Ön tudta, hogy a Lánchíd a világ legszebb hídjainak listáján mindig ott van?

Koronavírus – Modellezték a fertőzés kockázatát irodákban és iskolákban
2021-10-09
Emberfélétől származó hatmillió éves lábnyomokat találtak Kréta szigetén
2021-10-11
Show all

Ön tudta, hogy a Lánchíd a világ legszebb hídjainak listáján mindig ott van?

A most felújítás alatt álló Lánchíd páratlan szépségű átkelő. Arányai, kecsessége, kapuzatainak kialakítása szemet gyönyörködtető, és joggal gondolhatjuk, hogy a miénk a világ egyik legszebb, ha nem a legszebb lánchidja. Ugyanis lánchídból van több is. Persze nem csak mi magyarok gondolunk rá így, hiszen a világ legszebb hidjait sorba vevő weboldalakon állandó helye van Lánchidunknak.

A Lánchíd nem páratlan. Eleve nagyon sok lánchíd áll szerte a világban, amelyeknek az alapelve ugyanaz. A pályaszerkezetet a hídfőknél lehorgonyzott és a pilonokon, a magasban átvezetett láncok tartják. A szerkezet ősét egyes szakirodalmak egészen az ősi Kínáig vezetik vissza, de erre meggyőző bizonyíték nincs. A modern lánchidak alapelve Verancsics Faustus dalmát-magyar polihisztor, püspök XVII. század eleji munkájában, a Machinae Novae-ben jelent meg.

Az első gyakorlati alkalmazása a láncoknak a hídépítésben a XVIII. századból való, s az első hidaknál még „hagyományos” láncokat használtak, később terjedtek el aztán a Lánchídnál is alkalmazott babapiskóta alakú láncszemek.

A Lánchidat tervező William Tierney Clark voltaképpen nem is volt mérnök

De térjünk vissza a mi Lánchidunkra. Szögezzük le az elején, ez a híd, amit most felújítanak, nem az a híd, ami 1849-ben megnyílt, az egy sokkal könnyedebb, és valójában sokkal kezdetlegesebb szerkezet volt, a híd nagy része például fából készült.

William Tierney Clark (1783-1852) Barabás Miklós festményén

A tervezőjének, William Tierney Clarknak ez volt a főműve, de nem az egyetlen hídja. Az 1783-ban, Bristolban született angol mérnök – bár a magyar fogalmak szerint valójában nem volt az, hiszen nem járt egyetemre, ugyanis Angliában akkor még nem volt szervezett mérnökképzés, míg például Magyarországon igen – egyszerű inasként kezdte a pályafutását, és a Coalbrookdale-i vasgyárban dolgozott. 1808-ban vette maga mellé műszaki ellenőrnek a kor neves angol hidásza John Rennie, aki később beajánlotta a Hammersmith-i Middlesex Vízműhoz.

William Tierney Clark e vízműnél dolgozott mérnökként, de emellett más megbízásokat is vállalhatott és vállalt is. Mivel vízműnél dolgozott, természetesen az ekkor épp Angliában tomboló csatornaépítési láz kívánta feladatokból, azaz a hajózható belvízi csatornák tervezéséből is kivette a részét, de emellett hidakat is tervezett.

Valójában a hídtervezés ekkor még nagyon gyerekcipőben járt. Masszív kőhidakat természetesen tudtak tervezni, hiszen annak már évezredes hagyománya volt, akárcsak kisebb-nagyobb fahidakat is emeltek. A XVIII. században azonban már az új anyagot, a vasat kezdték el használni, elsőképp épp Tierney Clark első munkaadója a Coalbrookdale-i vasgyár épített vashidat.

A függőhidak is ekkor jelentek meg, és a mérnökök bátran – a mai mérnököknél sokkal merészebben – építették az egyre nagyobb hidakat. A tudást pedig az elméleti matematikai alapok mellett gyakorlatban szereztek.

Sok volt a kísérletezés, a bizonytalanság, és igen sok híd leszakadt, számos tragédia történt. Volt, hogy a hidak a nagy tömeg miatt dőltek romba, de volt, amit vihar, vagy más természeti jelenség rongált meg.

Az első lánchidak mind összeomlottak

A szél döntötte romba például 1817-ben a Tweed folyó feletti Dryburgh Abbey hidat Angliában, mindössze 6 hónappal az elkészülte után. A Brightonban álló lánchidat 1823-ban emelték, de 1826-ban menetelő katonák alatt omlott össze, s hasonlóan járt a Broughton Bridge, amely két évvel a felépítése után, 1831-ben szakadt le a katonák alatt.

A Saller híd Németországban, Nienburgban 1825 decemberében épp akkor szakadt le, amikor város lakossága a szász-annhalti herceget ünnepelte. A Yarmouth híd végzete Angliában pedig akkor következett be, amikor 1845-ben egy rendezvény miatt összegyűlt tömeg egyszerre kezdett mozogni.

Széchenyi István is megállapította, hogy a kor legnagyobb függőhídja, a híres Menai híd is erősen mozgott a lovasok alatt.

A hidászok azonban tanultak a hibákból, megpróbáltak egyre nagyobb és erősebb hidakat építeni, de igaz, hogy a XIX. század első felében a hídtervezéshez még kellett egyfajta bátorság és magabiztosság is.

Bátor, sőt vakmerő volt Clark is, hiszen amikor két idegen gróf 1832-ben arról érdeklődött nála, hogy tudna-e egy olyan helyen hidat építeni, amelytől, annak földrajzi, vízrajzi és meteorológiai adottságai miatt az összes angliai pályatársa vonakodott, egy messzi, valódi iparral nem rendelkező országban, ráadásul nem is kis hidat, hanem az akkori világ egyik legnagyobb hídját, gondolkodás nélkül elkötelezte magát a feladatra. És igaza lett, 17 évvel később a sokak által lehetetlennek tartott, hatalmas vállalkozás elkészült, és 1849. november 20-án megnyílt a kor legnagyobb lánchídja, a Pestet és Budát összekötő Lánchíd.

Tierney Clark egyvalamiben kétségtelenül kiemelkedett a kortársai közül, ami miatt az őt 1832-ben felkereső két idegen grófnak, Andrássy Gyulának és Széchenyi Istvánnak igent mert mondani a felkérésre. Kissé máshogy gondolkodott a hidakról. A kertjében ugyanis egy kis függőhidat épített, de nem szórakozásból, hanem így vizsgálta a szél hatását. Clark azonban nem csak erre alapozta kijelentését, hiszen akkor már több hídja is állt Angliában.

Ezek tekinthetők a Lánchíd párjainak, testvéreinek, vagy inkább előképeinek. A hidak mind nagyon hasonlítottak egymásra, de Clark az egymás utáni művein, ahogy a szakmai tapasztalatok gyűltek, folyamatosan változtatott, finomított. A stílusa, a részletek azonban minden hídján visszaköszönnek.

Az egyetlen ma is álló testvér Marlow-ban ível át a Temzén

Tierney Clark első komoly függőhídja egyben a Temze fölötti első lánchíd is volt, lakóhelyén, Hammesmith-ben épült meg 1824 és 1827 között. Teljes hossza 2010 méter volt, míg a legnagyobb nyílása 120 méter. A híd külső kialakításában nagyon hasonlított a mi Lánchidunkra.

A régi Hammersmith Bridge. Kialakításában nagyon hasonlít a Lánchídra.

A híd több, mint fél évszázadig szolgálta a közlekedést, 1880-ban elbontották, mert a megnövekedett forgalom számára nem volt elégséges. Helyére, a régi alapok megtartásával új híd épült.

A következő nagyobb híd, amit Clark tervezett, Shoreham-by-Sea-ban épült az Adur folyó felett, és 1833-ban adták át. Arányaiban, kialakításában ez is kísértetiesen hasonlított a későbbi budapesti testvérére. Részleteiben nagyon sok a hasonlóság, de ez a híd is sokkal kisebb volt, és ezt is elbontották, mivel elöregedett.

A Shoream híd egy képeslapon, sok részlet ismerős lehet

A harmadik Tierney Clark féle Angliában álló híd a Marlow-i Temze híd. A híd ma is áll, és Marlowe város egyik büszkesége.

A Temzén itt már korábban, a XVI. században is állt híd, amely 1642-ben részlegesen elpusztult. Az itteni lánchíd közvetlen elődjét 1789-ben emelték, és e helyett építették fel Tierney Clark tervei szerint 1829 és 1832 között az új hidat.

A Lánchíd egyetlen ma is álló „testvére” sokkal kisebb, mint a Lánchíd, hiszen a középső nyílása 72 méter, ami kisebb, mint a Lánchíd parti nyílása.

Mitől különlegesek és érdekesek a Tierney Clark féle hidak? Egyrészt a masszív, jellegzetes stílus, a diadalkapura hasonlító pillér kialakítás, amely tömörségével, a szilárdság, az erő kifejezését adta, és egyben meghatározta a híd képét, mivel a láncokat a valóságnál sokkal kisebbnek, karcsúbbnak mutatta. (Sok korabeli hídnál lényegesen egyszerűbb kialakításúak voltak a pillérek, nem egyszer csak a hídfőknél felállított két-két oszloppal, de természetesen nem csak Clark épített masszív pilonokat.)

A ma is álló Marlow-i híd (Fotó: Wikipedia, Chris Wood)

Clark tudatosan használta a korlátokat – a Lánchídnál az útpálya és a járda közötti korlátokat – a híd merevítésére.

Ebben teljesen úttörő volt, hiszen a merevítő tartó alkalmazása – amely a híd terhelését osztja el, ezáltal a hidat merevebbé teszi – nem volt általános, míg Clark tudatosan használta e megoldást.

A Lánchídnál arra is találtak utalást a későbbi felújításoknál, hogy Clark az oldalirányú mozgások ellen, azaz a szél ellen a híd alján láncokkal is merevítette a hidat.

Willaim Tierney Clark hídjai egyre fejlettebbek, egyre átgondoltabbak voltak, és ennek eredményeképp tudta megtervezni az akkori világ legnagyobb lánchídját, sőt legösszetettebb függőhídját (ugyanis ekkor már a világban nemcsak láncra függesztett függőhidak épültek, hanem kábelre függesztett függőhidak, azaz kábelhidak is), amely 1849 és 1913 között változatlan formában szolgálta Buda és Pest, majd Budapest forgalmát.

Tierney Clark életében sok elismerést kapott, 1823-ban lett a Kultúrmérnöki Egyesület tagja, a Királyi Asztronómiai Társaság pedig 1835-ben, a Királyi Társaság (a híres Royal Society, a voltaképpeni brit tudományos akadémia) 1837-ben választotta tagja közé.

Halála előtt még sajtó alá rendezte a Lánchíd építéséről szóló könyvét, de 1852-ben hasnyálmirigyrák következtében, 69 évesen elhunyt.

Az Institution of Civil Engineers, a Magyar Mérnöki Kamara és a Magyar Tanácsadó Mérnökök és Építészek Szövetsége 2000-ben alapította meg a Tierney Clark Díjat a kiemelkedő mérnöki alkotások díjazására. Angliában Marlow városa ápolja Clark emlékét, élénk kapcsolatot ápolnak Budapesttel, sírja Hammesmithben a helyi Szent Pál templomban található.

Comments are closed.

Weboldalunk bizonyos funkcióinak működéséhez és a célzott hirdetésekhez sütikkel gyűjt névtelen látogatottsági információkat. Az Elfogadom gombra kattintva a webhely használatával Ön elfogadja a weboldal sütikre vonatkozó aktuális adatévelmi irányelveinket. További információért kattintson ide.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close