Átadták a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Kőmagtári Tábla Állattartótelepét
2021-11-09
Karikó Katalin a New York-i Orvosi Akadémia egyik idei díjazottja
2021-11-10
Show all

Mikor volt Magyarországon az első focimeccs?

A foci ma a világon a legnépszerűbb játék, milliók nézik, ahogy jólfizetett labdarúgók próbálják a labdát az ellenfél kapujába berúgni. A kevesek által ismert hazai kezdet nehéz volt, a mai MTK pálya helyén lévő mezőn a teljesen amatőr játékosok vasalt csizmával a labda helyett inkább egymás lábát rugdosták.

A millennium éve, 1896 sok mindenben vízválasztó volt Budapesten. Ekkor adtak át egy sor épületet, utcát, fejeztek be számos beruházást, de ez az év még egy neves eseményt tartogatott, a „Pékerdei csatát”, ami nem volt más, mint az első magyar nyilvános focimeccs.

A labdajátékok nagyon ősi múltra tekintenek vissza, valamiféle lábbal játszott játékot már évszázadok óta űztek az emberek. A mai focit, azaz a mai szabályok szerinti labdarúgást azonban a XIX. század második felében Angliában alkották meg.

Az első meccs Angliából érkezett labdájának vámját a játékosok fizették ki

Erről az angol eredetű sportról már az 1870-es években lehetett Magyarországon hallani, sőt már 1879-ben részletes beszámoló jelent meg róla a sajtóban. Az biztos, hogy szórakozásból, mezőkön már korábban is rugdostak valamiféle labdát a fiatalok, és tudunk iskolán belüli, esetlegesen sportegyesületen belüli próbálkozásokról, meccsekről is. Az is előfordult, hogy az angol szabálykönyv rossz fordítása miatt a játékosok kézzel próbálták a labdát továbbítani. Ekkor még a labdarúgás név sem volt elfogadott, egyes cikkek a „rugósdi” névvel illették.

Egy skót focimeccs 1830 körül

Egy skót focimeccs 1830 körül Alexander Carse festményén.

Hivatalos, előre meghirdetett mérkőzésen, nézők előtt, szervezett csapatok 1896. november 1-jén léptek első alkalommal pályára Magyarországon. A mérkőzésnek a Pékerdő egyik tisztása adott helyet, ami a mai Hidegkúti Nándor stadion helyén volt egykoron.

A mérkőzés ötlete az akkor 28 éves Löwenrosen Károlytól származott. Lőwenrosen korábban egy ideig Angliában élt és dolgozott, ott ismerte meg ezt a játékot, sőt ott focizott is egy csapatban. Hazatérve a MÁV Északi Főműhelyében volt asztalos iparosmester, és úgy gondolta, jó ötlet lenne itthon is focizni. A csapatokat a munkahelyéről toborozta, mégpedig a Főműhely szabadidős egyesületéből, a Törekvés Egyesület dalárdájából – amelynek ő is tagja volt.

(Egy érdekes egybeesés, az Északi Főműhely területén épül a Közlekedési Múzeum új épülete, míg az intézmény első főigazgatója Banovics Kajetán 1903 és 1906 között a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke volt.)

A meccs előtt azonban számos probléma merült fel. Egyrészt Lőwenrosennek nem volt elég pénze, hogy a labdát kiváltsák a vámból. Azt ugyanis ajándékba küldték neki a régi angol sporttársai, de fennakadt a vámon. A vámhatóság igen magas vámot vetett ki a labdára, ami 11 forint volt. Összehasonlításképpen az első meccs háromszáz fizető nézője összesen 30 forintot fizetett. Végül a leendő játékosok adták össze a pénzt.

Ez után megindulhatott a felkészülés, ami három hónapig tartott, a csapattagok megismerkedtek a szabályokkal és az új játék más trükkjével. Löwenrosen tapasztalt játékos volt, de a többiek értelemszerűen nem.

Valamiféle ősi focimeccs 1750 körül Franciaországban

Valamiféle ősi focimeccs 1750 körül Franciaországban (Fotó: Wikipedia)

A három bokatörést hozott első mérkőzés vastag havon zajlott

Végül a nagy nap 1896. november 1-én következett be, ám volt még egy kis probléma. Előző éjjel havazott, ezért a pályát 25 centiméteres hó fedte. Természetesen az idő is meglehetősen hideg volt, ami miatt a játékosok nem is öltöztek át a korábban saját maguk készítette sportruhába, amit rossz munkásnadrágokból és ruhákból alakítottak ki. Hosszú nadrágban és bekecsben játszottak, sőt vasalt csizmában léptek pályára, csak a csapatkapitányok,­ akik közül az egyik természetesen Löwenrosen volt – vettek fel valamennyire szabályos mezt.

A pályát is máshogy kell elképzelnünk, mint manapság. A 25 centiméteres hó borította terület valójában eleve nem volt más, mint az említett Pékerdő egy egyszerű tisztása, azaz se a terület nem volt elég sima, se a fű nem volt az igazi.

Annak ellenére, hogy a játékosok három hónapig készültek a nagy meccsre, a pontosan le nem fordított szabálykönyv, a nem megfelelő ruházat és a „pálya” elégtelen volta miatt a lelkes dalkörtag-munkások inkább gladiátor-összecsapáson vettek részt, mint szabályos focimeccsen.

Azt, hogy ki nyert, nem lehet tudni, egyes vélemények szerint 3-0-ra a Rókus kórház. Ugyanis a meccset 15, más források miatt 20 perc múlva le kellett fújni, addigra három játékos lába tört el.  

A nagy lelkesedéssel játszó játékosok ugyanis inkább egymást rugdalták, mint a labdát, ami kabátban, vasalt csizmában a havas pályán nem is csoda. A vasalt csizmák nyomán viszont három játékos került bokatöréssel a Rókus kórházba.

Focimeccs Magyarországon 1905-ben.

Focimeccs Magyarországon 1905-ben. (Fotó: Fortepan)

A mérges feleségek szétvágták a labdát

A nézők zöme a játékosok családtagjaiból került ki, így közöttük ott voltak a sérült játékosok feleségei is, akik nem igazán tudták be ezt egyszerű sportsérülésnek, hiszen férjük hetekre kiesett a munkából. A feldühödött feleségek az ötletgazda Löwenrosen Károlyon kívántak eleget tenni, de ő megérezve a bajt, gyorsan kereket oldott, és napokig nem is mutatkozott. A feldühödött feleségek ezért a labdán, a drágán a vámból kiváltott angol bőrgolyón vezették le a dühüket, egyszerűen szétvágták azt.

Az első magyar nyilvános labdarúgó – vagy inkább bokarúgó – mérkőzés így tehát nem sikerült jól, de ez nem verte le a sport iránti érdeklődést. A következő hónapokban volt még pár hasonló játék, ahol az ellenfél játékosai legalább annyi rúgást kaptak, mint a labda, de végül rendeződtek a sorok, sikerült lefordítani és alkalmazni a foci szabálykönyvét, és 1897-től már itthon is szabályosan játszották ezt a játékot. Akkor, 1897. május 9-én már Angliából hozatott felszereléssel, mezekkel, és nem a Pékerdő egy mezején, hanem az akkor, 1896-ra kialakított Millenáris sportpályán játszották. A sportpálya őre kihasználva az alkalmat, belépti díjat szedett a mérkőzésre, ahol ugyan csak 100 főnyi néző jelent meg – hozzá kell tennünk, hogy zuhogott az eső –, de a beszámolók szerint a közel két órás összecsapást nagy érdeklődéssel figyelték. A mérkőzésen a Budapesti Torna Club két csapata, a „kék-fehérek” és a „piros -fehérek” játszottak egymás ellen, és a „kék-fehérek” nyertek 5:1-re. Az év októberében a BTC csapata már az osztrák Criketterel játszott, ahol 2:0-ra az osztrákok nyerték a meccset.

A foci tehát befutott itthon is, és persze a balul sikerült első meccs után Löwenrosen Károly is előkerült, és nem szakította meg a kapcsolatát a sporttal. Nemcsak a focival maradt kapcsolata, 1897-ben például Budapest és Kolozsvár nehézsúlyú birkózóbajnoka lett, de kerékpározott, atletizált, korcsolyázott, vívott, és természetesen focizott, később játékvezető lett, majd a Törekvés Sportegyesület alapító elnöke. A mindenki által csak „Csárli bácsinak” szólított legendás sportember 84 évesen, 1952-ben hunyt el.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.