Amikor még nem volt Pesten bulinegyed, amikor még az Országház folyton fel volt állványozva valahol, amikor a Bazilika kormos homlokzata előtt még dugóban araszoltak az autók – nos, már akkoriban is Budapest legfőbb látnivalója és szimbóluma egyértelműen a Mátyás-templomot körülölelő Halászbástya volt. Sőt, tulajdonképpen egész Magyarországé. Bár a huszadik században még nagy híre volt a Pusztának, és mellé egyre jobban jött föl a Balaton, a nemzetközi turizmus szempontjából ezek háttérben maradtak a fővárosi attrakciókhoz képest.
Volt idő, amikor szinte minden hazánkat bemutató turisztikai kiadványon, útikönyvön, poszteren és persze számtalan képeslapon a Halászbástya volt a főszereplő. Igaz, az épületegyüttes valódi ékköve a gótikus Mátyás-templom volt, de a kilátást a Halászbástyáról élvezhették a turisták. Meg hát a szocializmus idején alighanem politikailag semlegesebb volt egy bástya, mint egy templom. Ha valaki csak egy napra érkezett a városba, akkor is feljött ide, ahol már vártak rá az „echte Ungarische” népviseletbe öltözött csikósok és menyecskék karikás ostorral és nemzeti szalagos pálinkás üvegekkel.
Kétségtelen, hogy a világon egyedülálló szépségről van szó: a folyómenti sziklaoromra épült kőcsipkés épület olyan, mintha egy tündérkastély lenne.
Pedig azért nem volt mindig ilyen gyönyörű.
Eredetileg valóban egy bástya volt itt, ami nem díszítőelemnek, hanem katonai célból épült.
Nagyjából olyan puritán volt, mint manapság a Vár nyugati és északi oldalán látható védművek, várfalszakaszok. A legismertebb elmélet szerint nevét onnan kapta, hogy a halászok céhére volt bízva a védelme, de az is lehet, hogy az alatta elterülő Halászváros volt a névadója.
A 19. század végére a Vár elveszítette hadászati jelentőségét, s középkori emlékeiből is alig látszott valami.
A Mátyás-templomhoz például mindkét oldalról többemeletes házak tapadtak, középkori főbejáratát egy előépítmény takarta, s bár tornyán határozottan megjelentek a gótikus elemek, korántsem volt olyan látványos, mint manapság.
Schulek Frigyes vezetésével aztán 1874 és 1896 között teljesen újjá- (vagy inkább újra-) építették a templomot. Mikor a szomszédos házak szorításából kiszabadított gótikus/neogótikus ékszerdoboz elkészült, egyből felmerült, hogy jó lenne kezdeni valamit a környezetével is.
Ebben a korszakban már nem az volt a cél, hogy minél nehezebben lehessen megközelíteni a Várat – épp ellenkezőleg.
Megépült a Várkert Bazár, a Sikló és a királyné halála után az is felmerült, hogy a Lánchíddal szembeni oldalt is egy hatalmas, lépcsős Erzsébet-emlékművé alakítják.
Így született meg a Halászbástya terve, melyet eredetileg a millenniumi ünnepségekre készítettek volna el, de végül csak 1902-ben sikerült befejezni a munkákat. Schulek a szigorú, tagolatlan falakat könnyed kőcsipkékkel rakta tele.
Az épület tulajdonképpen egy tankönyvi ábra is lehetne, ahol minden megtalálható, ami a neoromán stílushoz tartozik:
félköríves ikerablakok, körablakok, vízköpők, kőpadok, címerpajzsot tartó kőoroszlán, kolostorkerengőket idéző folyosók, szoborfülkék és kilátóerkélyek.
Persze ilyen díszletszerű kilátók nem épültek a középkorban, a végeredmény mégis olyan lett, mintha egy valódi várba érkezne a látogató.
Mert bár ma már a legtöbben a Mátyás-templom felől közelítik meg a Halászbástyát, eredetileg ez lett volna annak a „fogadótere” az alulról érkezők számára.
Ezen a helyen korábban csak a szűk Jezsuita-lépcsőn lehetett feljutni. Ezt Schulek alaposan áttervezte, kiszélesítette, tervezett hozzá egy főkaput, a falába pedig a munkák során előkerült, faragott középkori köveket helyeztetett. Ennél sokkal látványosabb lett azonban az új, kétkaros főlépcső, amely ma már az építész nevét viseli. A pompás Schulek-lépcső eredetileg a Dunától vezetett volna fel az épülethez, de végül egy szerényebb elképzelés valósult meg. Így is mesebeli látványt nyújt, ahogy kettéágazik és könnyed hidakon át vezet fel a bástyára.
Bár a Halászbástya ízig-vérig századfordulós alkotás, azért akadnak benne középkori elemek is – igaz, jól elrejtve.
A munkálatok során bukkantak rá a Vár oldalába épített Szent Mihály kápolna maradványaira, mely valódi különlegesség:
három oldalról várfal, illetve szikla határolja. Falait a 15-16. században alakították ki, dongaboltozatának ívei a 18. századból valók. Felfedezése után Schulek Frigyes úgy módosította a Halászbástya eredeti terveit, hogy a kis templomot is belefoglalta: egy mélybe vezető csigalépcsőt alakítottak ki hozzá a Schulek-lépcső feljáratánál.
A 140 méter széles fedett sétány sarokpontjaira árkádos tornyok kerültek, amolyan gloriettek. A legnagyobb viszont valódi torony: egy emelettel magasabb a többinél, saját lépcsőtornya és egyedi díszítése van.
Eredetileg ide került volna a hét honfoglaló vezér lovasszobra, de aztán végül erről lemondtak: helyette valósult meg a Millenniumi emlékmű a későbbi Hősök terén.
Emléküket azért megidézi az épületcsoport: ha a nagytorony lépcsőtornyát is beleszámoljuk, akkor épp hét toronysisak rajzolódik ki az építmény sziluettjéből. Szobrok formájában is megjelennek a vezérek, csak kicsit szétszórva. Előd és Álmos alakja a főtornyot díszíti, további hat középkori harcos alakja – melyeket módszeresen Hétvezérként emlegetnek – a Schulek-lépcső feljáratát őrzi.
A gyalogos vezérek mellé idővel egy valódi lovasszobor is került. Nem sokkal a Halászbástya átadása után, 1906-ban avatták fel a déli bástyaudvaron a Szent István-emlékművet. Talapzatát Schulek Frigyes tervezte, így aztán tökéletes egységet alkot a Halászbástya stílusával. Az oldalán szereplő reliefeken a kor több híressége is megjelenik, többek közt maga Schulek is: ő az az építész, aki bemutatja a Mátyás-templom modelljét az államalapító királynak. (Akkoriban még úgy gondolták, hogy a templomot Szent István alapította.)
Az egész város látképét uraló alkotás nagyon gyorsan népszerűvé vált a budapestiek és a turisták körében is. Olyannyira, hogy az egész városban először
a Halászbástya és a Mátyás-templom kapott elektromos díszkivilágítást 1928-ban, a Szent István-hét alkalmából.
A megrendelő Budapest Székesfőváros Idegenforgalmi Hivatala volt, ami jól jelzi, hogy már egy évszázada is ezt az épületcsoportot tartották a főváros legfontosabb turisztikai attrakciójának.
A II. világháború ugyan megtépázta a Halászbástyát is – Budapest ostromát a Vár házai szenvedték meg leginkább –, de már a negyvenes évek nagy újjáépítési hullámában hozzáláttak a műemléki helyreállításához.
Ez ma már teljesen egyértelműnek tűnhet, de valójában nem volt az az 1940-es években. A negyven-ötven éves házakat épp úgy nem tartották sokra akkoriban, ahogy most sem: a századfordulós historizmust és a szecessziót giccsesnek tekintették. A sérült épületeket általában bontották, vagy szerényebb díszítéssel állították helyre. Ebben a korszellemben természetesen az ideológia, na meg a kapacitáshiány is szerepet játszott.
A Halászbástya jelentőségét és értékét azonban senki nem vitatta, a helyreállítás az ország újjáépítését is szimbolizálta. A rekonstrukciós munkákat Schulek János, Schulek Frigyes fia vezethette haláláig, aki már az építéskor is apja mellett dolgozott építésvezetőként. Az 1953-ra helyreállított műemlék természetesen újra díszkivilágítást kapott, na meg a hatalom elmaradhatatlan szimbólumát, a vörös csillagot.
A Halászbástya megépülte óta népszerű fotópont, hiszen bármelyik irányba is fordul az ember, vagy látványos építészeti emlékeket fog be, vagy a dunai panorámát.
Persze az ötvenes években nem feltétlenül örültek a fényképezőgéppel érkező turistáknak, úgyhogy a bástyán szigorú ellenőrzéseket tartottak.
Ennek azonban nem csak a hatalom félelme volt az oka, a Vár akkoriban még valós veszélyeket rejtett. A frissen helyreállított épületegyüttes mellett sokáig palánkok zárták el a szomszédos területeket, amelyeket még nem vizsgáltak át alaposan a tűzszerészek.
Azóta nagyon sok minden változott a Halászbástya környezetében. Az egykori jezsuita kollégium helyén felépült a Kádár-korszak presztízs beruházása, a Hilton szálló. Az épületmonstrum ugyan durván belerondított a városképbe, de az építése során feltárt középkori emlékeket (a dominikánus kolostor templomának, kerengőjének és tornyának romjait) sikerült Pintér Béla csapatának szépen megőriznie. Ekkor került mai helyére Szent Gellért szobra, melyet a harmincas években kicsivel odébb, a Halászbástya ormán állítottak fel.
A következő nagy megújítására, amit már a hetvenes években elkezdtek, szerencsére nem háború vagy valami otromba városépítészeti beavatkozás miatt volt szükség. Egyszerűen az akkor még jelentős részben szénnel fűtött város korma szállt fel, s feketítette el a falakat, illetve korrodálta a kőelemeket.
Megépülte óta nagyon sokszor átalakították a bástya felszínét. Volt, hogy gyepszőnyeget alakítottak ki rajta, volt, hogy virágágyásokat. Ezek aztán idővel eltűntek, ahogy később a parkoló autók (vagy épp idén januárban az egy napot élt fekete fizetőkordonok). A teraszozásnak is hol nagyobb, hol kevesebb helyet engedtek az illetékesek, de ezek a múló apróságok nem befolyásolják a Halászbástya megítélését.
A Halászbástya több mint 120 éve Budapest és Magyarország egyik legnépszerűbb fotótémája, az ideérkező turisták kihagyhatatlan célpontja.
Képszerkesztő: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/halaszbastya
