Az orosz- ukrán háború alatt többször a híradások középpontjába került egy szovjet-orosz gyártmányú vadászgép, a MiG 29-es. Előbb „Kijev szellemeként”, mint az orosz gépeket sorra lelövő legyőzhetetlen pilóta gépe került be a híradásokba, majd annak a lengyel tervnek lett a típus főszereplője, amely szerint ilyen gépeket adnának át a lengyelek az ukránoknak hazájuk védelmére.
„Kijev szelleméről” kiderült, valójában nem létezik, mert nem egy pilótáról és nem egy gépről volt szó, de e sorok írásakor még függőben van, hogy az ukránok megkaphatják-e a régi lengyel gépeket. De miért ennyire fontos ez a repülőgép? Mennyire jó, mennyire képes ez a típus megváltoztatni a háború menetét? Valóban egy legyőzhetetlen repülőgépről van szó?
Forrás: Wikipedia, Kaboldy
Főként nem földi célokat, hanem ellenséges bombázókat tud támadni
A MiG 29-es repülőgépek kis hatótávolságú elfogó, illetve légifölény vadászrepülőgépek, azaz arra jók, hogy egy adott ország fölé berepülő idegen repülőgépeket elfogjanak vele, illetve támadó műveletek esetén az ellenséges vadászrepülőgépeket legyőzve megszerezni a légifölényt. Igen korlátozottan földi célok támadására is alkalmas.
Egy vadászrepülő kifejlesztése hosszú idő. A MiG 29-es megalkotására az első pályázat az 1960-as években születtek. A cél egy, a konkurens amerikai típusokkal (leginkább az F-16-os és az F-18-as felel meg ennek) egyenértékű repülőgép kifejlesztése volt.
A repülőgép első felszállására 1977-ben került sor, majd 6 évvel később 1983-ban állította rendszerbe a szovjet légierő, majd 1986-ban egy finnországi légibemutatón a nagyközönség is megismerhette. A NATO minden szovjet gépnek saját kódnevet adott, és a nyugati „keresztségben” a gépet „Fulcrum”-nak nevezték. A fulcrum szó forgáspontot, támaszpontot, de alátámasztást is jelent.
Nézzük meg, mit is tud ez a repülőgép? A szakirodalom szerint a 17,3 méter hosszú, 11,4 méteres fesztávval rendelkező, üresen 11 tonnás együléses MiG 29-es gépek maximális sebessége 2445 km/h, amivel messze megelőzi például az amerikai F/A-18-as vagy a francia Mirage 2000-est. A gépet két Tumanszkij RD-33-as utánégetős, kétáramú gázturbina hajtja, amelyek tolóereje 81,42 kN. A repülőgép 17 ezer méter magasra tud felemelkedni.
Forrás: Wikipedia
Képességei elmaradnak a nyugati gépektől
A kétáramú gázturbinánál a hajtómű elején beszívott levegőnek csak egy része kerül be a hajtómű égésterébe, míg a másik része „csak” felgyorsulva átáramol rajta. Természetesen ez a „hideg”, az égésben részt nem vevő, de a hajtómű túlsó végén nagy sebességgel kiáramló levegő is hajtja a repülőgépet. Az ilyen gázturbinával szerelt repülőgépek jobb hatásfokúak, azaz kevesebbet fogyasztanak.
Ennek ellenére a MiG 29-es hatótávolsága mindössze 1200 kilométer, hatósugara 700 km, ami ugyan nagyobb, mint a korábbi szovjet típusoké, de messze elmarad a nyugati gépekétől. Ennek nemcsak műszaki okai vannak, azaz az, hogy a szovjet ipar nem tudott gazdaságosabb hajtóműveket készíteni, de politikai is, ugyanis eleve kevesebb üzemanyag tölthető a gépbe, mint a nyugati társaiba. Ezzel, egyes vélemények szerint azt kívánták megakadályozni, hogy a gépekkel a pilóták elszökjenek a Szovjetunióból.
A fegyverzet terén 6-8 levegő-levegő rakétát tud magával vinni, és természetesen felszerelték egy 30 mm-es gépágyúval is.
De vajon miért lett ennyire ikonikus ez a repülőgép, miért lenne fontos az ukránoknak, hogy megkapják a lengyel gépeket?
A MiG 29-es valóban jó repülőgép, az ukrán légierő valóban jó hasznát venné a támadó orosz repülőgépekkel szemben, mert ugyan az oroszoknak van modernebb repülőgépük, de a MiG 29-es ezekkel is fel tudja venni a versenyt.
Hozzá kell tenni azonban, hogy a „Fulcrum” valójában csak a saját pályáján erős, a nyugati repülőgépekkel szemben nem. Mert bár ez a gép fordulékonyságban, manőverezőképességben verhetetlen (nem véletlenül számos díjat nyertek vele magyar pilóták légibemutatókon), ahányszor nyugati típusokkal csapott össze, rendre alulmaradt. A Közel-Keleten a szír-izraeli konfliktusokban és az első Öböl háborúban, valamint az 1999-es Jugoszlávia elleni hadműveletekben csaptak össze MiG 29-esek nyugati gépekkel, és minden alkalommal a szovjet gyártmányú gép vesztett. Azokban a konfliktusokban aratott győzelmeket a típus, ahol más szovjet gyártmányú repülőgépekkel harcolt.
Majd 30 ország légiereje használta, vagy használja ma is
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az 1970-es, 1980-as években fejlesztett szovjet repülők eléggé nagy hátrányban vannak a nyugati gépekkel szemben, nemcsak a nyilvánvaló technológiai fölény miatt, hanem azért is, mert abban az időszakban, amikor a „Fulcrumot” is fejlesztették, az 1970-es évek végétől egészen az 1980-as évek közepéig, egy orosz kém, Adolf Georgijevics Tolkacsev, aki a moszkvai Radarkutató Tudományos Intézetben dolgozott, több tízezer oldalnyi titkos dokumentumot adott át a CIA részére, amelyben a szovjet repülőgépek legfontosabb adatai voltak, s emiatt az amerikaiak pontosan ismerték ezen repülőgépek repülési és harci képességeit, fegyverzetüket és az általk használt radarok sajátosságait, azaz eleve úgy tudták fejleszteni a saját repülőgépeiket, hogy az orosz gépek hiányosságait kihasználják a légiharcok során.
A MiG 29-es az 1980-as években igazi exportsiker lett, hiszen beszerzése olcsóbb volt, mint a nyugati repülőgépeké, bár a fenntartása többe került, de a maga korában modern, a korábbi szovjet gépeknél sokkal jobb repülőgép volt. Nem véletlen, hogy közel 30 ország légiereje alkalmazta, a volt szovjet blokk országain kívül például a jugoszláv, az iráni, az iraki, a jemeni, az eritreai, a bangladesi, az algériai, az indiai légierő és az indiai haditengerészet is használta vagy használja ma is.
A „Fulcrumot” az évek során továbbfejlesztették, és ennek keretében alkalmassá tették – az M verziót – a repülőgéphordozóról való üzemeltetésre, amiben közrejátszott, hogy az eleve viszonylag könnyű gépnek a hatalmas tolóerejű hajtóművei miatt rövid kifutópálya kell. (Az amerikai és a francia repülőgép-hordozókon kívül a többi ilyen hajót üzemeltető haditengerészet olyan hordozókat használ, ahol nem gőzkatapult indítja a repülőgépeket, hanem azok saját erőből, a hajó végén kialakított meredek rámpa, a síugrósánc segítségével szállnak fel, így csak könnyebb gépeket használhatnak e hajókon.)
A magyar légierő kötelékeiben is repültek „Fulcrumok”, amelyeket azután szerzett be Magyarország, hogy kilépett a Varsói Szerződésből, azaz a szovjet érdekszférába tartozó országok katonai „szövetségéből”.
Az 1990-es évek elejére az addig a magyar légierőnél használt repülőgépek vészesen elavultak, nyugati típusok beszerzése viszont nagyon drága lett volna. Az orosz állam – amelynek igen jelentős adóssága volt Magyarországgal szemben – ezen adósság törlesztése keretében adott át 1993-ban 28 darab MiG 29-est, és e gépek 2010-ig álltak nálunk rendszerben.
Más mai NATO tagország is használt, sőt használ még Fulcrumot, a német egyesítés után a Bundeswehr vett át a volt keletnémet légierőtől 24 repülőgépet. Sok gépet használnak a mai napig a lengyelek, a szlovákok és a bolgárok is, legalábbis addig, amíg nyugati típusokkal nem tudják azokat leváltani.
A „Fulcrum” tehát nem az a legyőzhetetlen csodavadász, amely egymaga megfordíthatja a háború menetét, de a maga korában valóban jó repülőgép volt, és bizonyos körülmények között a mai napig jól használható repülőgép, sőt egyes légierőknél a mai napig alaptípusnak számít, Szerbia például tavaly nyáron vett át négy gépet Fehéroroszországtól.
