Mindössze néhány órával azután, hogy a Collabri print-on-demand platform jogi okokra hivatkozva elutasította Orbán Viktor interjú közben készült rajzának termékeken való felhasználását, a miniszterelnök nyilvános kommentben megadta az engedélyt. Egy cikk alatt Orbán így fogalmazott: „Az engedélyt mindenkinek megadom. Szabadság van!”
Új fejezet kezdődött Orbán Viktor interjú közben készült rajzának történetében. A miniszterelnök november 10-én, az ATV Mérleg című műsorában beszélgetett Rónai Egonnal, miközben nonfiguratív jeleket rajzolt egy papírlapra. A különös ábra az adás után futótűzként terjedt a közösségi médiában: mémek, remixek és grafikai feldolgozások születtek belőle, sokan pedig pólón vagy bögrén szerették volna viszontlátni.
A magyar print-on-demand platform, a Collabri arra figyelmeztetett, hogy a rajz szerzői jogi védelem alatt áll, ezért engedély nélkül nem használható kereskedelmi célra. A cég több száz feltöltést utasított vissza, és jogsértés miatt nem engedte legyártani a termékeket.
A helyzet azonban a hír terjedése után néhány órával egyetlen mondattal megváltozott.
Orbán Viktor a sajtóközleményt közzétevő Forbes online cikke alatt kommentben reagált a történtekre, és így fogalmazott: „Az engedélyt mindenkinek megadom. Szabadság van!”
Hivatalosan is gyárthatók a rajzos termékek
A miniszterelnök nyilvános hozzászólása gyakorlatilag általános engedélynek számít, így a Collabri mostantól hivatalosan is vállalja a rajzzal készült termékek gyártását és a lehetőség persze mások számára is megnyílt.
„Örülünk annak, hogy a miniszterelnök személyesen reagált és egyértelművé tette, hogy a rajz szabadon felhasználható” – mondta Hudák Tibor, a Collabri ügyvezetője, aki hozzátette: az engedély híre azonnali hatással volt a forgalomra.
„Mi mindig a jogszerű működés mellett álltunk, ezért külön öröm, hogy most már hivatalosan is legyárthatjuk azokat a termékeket, amiket az emberek szerettek volna” – nyilatkozta az ügyvezető, aki hozzátette: a hozzájuk Orbán-firkás termékekből befolyó teljes összeget az Amnesty International Magyarország részére ajánlják fel.



