fbpx

Milliárdos zöld beruházásba kezd a Budapest Airport

A Budapest Airport 83 elektromos töltőállomást telepít – 102 töltőponttal – a reptéren, 1,3 milliárd forint beruházással a repülőtér-üzemeltető flottájába tartozó járművek és a légikikötőben tevékenykedő partnercégek kiszolgálására.

A költségek felét az Európai Unió 650 millió forintos támogatása adja, a másik felét a társaság önerőből biztosítja.

A tájékoztatás szerint

a töltőpontokat 2025. augusztus 31-ig, három ütemben telepítik.
A közleményben felidézik, hogy a Budapest Airport 2022-ben pályázott az Európai Unió CEF 2 Transport – Alternative Fuels Infrastructure Facility elnevezésű támogatási programjára a Net Zero Airport című projektjével, ennek keretében írták alá a közelmúltban a 83 töltőállomás telepítéséről szóló támogatási szerződést.

A közleményben ismertetik, hogy a Budapest Airport már eddig 66 elektromos autótöltőpontot telepített, amelyből 35 a repülőtér nyilvánosság előtt elzárt területén, míg 31 a repülőtér egyéb helyén található.

A Budapest Airport hangsúlyozta: évek óta fejlesztik az elektromosjármű-töltő infrastruktúrát, és a partnervállalatokat is ösztönzik az e-mobilitásra.

A repülőtér-üzemeltető emlékeztetett: a közelmúltban 134 földi kiszolgáló járművet, illetve 24 flotta- és menedzserautót cseréltek hagyományos meghajtásúról elektromos vagy hibrid modellre, ezzel évi 412 000 liter üzemanyag, és megközelítőleg 1080 tonna szén-dioxid-kibocsátás takarítható meg.

A kitér arra, hogy

a Főtaxi, a Budapest Airport szerződött partnere is kiemelten kezeli az e-mobilitás előmozdítását, és flottájának 30 százalékát már elektromos vagy hibrid járművekre cserélte.

A Főtaxi repülőtéri pufferparkolójában már hat ultragyors elektromos töltőpont működik, amelyek száma 2025 végéig várhatóan 26 töltőponttal bővül.

További hírek