Orbán Viktor Iránról

Ha Irán a most zajló háború következtében szétesik, akkor „a világ egy jelentős térségének kormányozhatatlanná és ellenőrizetlenné válása” fenyeget – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A konfliktus következményeiről szólva a kormányfő elmondta:

egy hónap alatt ötödével nőt a Brent típusú olaj ára. A háború fölfelé nyomja az árakat, tehát a háború a magyaroknak rossz – jelentette ki, hangsúlyozva, szintén jelentősen, két és félszeresével növelné a családok és a vállalkozások rezsijét, ha a jövőben nem hozhatnánk be gázt Oroszországból.

Úgy nyilatkozott: „nyilvánvaló csalás, ügyeskedés, a jogállam brüsszeli megszégyenítése”, amit Brüsszel ez utóbbi kérdésben tesz, hiszen miután a magyar vétó miatt nem sikerült megtiltani az oroszországi energiahordozók behozatalát, most egyhangú döntést nem igénylő kereskedelempolitikai döntésként akarják meghozni azt.

Orbán Viktor annak a meggyőződésének adott hangot, hogy e „kiharcolt jog” elvétele az ezeréves magyar államiság általunk ismert formájának megszűnését jelentené, hiszen Magyarország kül- és gazdaságpolitikájáról nem Budapesten döntenének, hanem a brüsszeli bürokraták határoznának.

További hírek