fbpx

Olimpiai ezüsttel tértek haza Csillagászati Diákolimpia magyar résztvevői

Eredményesen szerepelt a magyar csapat a 16. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián, amit augusztus 10. és 20. között Lengyelországban rendeztek meg ötvenkét ország csapatainak részvételével – közölték a szervezők.

A Katowicében megrendezett versenyről Elekes Dorottya, a budapesti Fasori Evangélikus Gimnáziumból ezüstéremmel; Schmercz Blanka, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium diákja bronzéremmel;

Horváth Zsóka, a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnáziumból pedig dicsérettel tért haza vasárnap.

Az öt tagú magyar csapat vezetői Kovács József, az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium tudományos főmunkatársa és Dálya Gergely, a Genti Egyetem posztdoktor kutatója voltak.

A versenyen az elméleti feladatsor

13 példájára 5 óra állt a diákok rendelkezésére,

amely során például azt kellett vizsgálniuk, hogy a NASA bolygóvédelmi programjának keretében indított DART űrszonda kisbolygóba történő becsapódása mennyire változtatta meg annak pályáját.

Az adatelemzési feladatok során becslést kellett adniuk a Nagy-Magellán-felhő távolságára a törpegalaxisban az OGLE projektben detektált kettőscsillagok paraméterei alapján.

A planetáriumban csillagokat és csillagképeket kellett felismerniük, és egy meteor áram radiáns pontját kellett meghatározni,

míg az észlelés során a Szaturnusz holdjait kellett azonosítani, a Starlink-műholdak átvonulását megfigyelni, és egy távoli galaxisban felrobbant szupernóva koordinátáira és fényességére kértek becslést a feladatírók.

A közlemény szerint szeptemberben indul az Athletica Galactica következő évada, amelyre a szervezők várják a csillagászat iránt érdeklődő, fizikából, matematikából és informatikából kiemelkedő diákok jelentkezését. A következő nemzetközi csillagászati diákolimpiát 2024 augusztusában rendezik meg Brazíliában.

További hírek