőjét kérdezte a tudás.hu
Az egészségügyi dolgozók mentális és fizikai állapotát vizsgáló kutatások világszerte aggasztó képet mutatnak. Például egy amerikai kutatás az orvosok és ápolók jóllétét elemezve arra a megállapításra jutott, hogy az orvosok egyharmada, az ápolók közel fele szenved masszív kiégéstől.
Emellett az orvosok harmada, az ápolók fele közepes vagy rossz egészségi állapotúnak ítélte meg önmagát, az orvosok különösen magas arányban számoltak be a munka és a magánélet egyensúlyának hiányáról.
A kutatás szerint a kiégés hátterében az orvosoknál főként a munkaterhelés feletti kontroll hiánya, míg az ápolóknál a munkaerőhiány és a munkahelyi környezet minősége állt.
Bár a csapatmunka általában jól működött, sokan szkeptikusak voltak a vezetőség problémamegoldó szándékát illetően.
Az egyik legkeményebb hivatás a gyógyítás
A laikus lakosság körében kevéssé ismert, hogy az egészségügyi pálya világszerte az egyik legnagyobb fizikai, mentális és érzelmi terheléssel járó hivatás.
A hosszú, akár 24 órás műszakok, az éjszakai ügyeletek és a folyamatos készenléti – egyfajta standby – állapot krónikus alváshiányhoz, a már említett kiégéshez és az egészségi állapot romlásához vezethetnek.
A döntéshozatali felelősség, az életmentés és a páciensek nehéz helyzetével, szenvedésével való napi szembenézés súlyos lelki megterhelést jelent, miközben a rendszer hiányosságai, emberhiány és eszközproblémák tovább nehezítik a munkát.
A mentális problémák – különösen a kiégés – az ágazatban különösen gyakoriak.
A dolgozók – ahogy azt a kutatások is pontosan jelzik – érzelmi kimerültséggel, szakmai elégedetlenséggel és morális stresszel küzdenek, amit súlyosbíthat a betegektől vagy hozzátartozóktól érkező verbális agresszió is.
Ugyanakkor a segítségkérés sokszor továbbra is tabunak számít.
A fizikai megterhelés szintén számottevő mértékű, hiszen a hosszú ideig történő állás, a betegek emelése, mozgatása, a rendszertelen étkezés és tartós stressz mind hozzájárulhatnak az anyagcsere- és mozgásszervi betegségek kialakulásához.
Összességében elmondható, hogy az egészségügyi dolgozók saját egészségük megőrzésére gyakran nagyon kevés figyelmet tudnak fordítani. A részletesen ismertetett okok miatt háttérbe szorulnak az egészséges életmód – vagyis a rendszeres testmozgás, a kiegyensúlyozott táplálkozás, a minőségi alvás és a szűrővizsgálatok -legfontosabb tényezői.
Mindez viszont már középtávon is jelentősen rontja életminőségüket és várható élettartamukat.
A Covid időszaka sokat rontott
Covid-járvány idején jelentkező extrém terhelés pedig tovább súlyosbította ezeket a kockázatokat.
Egy a sanghaji (Kína) első vonalbeli egészségügyi munkatársak körében végzett vizsgálat kimutatta, hogy a COVID–19 Omikron-hulláma idején a résztvevők közel kétharmada küzdött alvászavarral, közel felül depresszióval, míg 27 százalékuk szorongással.
Emellett jelentős arányban jelentkeztek a fizikai panaszok is; a száraz szem, az ágyéki izomfeszülés, a szájszárazság, a viszketés, a fejfájás és a torokfájás is gyakori tünetként szerepelt a kutatás résztvevői között. Ugyanakkor a pszichológiai ellenálló képesség – vagyis a reziliencia –, fontos védőfaktornak bizonyult. Azok, akik erősebb rezilienciával rendelkeztek, a szorongás és a depresszió alacsonyabb szintjéről számoltak be.
A hazai orvoshelyzet sem jó
A szakmát jellemző túlterheltség, a feszített munkatempó, az alváshiány, a rendszertelen étkezés és a mozgásszegény életmód együttesen járulnak hozzá ahhoz, hogy az egészségügyi dolgozók az átlagnál jóval gyakoribbak a szív- és érrendszeri megbetegedések, a 2-es típusú cukorbetegség, az elhízás, az izom- és csontrendszeri problémák, valamint bizonyos daganatos betegségek.
A várható élettartamot a szakterület is befolyásolja; például a sürgősségi orvosok átlagosan csupán 58,7 évig élnek – olvasható az Infórádió az Egészség frontvonalban elnevezésű év eleji konferenciájának összefoglalójában.
Mint kiderült, a Magyar Kórházszövetség felmérése szerint a mentális egészséget tekintve a helyzet még súlyosabb:
míg a magyar lakosság 22 százaléka mutat depressziós tüneteket, az egészségügyi dolgozóknál ez az arány kétharmadra tehető, és több mint felük valamilyen krónikus betegséggel is küzd.
A kiégés, a fásultság, a munkahelyi verbális agresszió és a morális frusztráció szinte mindennapos tapasztalat, ahogyan az is, hogy az ellátáshoz szükséges eszközök hiánya miatt gyakran rögtönözniük kell.
Müller Cecília korábbi országos tisztifőorvos, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ vezetője egy a nyilvánosság számára rejtett jelenségre is felhívta a figyelmet; eszerint a megnövekedett társadalmi elvárások, a mesterséges intelligencia és az új technológiák révén felfedezett betegségek többlet pacientúrát eredményeznek, ami tovább növeli a fizikai és lelki megterhelést.
Velkey György, a Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának főigazgatója és a Magyar Kórházszövetség elnöke is fontos információkat és eredményeket ismertetett.
A probléma felismerése nyomán indult el másfél éve a Magyar Kórházszövetség átfogó egészségfejlesztési programja, amelyhez már 23 intézmény csatlakozott. A Bethesda Gyermekkórház példája jól mutatja a fejlődés lehetőségét: több száz kilós közös testsúlycsökkentés, dohányzásról való leszokások, valamint fenntartható életmódbeli változások révén érezhető javulást értek el. A programot ágazati szinten is támogatják, így remény van arra, hogy a segítők végre valódi segítséget kapjanak.
Egy 2024-es nemzetközi munkahelyi egészségfejlesztési protokoll már célzottan foglalkozik ezekkel a kihívásokkal: kiemeli az egészségügyi dolgozókat érő specifikus ártalmakat, mint az éjszakai műszakok, a veszélyes anyagokkal való érintkezés és a tartós stressz, amelyek növelik a szív- és érrendszeri betegségek, anyagcserezavarok és daganatos megbetegedések kockázatát. A program személyre szabott beavatkozásokat kínál.
Szervezeti kultúra: támogató vagy toxikus?
A szervezeti kultúra alapvetően meghatározza a munkahelyi légkört, a kommunikáció minőségét és a dolgozók közötti bizalmat, így jelentős hatással van a munkavállalók mentális jóllétére, motivációjára és elköteleződésére.
Egy támogató, nyitott kultúrában csökken a kiégés kockázata, nő az együttműködés, míg egy hierarchikus, elnyomó környezet fokozza a stresszt, elszigeteltséget és a fluktuációt.
Ez azért fontos, mert a kutatások hangsúlyozzák, hogy a szervezeti kultúra és a munkahelyi környezet kritikus hatással van az egészségügyi dolgozók mentális egészségére és munkával való elégedettségére.
Különböző országokban végzett vizsgálatok szerint a pszichológiai biztonság, a csapatmunka és a tiszteletteljes munkahelyi légkör elengedhetetlen az érzelmi ellenálló képesség fenntartásához és a kiégés csökkentéséhez.
A gyenge szervezeti támogatás és akár egyenesen a toxikus munkahelyi légkör negatívan befolyásolja az egészségügyi ellátórendszer dolgozónak jóllétét, ami végső soron a betegellátás minőségét is rontja.
A gyógyítók érzelmileg elhasználódnak
A segítő szakmák – így az orvosok és egészségügyi dolgozók – sajátossága, hogy a figyelem szinte kizárólag a másik emberre, a páciensre irányul.
Dr. Papp Magor, a Semmelweis Egészségfejlesztési Központ igazgatója szerint ez nem véletlen, ugyanis „az egyetem és a szakképzések is arra kondicionálnak minket, hogy befogadjunk, szintetizáljunk, majd a másik ember problémájára reagáljunk, miközben a saját érzéseinkkel és feszültségeinkkel senki sem tanít meg foglalkozni.
A gyógyítók így gyakran úgy élik meg a mindennapokat, hogy érzelmileg elhasználódnak, és a kiégés veszélye fokozatosan, szinte észrevétlenül épül be a munkavégzésbe.
A doktor szerint kulcskérdés, hogy az egészségügyi dolgozók megtanulják felismerni saját határaikat és kifejlesszék azokat a megküzdési stratégiákat, amelyek segítenek visszaállítani az egyensúlyt.
Mindenkinek szüksége van három-négy olyan technikára, ami segít letenni a napi feszültséget, és legalább olyan energiaszinten hazamenni, mint ahogy reggel munkába jött
fogalmazott Dr. Papp Magor.
A segítő szakma, mint élethosszig tartó önismereti út
A kiégés egyik első jele ugyanis éppen az, amikor a dolgozó már „kevésbé foglalkozik azzal, ami a probléma lényege”, és automatikusan, érzelmi bevonódás nélkül látja el feladatait.
A probléma megoldásához elengedhetetlen lenne, hogy a segítő szakmákban dolgozók saját érzéseiket is komolyan vegyék, nemcsak a páciensek miatt, hanem önmaguk védelmében is.
A segítő szakmákban dolgozók – ez hangsúlyosan érvényes az orvosok körében is – gyakran már a pályájuk elején megtanulják, hogy a fókusz mindig a másikon, a betegen legyen.
Ez az attitűd azonban hosszú távon komoly árat követelhet, ha nem társul tudatos önreflexióval és önismerettel. Dr. Papp Magor szerint már a pályaorientációnál hangsúlyozni kellene, hogy
ha segítő szakmát választasz, az élethosszig tartó önismereti út is lesz.
A túlmunka, a kiégés és az „önmagunk háttérbe szorítása” sokszor abból fakad, hogy a rendszeres önvizsgálat, önvédelem nem beépült része a szakmai kultúrának. Noha a sürgősségi ellátásban – például a mentőknél – természetes, hogy a beteg ellátása előtt a saját biztonságukat mérik fel („nem kapunk-e mi is szén-monoxid mérgezést?”), ez a szemlélet még nem általános a gyógyítás más területein.
A korábbi években a túlterheltséget, extra feladatot többen a hálapénz miatt vállalták be, ma viszont a magánellátás nyújtotta többletbevétel a motiváció.
Lehet, hogy az még plusz pénz, de amit időben, energiában jelent, az nem biztos, hogy megéri
figyelmeztet, hozzátéve, hogy
el kell sajátítani az nemet mondás képességét, különben a saját mókuskerekünk darál be minket, nem a hivatás.
Az első lépés pedig a probléma tudatosítása: „legyen minden gyógyítónak ott a fejében, hogy ez az ügy is létezik”.
Generációs különbségek az öngondoskodásban?
„Az egészségügyi pályán markáns generációs különbségek figyelhetők meg a hivatásról való gondolkodásban” – hívta fel a figyelmünket Dr. Papp Magor.
Míg az idősebb generáció számára az orvosi munka gyakran egyet jelentett az önfeláldozással és a folyamatos rendelkezésre állással, addig a fiatalabb kollégák sokkal tudatosabban figyelnek a regenerációra, a szabadidő fontosságára és a személyes jóllétre.
A szemléletváltás nemcsak egyéni, hanem szervezeti szinten is elindult, például a Semmelweis Egyetem tudatos lépésekkel építi a „gondoskodó egyetem” modelljét.
Az Egészségfejlesztési Központ létrehozása, mentálhigiénés és életmód-tanácsadási szolgáltatások elérhetővé tétele, valamint a munkatársak egészségét támogató infrastruktúra kiépítése mind azt szolgálják, hogy a dolgozók hosszabb távon munkaképesek maradjanak, és jól érezzék magukat a szervezeten belül.
Mindez nem csupán erkölcsi, hanem stratégiai és gazdasági értelemben is megtérülő befektetés, hívta fel a figyelmünket az orvos. A fenntartható működéshez azonban szükség van az egyének belátóképességére és az egészségügyi rendszer ösztönző szerepére is – ahogyan azt nyugat-európai példák mutatják, ahol akár anyagi visszatérítéssel is jutalmazzák a megelőző ellátásokban való részvételt.
Az MKSz komplex programot indított
Magyar Kórházszövetség kiemelt feladatának tekinti a kórházi dolgozók egészségének támogatását – tudtuk meg Dr. Rákosy-Vokó Zsuzsától az Országos Kórházi Egészségfejlesztési Program vezetőjétől.
A Kórházszövetség szakmai partnerségben a Bethesda Gyermekkórház Prevenciós Igazgatóságával 2023 novemberétől indította el az Országos Kórházi Egészségfejlesztési Programot. A program vezetőjének válaszaiból kiderült: szerteágazó módon, nagyon mélyen és a nemzetközi protokollokat is figyelembe véve foglalkoznak az egészségügyi dolgozók mentális és fizikai egészségével.
A program keretében számos országos kiterjesztésű és helyi intézményi szintű beavatkozás valósul meg.
Az országos programok célja elsősorban a figyelem felhívás az egészséges életmód fontosságára, valamint a motiváció és az elköteleződés elősegítése ezen a téren. A helyi, intézményi beavatkozások egy komplex munkahelyi egészségfejlesztési program kialakítását, tovább fejlesztését tűzték ki a dolgozók, a betegek és a lakosság egészségének fejlesztése és támogatása céljából.
Ez magában foglalja a fizikai és a mentális egészség támogatását, az egészséget támogató kórházi környezet kialakítását, formálását és az ehhez kapcsolódó rendszeres kommunikációt, valamint az egészségedukációt. A program aktivitásairól a kórházak rendszeresen értesülnek kongresszusokon és a különböző kommunikációs csatornákon keresztül – tudtuk meg a program vezetőjétől.
A program egyik kiemelkedő példája – ismertette Dr. Rákosy-Vokó Zsuzsa – a „100 nap az egészségedért” elnevezésű országos kihívás volt, amelybe 2024-ben 71 intézményből 654 csapat, összesen 3270 kórházi dolgozó kapcsolódott be. Az ötfős csapatok 15 héten át kaptak testmozgással, táplálkozással, mentális egészséggel, szenvedélybetegségek megelőzésével és környezettudatossággal kapcsolatos heti feladatokat.
Ezen túl a résztvevők egyéni kihívásokat is meghatározhattak maguknak, így személyre szabott célokat követhettek.
A program sikerének kulcsa éppen ez a személyesség és az az odafigyelés, amelyet a dolgozók támogatásaként kaptak – és amely sokuk számára először jelentett intézményi szintű, szervezett törődést az egészségükkel kapcsolatban.
Változik a szervezeti kultúra
Azokban az intézményekben – tudtuk meg a program vezetőjétől –, ahol az egészségfejlesztési tevékenységek már hosszabb ideje zajlanak, érezhető szervezeti kultúraváltás indult el.
A vezetők és munkatársak részéről egyre nagyobb hangsúlyt kap a prevenció, az egészségtudatos szemlélet, sőt, az egészségfejlesztés sok helyen beépült a belső képzésekbe és a stratégiai dokumentumokba is.
A legnagyobb hatékonyságot ott érték el, ahol a dolgozókat már a programok, aktivitások tervezésébe is bevonták – ez jelentősen növelte az aktivitást és az elfogadottságot.
Az Országos Kórházi Egészségfejlesztési Program vezetője szerint a siker kulcsa a hiteles vezetői támogatás, a helyi igényekhez illeszkedő programkínálat, valamint a fenntartható, hosszú távú finanszírozás megteremtése lenne.
A cél világos: olyan intézményi környezetet építeni, ahol a gyógyítók nem pusztán túlélnek, hanem egészségesek is maradhatnak.
