Pünkösd, a húsvét utáni ötvenedik nap, a keresztény egyház egyik legősibb és legfontosabb ünnepe, amely a Szentlélek eljövetelét, az apostolok pünkösd megvilágosodását és az egyház születését ünnepli. Jelentősége nemcsak a keresztények számára kiemelkedő, hanem a zsidó hagyományokban is gyökerezik, hiszen az ószövetségi sávuot (hetek ünnepe) megünnepléséből nőtt ki. A pünkösd a tavasz utolsó nagy ünnepe, a termékenység és a bőség időszaka is egyben, számos népszokással és hagyománnyal, amelyek az ébredő természetet és a nyár közeledtét köszöntik.
Az ünnep eredete az Ószövetségig nyúlik vissza, ahol a sávuot, vagyis a hetek ünnepe eredetileg a gabonabetakarítás befejezését, a hálaadást ünnepelte. Később, a zsidó hagyományban ez az ünnep kibővült a Sínai-hegyi Törvényadás emlékével, amikor Mózes megkapta a Tízparancsolatot Istentől.
Ez a kettős jelentés – a termés ünnepe és a Törvény megkapásának ünnepe – képezi az alapot ahhoz, ahogyan a kereszténység később interpretálta pünkösdöt.
Az újszövetségi esemény, amely pünkösd igazi tartalmát adja, az Apostolok cselekedeteiben olvasható. Jézus Krisztus feltámadása és mennybemenetele után az apostolok, ahogyan ő meghagyta nekik, egybegyűlve várakoztak Jeruzsálemben.
A Szentlélek eljövetelének napján, a pátriárka házában, ahol együtt voltak, hirtelen zúgás támadt az égből, mintha erős szél fújt volna, és betöltötte az egész házat. Ekkor tűznyelvek jelentek meg, amelyek szétoszlottak és leszálltak mindegyikükre. Ezzel együtt beteltek a Szentlélekkel, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, ahogyan a Lélek adta nekik a szót.
Ez a különleges esemény nem csupán egy csodálatos jelenség volt, hanem az Egyház születését is jelentette.
Az apostolok, akik addig félelemben és bizonytalanságban éltek, most bátorsággal telve léptek a nyilvánosság elé.
Péter apostol azonnal prédikálni kezdett a zsidóknak és a prozelitáknak, akik a pünkösd ünnepére érkeztek Jeruzsálembe.
A prédikáció hatására sokan megtértek, és mintegy háromezren megkeresztelkedtek azon a napon. Ez a tömeges megtérés és a Lélekben való újjászületés jelzi az Egyház megalapítását, amely nem csupán egy emberi intézmény, hanem a Szentlélek által éltetett, egyetemes közösség.
A pünkösd tehát a keresztény egyház születésnapja, egyben a Szentlélek működésének megnyilatkozása is.
A Szentlélek az, aki élteti, vezeti és megerősíti az Egyházat, képessé téve azt arra, hogy hirdesse az evangéliumot minden népnek, minden nyelven. A lángnyelvek a Lélek erejét, a nyelveken való beszéd pedig az evangélium egyetemességét szimbolizálja, amely áttöri a nyelvi és kulturális korlátokat.
A pünkösdhöz számos népszokás és hiedelem is kapcsolódik, amelyek a keresztény ünnep és az ősi termékenységi rítusok, a tavasz köszöntésének sajátos ötvözetei.
Az egyik legismertebb a pünkösdi királynéjárás. Ez a szokás a termékenységet, a növekedést, a tavasz végét és a nyár kezdetét ünnepelte. A falu legszebb, legkisebb lányát pünkösdi királynévé választották, virágokkal, zöld ágakkal díszítették, és háztól házra jártak vele, dalokkal és jókívánságokkal árasztva el a házigazdákat, cserébe adományokat kaptak. A királyné feje fölött gyakran kendőt tartottak, mintha egy sátor alatt vinnék, ami az óvást, védelmet szimbolizálta.
Szintén gyakori volt a pünkösdi királyválasztás.
Ez nem a néprajzi királynéjárás része, hanem egyfajta sportos megmérettetés volt a legények között. A győztes, aki valamilyen ügyességi próbában (pl. lovaglás, karikás ostorral célba verés, tuskóemelés) a legjobbnak bizonyult, egy évig viselhette a pünkösdi király címet. Ez a cím privilégiumokkal járt, például ingyen ihatott a kocsmában, meghívást kapott a lakodalmakra, és a lányok udvarlását is elnyerhette. A szokás célja a közösség legerősebb, legügyesebb tagjának kiválasztása volt, aki talán a termékenységet, a bőséget is jelképezte.
A pünkösdhöz kapcsolódnak a zöld ágak, a nyárfa, a bodza vagy a virágok felhasználásának szokásai is.
Ezeket a házakra, udvarokra tűzték, hogy elűzzék a gonosz szellemeket, távol tartsák a betegségeket, vagy egyszerűen csak a tavasz, a bőség eljövetelét hirdessék.
A pünkösdi rózsa (bazsarózsa) ekkor virágzik, és az ünnep egyik legkedveltebb virágává vált.
A vallási néprajzban a pünkösdi „díszítés” sok esetben arra is utalt, hogy a Szentlélek kiáradása „fellángoló” hitet ébresztett az emberek szívében, amely belső megújuláshoz vezetett.
A liturgikus szín pünkösdkor a vörös, amely a Szentlélek tüzét, a lángnyelveket, az isteni szeretetet és a vértanúk áldozatát jelképezi. Ez a szín hangsúlyozza az ünnep energikus, életerős és megújító jellegét.
