Ami ma Brüsszelben történik, az hangulati előkészítése Európa háborúba lépésének – jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Orbán Viktor szükségesnek nevezte az ország önvédelmi képességének megerősítését.
A kormányfő azt mondta, riasztóak a hasonlóságok az első és a második világháború előkészítésével, akkor a politikusok és a média is elég sokat foglalkozott ezzel.
„Ami ma Brüsszelben és Washingtonban történik, talán most inkább Brüsszelben, mint Washingtonban, az egyfajta hangulati előkészítése egy esetleges közvetlen katonai konfliktusnak, nyugodtan hívhatjuk úgy: Európa háborúba lépésének előkészítése” – fogalmazott.
Orbán Viktor ugyanakkor úgy látta, a hadseregek megléte szükséges, az nem háborúhoz vezet, annak hiánya vezet a háborúhoz, mert a háborúk oka leggyakrabban a gyengeség.
A miniszterelnök ezért szükségesnek nevezte a hadsereget, a katonát, a felkészülést, az önvédelmi képesség megerősítését.
Ma munkacsoportok dolgoznak azon, hogyan tudna a NATO részt venni az orosz-ukrán háborúban – mondta Orbán Viktor.
A kormányfő Magyarország helyzetéről azt mondta: ott vagyunk ezekben a bizottságokban NATO-tagként, de nem helyeseljük és nem is akarunk sem pénzügyi, sem fegyveres támogatással részt venni a konfliktusban, még NATO-keretek között sem.
Orbán Viktor úgy fogalmazott: nem tudja, ez a helyzet meddig tartható fenn. Nem nagyon volt a NATO történetében olyan helyzet, amikor valamelyik tagállam olyan nyíltan és egyértelműen ragaszkodna a NATO alapeszméjéhez, mint most Magyarország, és ezért újra meg kell határozni a helyzetét a katonai szövetségen belül – fejtette ki.
Hozzátette: komoly munka zajlik, hogy tud Magyarország NATO-tagként létezni úgy, hogy közben a katonai szövetség területén kívüli NATO-akcióban nem vesz részt. Ezt kell megoldania a magyar diplomáciának, ami „művészeti kérdés”, új leírást, új definíciót kell alkotni – hangsúlyozta a miniszterelnök.