Az éghajlatváltozás hatásaihoz – főként az egyre gyakoribb és erősebb hőhullámokhoz – való alkalmazkodás egyik módja lehet az évszázadok óta létező szieszta bevezetése olyan térségekben is, ahol ez még nem elterjedt gyakorlat.
E rövid pihenőt értelemszerűen hétköznap kora délután, legtöbbször ebéd után tartják. A szieszta utalhat magára a szundikálásra, vagy a nap egy szakaszára. Ezt az időszakot jellemzően alvásra, de a szabadidő mással (nem munkával) történő eltöltésére is használják. Télen azonban, amikor az időjárás hűvösebb, a szieszta gyakran rövidebb, vagy kevésbé elterjedt, de sok helyen továbbra is tartják ezt a hagyományt.
Bár a legtöbben úgy tudjuk, a szieszta csak a Földközi-tenger térségére és Dél-Európára korlátozódik, valójában a történelmi spanyol befolyás révén Latin-Amerika nagy részén és a Fülöp-szigeteken is elterjedt. Sőt, a Közel-Keleten, az indiai szubkontinensen, valamint Kínában is előszeretettel szunyókálnak ebéd után.
Forrás: Wikipedia
Régebbi eredetű, mint gondolnánk
Ugyan Spanyolországot tartjuk e szokás őshazájának, ám igazából már az ókori rómaiak is sziesztáztak. Akkoriban a nappalt 12 órára osztották, és a „hatodik óra” (latinul sexta hora), amelyből a szieszta kifejezés ered, a nap közepének felelt meg. Ekkor a legerősebb a napsugárzás, és a legmagasabb a hőmérséklet, így ezt a napszakot használták pihenésre.
A történelem során mások is követték ezt a „hagyományt”. Einhard frank történetírónak köszönhetően ismerjük, hogy maga Nagy Károly császár is előszeretettel sziesztázott. Nyáron, a déli étkezés után gyümölcsöt evett, italt fogyasztott, azután teljesen levetkőzött, akárcsak éjszaka, és két-három órán át pihent.
Adam Olearius, egy XVI-XVII. században élt német matematikus és földrajztudós Oroszországban jártakor is hasonló szokást tapasztalt: úti beszámolójában leírta, hogy az [ebéd utáni] alvás [ott] ugyanolyan szükséges, mint vacsora után éjszaka.
Miért éppen Spanyolország?
Az Ibériai-félszigeten a mediterrán hőség miatt bontakozott ki a sziesztára való igény, elsőként a mezőgazdasági dolgozók körében. A perzselő déli napsütésben ugyanis a földművesek nem tudták folytatni a munkát, árnyékos helyre kellett vonulniuk a rosszullét és a csökkent munkaképesség elkerülése érdekében.
Forrás: Wikimedia Commons
A pihenőidő hagyományosan két és fél, három órán át tartott. Jelenleg a spanyoloknál és az olaszoknál valamikor 12 és 14 óra között indul, és akár egészen 17 óráig is tarthat.
Habár jelentősen kitolta a munkanap végét, a polgárháborút követően mégis rendkívüli módon felvirágzott a szieszta, és nem feltétlenül a hőség elkerülése miatt. Franco diktatúrájában ugyanis a bedőlő gazdaság közepette az embereknek több munkát kellett vállalniuk, hogy képesek legyenek eltartani a családjukat. A „maszekot” sokszor ezekben a lopott órákban végezték el, és csak ezt követően, késő este fejezték be az eredeti állásukban a napot.
A modern értelemben vett szieszta tulajdonképpen ennek maradványa, amely mára az érintett országokban kifejezetten beleolvadt a munkarendbe. Ennek a hőségen túl a másik oka, hogy a déli étkezések során nagy mennyiségű táplálék kerül az emberi szervezetbe, e két tényező pedig együttesen hozzájárul az ebéd utáni álmosság érzéséhez (amely az emésztés hatékonyságát segítő, hirtelen gyomorba áramló nagy mennyiségű vér miatt alakul ki), vagyis a munkavégzés hatékonyságának csökkenéséhez.
Nemcsak hasznos, egészséges is
Több kutatás is rámutatott, hogy a rövid délutáni alvás jó hatással bír a hangulatra, növelheti a fizikai teljesítményt és fokozhatja a kognitív funkciókat: többek között megkönnyíti a tanulást és javítja a koncentráció-képességet. Modern társadalmunkban, ahol az alváshiány egyre gyakoribb probléma, a szieszta segíthet a jobb közérzet elérésében.
Ám ennél is lényegesebb, hogy csökkentheti az alváshiánnyal összefüggő szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, stabilizálja a vérnyomást és a pulzusszámot. Emellett segíthet kiegyensúlyozni az alvási ciklusokat, különösen azok számára, akik éjszaka nem tudnak elegendő időt aludni, így hozzájárulva a minőségi alváshoz.
Egyre többfelé szükséges lehet
Sok helyen, ahol a sziesztát tartják, a nyári hőség kora délután elviselhetetlen, ez azonban a fokozódó nyári hőhullámok miatt egyre több országban így lesz. Emiatt felmerült annak lehetősége, hogy mivel az éghajlatváltozás a következő években számos forró munkanapot eredményez, másutt is előírásszerűen bevezessék ezt a szokást.
Érdekesség, hogy a spanyolok egy része már inkább kivezetné, persze alapos indokkal. Szerintük ugyanis nem helyénvaló, hogy valaki 12-14 órát töltsön a munkahelyén, annak ellenére, hogy 8 órát kellene. Főleg nem úgy, hogy mindez a családi élet vagy az otthoni teendők rovására történjen.
Európa különböző országaiban már egy ideje foglalkoznak a munkavégzésre alkalmas hőmérséklet kérdésével, és annak megoldási lehetőségeivel, szerteágazó ajánlásokat megfogalmazva a maximális hőmérsékletre vonatkozóan, amelyen belül még egészségügyi kockázatok nélkül dolgozni lehet.
Az Európai Szakszervezetek Szövetsége (European Trade Union Confederation, ETUC) 24°C-ban határozná meg ezt a küszöbértéket, mondván, efölött nemcsak a hőguta kockázata növekszik, hanem a munkahelyi balesetek száma is. Jelenleg az Európai Bizottság térfelén pattog a labda, hogy jogszabályi szinten, egységes módon rögzítsék a biztonságos munkavégzési határértékeket.
Magyarországon egy 2002-ben hatályba lépett rendelet szabályozza mindezt. A helyiségek, terek hőmérséklete fejezet (8a) pontja szerint
„A munkahely melegnek minősül, ha a munkahelyi klíma a munkahelyen a 24 °C […] értéket meghaladja, vagy szabadtéri munkahelyen a napi középhőmérséklet legalább 1 napig meghaladja a 25 °C-ot, és az országos tisztifőorvos a hőség miatt a figyelmeztetést vagy a hőségriasztást kiadta.”
Ekkor különféle munkavédelmi előírások lépnek életbe a megfelelő folyadékbevitelre, valamint a munkavégzés jellegére és nehézségi fokára tekintettel.
Mivel egyébként is régi a szabályozás, ideje lenne átgondolni, a kor legnagyobb kihívásának, az éghajlatváltozásnak a tükrében, hogy a nyári perzselő hőhullámok idején olyan megoldásokra is szükség lehet, amelyeket a mediterrán országokban alkalmaznak, hiszen a nem is olyan távoli jövőben térségünk éghajlati jellemzői is ebbe az irányba mozdulnak el.
