Hogy miért jó, arra könnyű válaszolni, hiszen hogy lennénk meg keresés, Gmail, Maps és Android nélkül? Na de mit adtunk ezért? Szinte mindenünket.

22 éve van Google, és legalább 20 éve világhírű. Abban az időszakban oldotta meg az internet alapvető problémáját, amikor az épp elviselhetetlenné kezdett válni. A keresésről van szó, és az ezredforduló körüli időkről. Akkoriban az emberek irtóztató méretű linkgyűjteményeket gondoztak, hogy visszataláljanak az őket érdeklő oldalakra. Majd szépen, nyugodtan kidobálták azokat, mert a Google úgyis megtalálja. Már, ha emlékszünk a keresőkifejezésre…

Ma a legtöbb nyelvben meghonosodott a „guglizni” ige, és ha a Google véletlenül bezárná a keresőt, körülbelül úgy éreznénk magunkat, mint amikor nincs villany. Persze nem fogja, mert másodpercenként nyer dollármilliókat a keresőhirdetésekkel, töredékcentek szorgos gyűjtögetésével: a számítógép rendkívül hatékony a rendkívül unalmas műveletek fáradhatatlan ismétlésében.

Aztán jött a Gmail

2004-ben döbbentette meg az (akkor még nálunk elég gyakori, betárcsázós, modemes) internetközönséget az 1 GB tárhellyel, és a végtelenül szerény, jobboldali, szöveges – de a levél szövege alapján válogatott reklámokkal. Ez az 1 GB olyan tízszer-hússzor volt több az akkori szokványnál (fejszámolás: 50-100 MB-nál) az épp születésben levő webmail- illetve levelezőprogrammal elérhető email-szolgáltatásoknál. (A szerző, mint informatikai újságíró, tesztelés céljából 2005 elején nyitotta első Gmail-fiókját amelyet ma is használ. Az akkori jelmondat ez volt: „Soha ne törölj levelet!” Nem is tettem. Ezt is bizonyítja a kép…)

Akkoriban és most is érdekes hallgatni a panaszokat, amelyek szerint mekkora privátszféra-sértés már, hogy a Google beleolvas a levélbe, hogy ahhoz szabja a reklámokat, de bezzeg a szemétleveleket nem szűri jól. (A szűréshez is bele kell olvasnia, de nem ember olvassa, hanem szoftver értékeli ki a tartalmat, az eredményt pedig több – sok – célra hasznosítja, ezzel fizetünk, ezért lehet „ingyenes” az összes Google-szolgáltatás.)

A Gmail erős irányzatalakítónak bizonyult, ma gyakorlatilag minden webmail-szolgáltatás Gmail-szerű, amelyik nem az, azt hagyjuk csak ott, mert bosszankodni fogunk. Azt pedig nem tudjuk eléggé hangsúlyozni, hogy a Gmail webtárhelye, mint szolgáltatás, a ma legerősebb informatikai trend, a felhőtechnológia első megjelenése volt. Hát, a mai 15 GB tárhely már nem annyira kiugróan sok, de elegendő, s a Google is épp mostanában kezdi agresszivabban takarítani a törölt elemek mappáját.

A térinformatika alkonya – Google Maps

A fenti szakkifejezés a digitális térképészetet jelenti. Még a Wikipedia sem így tárgyalja, pedig a Maps legnagyobb vívmánya a műhold- és légifotók méretezhető (nagyítható, kicsinyíthető) térképpé alakítása. Ez a természetes nyelvi fordításhoz hasonlítható bonyolultságú művelet, amelyet sokáig (talán még ma is) emberi felügyelettel végeznek a számítógépek.

Google Maps térképező autó

A térképrajzolás klasszikus kreatív műfaj volt, a Google miatt ez is (csaknem) kihalt, mint a számítógép miatt a betűszedéses nyomdászat. A műszaki térképek készítése légifotók alapján sok százmillió forintos üzletág volt csak Magyarországon, amely egyrészt azért szűnt meg majdnem, mert már minden fel van térképezve, „csak” a változásokat kell kezelni, másrészt mert ott a Google Maps. Eleinte kicsit „csiklandós”, volt, hogy a hazai térképek amerikai műholdfelvételek alapján készültek, de hozzászoktunk. (Nem minden térkép, de meglehetősen nagy része. Az ismeretterjesztés jegyében eláruljuk, hogy a professzionális légifotózás ma is élő műfaj. A gép aljára több, nagy felbontású és több spektrumra érzékeny kamerát szerelnek, majd a gép felszáll, és a megjelölt területet ide-oda repülve 2-3000 méter magasról beszkenneli, egymást az összeillesztéshez szükséges mértékben átfedő felvételeket készítve infravörös és ultraibolya tartományban is.)

Egyébként a GPS az amerikai kormány ajándéka az emberiségnek. A Google Maps nagyságrenddel kevesebbet érne a GPS nélkül, amely a Maps indulásakor még 15-20 m pontosságú volt, ma 2-5 méteres. A katonák már nem a GPS-t, hanem a saját rendszerüket használják, a pontos GPS-t egyébként Bill Clinton 2000-ben (20 éve!)  nyitotta meg civil felhasználásra. Azt is tudni kell, hogy mivel a GPS műholdakat használ, épületeken belül nem működik, akárhány filmben szerepel is ilyesmi.

Az ingyenes Android, avagy az internet ára

Az operációs rendszer ingyenes és nyílt a forráskódja, az alkalmazások nem olyanok. 2018-ban az EU 5 milliárd dollárra büntette a Google-t- mert rákényszerítette a telefongyártókat alkalmazásainak előre telepítésére, és nem engedélyezte azokat olyan gyártóknak, amelyek nemcsak androidos telefonokat gyártottak. Nos, ettől kezdve a Google Play, a Chrome stb. nem ingyenes, a licenc telefononként 15-40 dollárnyi és rengeteg tényezőtől függ.

A kereső és böngésző alapú hirdetések piacán a Google részesedése 90 százalék fölötti. (Az összehasonlítás kedvéért: az operációs rendszerek piacán a Microsoft Windowsé mintegy 85 százalék.) Talán már eléggé vaskos közhely, hogy az „ingyenes” internetért egyrészt a szolgáltatónak, másrészt a reklámok megtekintésével fizetünk. Nagyon úgy tűnik, hogy az internethasználók óriási többsége nem hajlandó fizetni a reklámmentességért, ami két irányzatot hajt:

– az irgalmatlanul ocsmány reklámmal telített weboldalak száma növekedik;

– egyre több az értékes tartalomnak tűnő reklám.

Utóbbi irányzatba tartozik a fake news is, de a tartalom és a reklám közötti átmenetben meglehetősen a széles a szürke zóna, többek között azért, mert az „értékes” fogalma erősen függ attól, hogy ki mondja.

Az előbbi pedig a szemétlevél mechanizmusa alapján működik: a legvadabb hülyeségre is kattintanak annyian, amennyiért még éppen megéri fenntartani az igénytelen és olcsó tartalom- és terjesztőműhelyt.

Egy időben aggódtak a reklámbevételek hirdetésblokkolók miatti csökkenése miatt. Feleslegesen. Egyrészt, az internethasználók meglehetősen törpe kisebbsége tudja, mi az a „hirdetésblokkoló”, és hogy hogyan kell használni. Másrészt a blokkolók és reklámelhelyezési technikák között indult ágyú-páncél harcban a reklámok győztek, többek között a tartalomnak látszó reklám irányzat révén. Harmadrészt, ha az ember tudja, hogy az általa kedvelt tartalom előállítói a reklámból élnek, akkor már csak lojalitásból is kattintani fog azokra a reklámokra, amelyekből azoknak a tartalom-előállítóknak a bevétele származik.

Ez mind szép, de a Google technikái két, rendkívül kellemetlen jelenséget okoznak. Az egyik, hogy bármilyen tartalom mellett bármilyen reklám megjelenhet, mert nehéz megfelelően párosítani a tartalom jelentését a reklám jelentéséhez: ez ugyanaz a kontextusprobléma, amiben még a legfejlettebb mesterséges intelligencia is igen ostoba, vagy legalábbis érzéketlen. Néhány tartalomműhely már megteszi, hogy egyes hírek mellé nem tesz reklámhelyet, nehogy a Google „érzéketlen” algoritmusai valami otromba hirdetést tegyenek egy gyászhír mellé.

A másik, és ez egy palackposta a Google-nek: ha már megvettem valamit online hirdetés alapján, akkor ne hirdesse ugyanazt hetekig az én böngészésem során! Nemcsak azért, mert rendkívül idegesítő, hanem azért is, mert a hirdető pénzét pazarolja: nem jogos kifizettetnie a vásárlás utáni reklámmegjelenítéseket.

Ehhez persze figyelnie kellene, hogy már vásároltam, amit vagy nekem kellene jelentenem neki (eszemben sincs), vagy a kereskedőnek, ő pedig nem fog a saját pénzéért még a Google-nek is dolgozni, és a tevékenységébe sem enged betekintést, elég, hogy az adóhivatal lát mindent.

Itt és most megerősítjük: aki bekapcsolva hagyja az Android beszédfelismerőjét, az olyan reklámokat is fog találni az asztali böngészőjében, amelyek a telefon közelében elhangzott szavakhoz kapcsolódnak. Ez két jelenség: az Android lehallgatja a beszédet, azt szöveggé alakítja, és felküldi a felhőbe, majd kiértékeli, és ugyanúgy reklámokat kapcsol hozzá, mint az email tartalmához, vagy a böngészéseinkhez. Továbbá minden eszközünk minden Google-alkalmazásából ugyanabba az adatbázisba kerülnek az adataink. (Nyilván, nem a készülékhez, hanem egy adott Google-fiókhoz tartozik az az adatbázis.)

Az adatok összevonását olyan két évvel ezelőtt engedtük meg neki, egy éppen annyira bonyolult fogalmazású használatifeltétel-tömeg elfogadásával, hogy épeszű ember ne értse, de jogász ésszel büntetni ne lehessen érte. És persze, ki is kapcsolhatjuk a beszédfelismerést – amely alapértelmezésben be van kapcsolva.

Az összehasonlítás

Tegyük fel azt a kérdést is magunknak, hogy mit kapunk a Facebooktól, és mit adunk érte?

A válasz elég egyértelműnek tűnik: az önkifejezés határtalanságáért a felhasználó határtalan kihasználását. Lehet, hogy sokan mások is észreveszik, hogy a Microsoft Windows 10 kezd mostanában úgy viselkedni, mintha Facebook lenne: menet közben változtatja az appok működésmódját, és még csak nem is szól előre. A Facebook általában megteszi.

De abban egyformák, hogy reklámokat és fizetős appokat tolnak az arcunkba kérés nélkül és kikapcsolhatatlanul, ami egy social apptól még elmegy, de egy operációs rendszertől túl sok. Ha nem lenne egyértelmű: a Facebookkal kötött üzletben (a szolgáltatásai fejében reklámozhat a felhasználónak) a felhasználó becstelenül sokat veszít, ráadásul a hirdetésmegjelenítési és adathasználati eljárásai nem átláthatók.

Nincs sok értelme a „mi lett volna, ha” fejtegetéseknek, de ha a Facebook nem jött volna, az emberek az akkor már létező csevegőcsatornákat (IRC-t) és hirdetőtábla-szoftvereket (BBS-t), a Gmailt, Yahoo-t – és még legalább három lehetőség létezett – használták volna társasági igényeik online kielégítésére.

De ha a Google nem oldotta volna meg a keresést, akkor valaki más (AltaVista – Digital Equipment, Yahoo stb., kevésbé elegánsan és kevésbé hatékonyan és később oldotta volna meg, és ma nem tudnánk, mennyivel jobban jártunk volna a Google-lal. A Windows is sokkal jobban használható volt 1993-ban a DOS-os grafikus alkalmazások tarka világánál, voltaképpen megérdemelte azóta is tartó uralkodását, amivel anyagilag és piacilag vissza is él – akárcsak a Google. Mert visszaél, bolond lenne, ha nem tenné, versenypiac van.

Mit kapunk az Apple-től, és mit adunk érte?

A választ egy kevéssé ismert tényező árnyalhatja: a Windows XP egyik vezető fejlesztője az Apple NeXT (guglizzuk csak meg) projektből érkezett, és nem a felhasználói élmény, hanem a többfeladatos működés területéről. Azt se felejtsük el, hogy az Apple találta ki az iTunest, amely a mai streaming tartalomszolgáltatás őspéldája (akkor is, ha eredeti formájában nem streaming technológiával működött). És csak ez után jött ki az iPhone, és keletkezett az egész Apple-galaxis. Amely a Google nyomán és mellette pont ugyanúgy használja az adatainkat és az időnket.

Az USA-n kívül nem kötelező szeretni az Apple-termékeket és szoftvereket. De azt mindenképpen el kell ismerni, hogy a „felhasználói élmény” fogalmat globálisan közismertté tették, mert minden más termék és szolgáltatás számára is kötelezővé vált ennek az élménynek a figyelése és javítása. Ez az Apple érdeme: megteremtett egy kultúrát.

A Google-lel kötött üzletben szerintem még nem értünk el a nullszaldóig se: még többet kapunk, mint amennyit adunk. De a tendencia romlik, a legeslegutóbbi hír, hogy beperelték a Google-t néhányan a háttérben folyó mobiladat-forgalom miatt: voltak, akiknek úgy merült le a havi adatkeretük, hogy fel sem ébresztették a telefont.

Természetesen az USA-ban történt: nálunk, a nevetségesen olcsó multigigabájtos csomagok mellett az a néhány száz megabájt fel sem tűnik.

Utolsó megjegyzés: igen, Európában fejlettebb a mobilinternet, mint az USA-ban.