A hangyák rendkívül hasznosak, ám a lakásban és az udvaron sok bosszúságot is okozhatnak. Ha megismerjük lenyűgöző életmódjukat, akár néhány egyszerű praktikával túljárhatunk az eszükön.
A hangyák családjából napjainkig több mint 16 ezer fajt írtak le, ám azt a kutatók is csak sejteni vélik, hogy hány (ezer) rejtőzködő fajt nem fedeztek még fel. Tízbilliárdos becsült egyedszámuk, bonyolultan szervezett világuk, és az emberi társadalomra emlékeztető olyan jellemzőik, mint a háborúk, a háziállat- és rabszolgatartás, az önfeláldozás vagy az eszközhasználat alapján ráadásul a hangyákat akár a világ urainak is tekinthetnénk. És ez a tömegesség egyúttal azt is jelenti, hogy ma a Földön minden emberre durván egymillió hangya jut.
Az Antarktisz és néhány hideg régió kivételével mindenütt jelenlévő kolóniáik rendkívül hasznos elemei az ökoszisztémának és a táplálék-körforgalomnak. Járataikkal például fellazítják és szellőztetik a talajt, a magok széthordásával segítik egyes növényfajok szaporodását, de kellően kordában tartják a zsákmányállataiknak számító rovarokat, sőt egyes inváziós fajok terjedését is. Hazánkban eddig közel 120 fajukat írták le, de ez a szám is fokozatosan gyarapszik.
Fotó: Potyó Imre
Vaskalapos hierarchia
A mürmekológusok, azaz a hangyákkal foglalkozó szakemberek már régebben feltárták, hogy a kolóniákban – köznyelven szólva a hangyabolyokban – szigorú hierarchikus kasztrendszer jellemző. Ennek tagjai a (fajtól függően egy vagy több) királynő (azaz az ivaros nőstény), a dolgozók (azaz az ivartalan nőstények), valamint az elenyésző számú hímek.
Az utódok nemzése kizárólag a királynő privilégiuma, ám életében ő is csak egyetlen alkalommal párosodik. Néhány órás nászrepülésekor általában egy, ritkán több hímmel is randevúzik, és ez az idő elegendő ahhoz, hogy teljes későbbi életére begyűjtse a szaporodáshoz szükséges hímivarsejteket. Ezeket a petefészkei között elhelyezkedő, speciális zsákszerű üregben őrzi életképesen, a lerakott petéit pedig folyamatosan ebből a készletből termékenyíti meg, bámulatos módon akár 30 éven át.
Fotó: Potyó Imre
A dolgozók már a spájzban vannak
A dolgozók között a fészek védelmét ellátó nagyobb, valamint tisztító-gondozó és táplálékkereső feladatokra szakosodott kisebb egyedek is vannak, mely méretbeli különbségek a különböző fejlődési stádiumok idején történő eltérő táplálásból adódnak.
A konyhában, a spájzban és esetenként a falban lévő vezetékekben jó eséllyel ezek a kisebb, táplálékkereső dolgozók fognak minket meglátogatni, legfőképpen akkor, ha ételeinket nem zárjuk el elég jól vagy ha nem takarítjuk megfelelően a szökevény morzsákat. Az ilyen típusú magyar hangyagondok egyébként világviszonylatban rendkívül elenyészőnek számítanak, hiszen a lódarázs méretű, rendkívül fájdalmas csípésű trópusi bikahangya rablóportyái elől például az emberek még kunyhóikat is kénytelenek elhagyni egy időre.
Általános igazság, hogy ha egy dolgozó ínycsiklandó táplálékot talál, igyekszik azonnal meghívni a lakomára a többieket is. Ehhez rendkívül fejlett kommunikációs eszközrendszer van a birtokában, melynek fizikai és kémiai elemei egyaránt akadnak. A fizikai tapintáson alapuló kommunikáció során például a hangyák egymás rágóit rángatják, egymás fején dobolnak vagy első pár lábukkal érintik egymást, kifejezve ezzel éhségüket, fáradtságukat.
Illatok életre, halálra
Esetünkben azonban lényegesen fontosabbak azok a fajspecifikus feromonüzenetek, amelyek barát és ellenség megkülönböztetésére épp úgy alkalmasak, mint a táplálékforrás felé vezető irány jelölésére. Amikor ugyanis egy dolgozó táplálékot talál, a fészek felé vezető úton visszafelé újra és újra megérinti potrohával a talajt, hogy mirigyváladékából útvonaljelző feromont bocsásson ki. Ennek mennyisége hangyafajtól függően méterenként a gramm ezermilliomod vagy egybilliomod része(!), ám ez az elenyészőnek tűnő anyag mégis elegendő ahhoz, hogy a többi (tízezer?) dolgozó visszataláljon a táplálékhoz és kivegye részét a szállításból.
A lakásbéli hangyainvázió folyamatának megértéséből következik, hogy valahogyan azt kellene megakadályoznunk, hogy a táplálékot megtaláló felderítő hangya odacsődítse a teljes pereputtyát.
Erre kiválóan alkalmas házi praktika az ecetes spray, valamint a különféle illóolajok (levendula, teafa, borsmenta) használata, amelyek a hangyaferomonok illatát elnyomva törik meg útvonalukat, így az egyedek nem találják majd meg az utat a táplálékforrás felé. Egy másik egyszerű megoldás lehet, ha a hangyák vonulási útvonalába sütőport vagy szódabikarbónát szórunk ki.
A megfelelő védekezési módszer persze az adott hangyafaj életmódjától és konkrét kártételétől is függ, melynek ismeretében az erre specializálódott szakemberek a porozást, permetezést és a hangyacsalétkek alkalmazását is ajánlhatják. A hangyairtó porok, csalétkek például úgy fejtik ki hatásukat, hogy magukhoz vonzzák a hangyákat, így azok testükön becipelik a mérgező hatóanyagot a bolyba, amely rövid idő alatt az egész kolóniát elpusztítja. Emellett elérhetők a piacon olyan vibrációs, ultrahangos riasztók is, amelyek a hangyák idegrendszerére hatva zavarják meg tájékozódásukat, elzavarva őket a kertből vagy a lakásból.
Egy azonban biztos: a szorgos hangyák általában sokkal gyorsabban észreveszik a földre hullott ételmaradékot, mint mi. Ilyenkor bármilyen apró résen képesek bejutni, parkettánk, lambériánk és házunk fala pedig könnyen és gyorsan válhat új kolóniájuk otthonává. Legtöbbet tehát azzal tehetünk, ha gyakran és alaposan takarítjuk egy lehetséges hangyaoffenzíva potenciális helyszíneit.
