Kinek köszönhetjük az eurót és mi az euró születésnapja? Azt hihetnénk, hogy ezek egyszerű kvízkérdések, de valójában egyáltalán nem. Hiszen akad, aki az elméletet alapozta meg, aki az előkészítő munkát vezette, de olyan is, akinek a politikai érájára esett a bevezetés. És a startpisztoly is sokféleképpen dördült el, hiszen az euró előbb volt „számlapénz”, majd később lett bankjegyekben és érmékben is megtestesülő hétköznapi pénz.
Tudja, hogy az eurónak mi a története, ki az atyja, mikor vezették be? Ha nem, ne ijedjen meg, hiszen nem egy tankönyvi adatokkal leírható, határozott válaszokkal bemutatható kérdésről van szó, hanem egy összetett, többrétegű folyamatról.
Az elképzelés
Az európai közgazdászok és politikusok ugyanis eleinte nem azt tudták, hogy nekik euróra van szükségük, hanem azt, hogy a második világháború után valamit tenni kell. A háború után elsősorban Európát kellett újjáépíteni, jelentős részben amerikai segítséggel, de ez a nagy támogatás azt is kiemelte, hogy hirtelen mennyivel erősebb gazdasági övezet lett az egységes Egyesült Államok.
Válaszlépésre, felzárkózásra volt szükség, és ehhez jó ötletnek tűnt egy nagy, közös európai piac, gazdasági övezet, ha pedig az a cél, hogy a vállalatok gyorsabban mozoghassanak, kereskedhessenek, hogy egyszerűbb legyen az árak összehasonlítása, az európai, országok közötti üzletelés, igen hamar felmerült az egységes valuta ötlete is.
A gondolat az volt, hogy az majd javítja a nemzetgazdaságok teljesítményét, leépíti a bürokratikus akadályokat, feleslegessé teszi a drága átváltást, devizamenedzsmentet, legalábbis egy övezeten belül egyszerűbb és olcsóbb lesz minden.
Na de ki találta ki?
Három nagy nevet mindenképpen meg kell neveznünk a szellemi atyák közül. Legyünk elfogultak, kezdjük a sort a magyar, Kapuváron született, de felnőtt szakmai pályáját már Belgiumban megélő Lámfalussy Sándorral!
A magyar származású közgazdászt mi az euró atyjaként, vagy az euró bölcsének nevezzük, de ha nagyon őszinték szeretnénk lenni, a nemzetközi szakmában nem ő szokta ezeket a titulusokat kapni. Ez persze egyáltalán nem csökkenti a kiváló gazdasági szakember érdemeit, aki 1994 és 1997 között az Európai Monetáris Intézet (EMI) elnöke volt, vagyis az Európai Központi Bank (EKB) elődjének volt a legfontosabb vezetője éppen a bevezetés előtti időszakában. A leuveni és oxfordi diplomák után 1976-tól a Bázeli Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) dogozott, végül már vezérigazgatóként, amikor is a frankfurti Európai Monetáris Intézet alapító elnökének hívták. A folyamatban kulcsszerepet játszott, így több folyamat, bizottság, szabályozás, rendelet az ő nevével vonult be a történelembe.
Két további „atyát” azonban rajta kívül is ki kell emelni. A francia Jacques Delors1985 és 1995 között volt az Európai Bizottság elnöke, így politikusként ő határozta meg azt az időszakot, amikor minden eldőlt.
Végül a kanadai Nobel-díjas közgazdász, Robert Mundell neve is kihagyhatatlan. Ráadásul ő éppen 1999-ben kapta meg a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat, amikor – mint azt látni fogjuk – az euró bevezetése is finisbe ért. A monetáris kutatásai valóban megalapozták az euró bevezetését, amit ő nagyon támogatott is. Ugyanakkor sok mindenben tévedett, volt például egy olyan elképzelése, amely szerint pár éven belül a világ országai szinte választani lesznek kénytelenek, vagy az eurót, vagy a dollárt vezetik be saját pénznemükként, ebből azért nem sok minden valósult meg.
Felkészülés
Mindenesetre az Európai Unió elődintézményei már javában működtek, a gazdaságban az Európai Gazdasági Közösség bontogatta a szárnyait, piacszabályozással, agrárpolitikával, energiatárgyalásokkal, és ebben az időszakban, a hatvanas-hetvenes években már egyre többen ismerték fel, hogy a közös pénz nélkülözhetetlen az egységes gazdaságpolitikához.
A gazdasági és monetáris unió kialakítására már tervek, munkacsoportok születtek, de voltaképpen csak egy évtizedes munka után,1979-ben indult útjára az első egységes mechanizmus, az Európai Monetáris Rendszer (EMR). A koordinált pénzügypolitika, a közös monetáris célok követése már úgy is nagy eredmény volt, hogy ekkor az európai üzletekben még nagyon messze voltunk attól, hogy közös pénzzel fizessünk.
Ehhez azonban az kellett, hogy az eltérő nemzeti célok (például kinek mennyire legyen erős a devizája), egyáltalán az önálló monetáris politika feladása, mint szuverenitási kérdés ellenére győzzön az egységes deviza kínálta előnyhalmaz.
Az EMR mindenesetre végül elindult, és bár talán erre ma már nem emlékezünk, vagy legfeljebb Soros György híres font elleni támadása miatt rémlik valami, ez egy sávos rendszer volt, vagyis a résztvevő államok devizái egy szűk sávban igyekeztek tartani pénzük árfolyamát (ez nem sikerült az Egyesült Királyságnak a fonttal).
Jön Delors, Maastricht, majd az euró
A rendszer egy évtizedig sikeresen működött, amikor is elkészült a Jacques Delors nevével fémjelzett. Delors-jelentés, amely azt mondta ki, hogy ez kevés. Delorsék többet akartak, de magyar kifejezéssel „fontolva haladtak”. Az Európai Unióról szóló új szerződést, amely egy három szakaszos, majdnem egy évtizedes időszakra elosztott egységesítést képzelt el, az európai vezetők 1991 decemberében a hollandiai Maastrichtben írták alá, így a Maastrichti Szerződés a mai napig az euró bevezetésének, illetve a későbbi csatlakozás kritériumainak legfontosabb dokumentuma. Mostanában kevesebb vita van itthon az euró bevezetéséről, de egy időben a hazai sajtóban is sokat szerepelt, hogy éppen miként állunk inflációval, hiánnyal, GDP-arányos államadóssággal.
A munka sikeres volt, a tagállamok voltaképpen különösebb nehézségek nélkül tartani tudták az ütemtervet. Így talán a leginkább azt lehet mondani, hogy 1999. január 1-je az euró bevezetésének legfontosabb dátuma, az euró születésnapja, ugyanakkor az euró első három évében az euró csak valami furcsa virtuális pénz volt, amely a számlákon és a digitális elszámolásokban már létezett, de bankjegyet, érmét az utcai forgalomban még nem láthattunk.
2002. január 1-jén aztán ez is eljött, 12 európai országban megjelentek az érmék és a bankjegyek, megvalósult a világ addigi legnagyobb, legkiterjedtebb készpénzcseréje. Az euró azóta is az Európai Unió egyik jelképe, legfontosabb egységesítése, legnagyobb sikere, noha természetesen nem az egész unióban, vagy az úgynevezett eurózónában ez a fizetőeszköz.
Félmilliárd ember pénze
Az euró így is ma a világ második legfontosabb devizája a dollár mögött. Ez akkor is igaz, ha Kína, vagy India népessége miatt a jüan, vagy a rúpia több embernek az első számú fizetőeszköze. Ugyanakkor a világkereskedelemben betöltött szerep mégis ezüstérmessé teszi azt az eurót, amely immár az EU 27 tagállam közül 20-ban (Ausztria, Belgium, Ciprus, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Írország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Málta, Németország, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Szlovákia és Szlovénia) hivatalos fizetőeszköz. Emellett euróban számolnak el egymással az Európai Unió intézményei és tagállamai, de még az eurózónán kívül is kifejezetten sok ország használ valójában már eurót (Koszovó és Montenegró például).
Sőt, még Afrikában is vannak euróhoz kötött nemzeti devizák. Ennek az érdekes jelenségnek egyébként az az oka, hogy egykori francia gyarmatok pénzei a néhai francia frankhoz voltak kötve, de aztán megörökölték az eurót. A nyugat-afrikai frankot használja például Elefántcsontpart, Niger, Szenegál és Togo, míg a közép-afrikai frankot mások mellett Kamerun, Gabon és a Kongói Köztársaság. Mondhatjuk tehát, hogy ezen országok pénze is euróhoz kötött.
Összegzés
Az euró sikertörténet. Elmondható róla, hogy néhány nagyon határozott, karizmatikus politikusnak és felkészült közgazdászoknak felülről sikerült úgy megvalósítania egy hatalmas reformot, hogy ott rengeteg egyéni érdeket kellett összehangolni, de mégis volt lendület, elszántság a nagy változáshoz.
Természetesen kritikával is lehet illetni, amelyek közül elsősorban az meghatározó, hogy amikor egy ország még le van maradva, szeretné utolérni a sikeresebb államokat, akkor mennyire van szüksége önálló monetáris politikára, segítheti-e a saját deviza és az árfolyam például a versenyképességet a működőtőke bevonzását. Olyan összefüggést nehéz lenne felállítani, hogy akinek eurója van az sikeresebb, vagy gyorsabban növekszik, hiszen van erre is példa és arra is. mi például utolértük az „eurós” Portugáliát euró nélkül, Svédország nem cserélne Olaszországgal pénzügyi stabilitásban, de tény, hogy az eurót bevezető országok (szomszédaink közül Szlovákia, Szlovénia, legújabban pedig Horvátország) nagyon sok előnyét is megtapasztalhatták a biztonságos közös pénznek.
