Mozgóképen tűnnek fel újra Budapest lerombolt épületei

Kihaltnak vélt Batman-halat találtak török kutatók
2021-12-10
Rippl-Rónai, Galimberti és Márffy remekművei a Kieselbach Galéria téli árverésén
2021-12-10
Show all

Mozgóképen tűnnek fel újra Budapest lerombolt épületei

Mozgóképen keltik életre Budapest 2. világháborúban, vagy az 1956-os szabadságharcban megsérült, majd elbontott épületeit – tájékoztatott az Animatiqua stúdió csütörtökön.

A stúdió harmadik filmjében is a Fortepan archívum gyűjteményéből válogatott fotók alakulnak át mozgóképpé. Újdonságként ezúttal több figyelem jutott a főváros egykori lakóira – közölték.

Egyebek mellett a régi Nemzeti színház épülete, a hömpölygő Duna, csobogó szökőkút, az egykori Erzsébet hídon gördülő villamos vagy a Tabánban csordogáló Ördögárok patakja elevenedik meg a felvételeken.

Budapesten sok épület tűnt el részben a háború pusztításai miatt, részben pedig az 1945 utáni “szovjetizációval” összefüggő politikai koncepciók áldozataként – idézi a közlemény Sólymos Sándort, a Magyar Képzőművészeti Egyetem egykori rektorhelyettesét, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem jelenlegi szaktörténészét.

Példaként említette a régi Nemzeti Színház épületét,

a helyén ma is egy idétlen tér van csak, aminek kialakítását annak idején a metróépítéssel magyarázták. A szovjet rezsimnek az útjában volt a nemzet színháza és az a tradíció, amit megtestesített

mondta.

A filmben a térhatást mozgóképes elemek bevonásával erősítették. Az elkészítés csaknem 600 munkaórát vett igénybe, és mintegy 30 képet dolgoztak fel, egyes esetekben a 3D technológia felhasználásával.

A fák, emberek vagy járművek által kitakart részeket vagy más forrásból pótolták, vagy újraalkották, az ismétlődő mintákra hagyatkozva – áll a közleményben.

A kisfilm a https://www.youtube.com/watch?v=SRH09AOX3cc linken nézhető meg.

 

Cikk küldése e-mailben
MTI
MTI

Comments are closed.