fbpx

Országszerte már 9 helyszínen érhetők el a pénzügyi tudatosságot fejlesztő interaktív diákfoglalkozások

A Pénziránytű Alapítvány a Mastercarddal együttműködésben bővítette Bázisiskola Programját, így országszerte már kilenc helyszínen várják ingyenes rendhagyó tanórákkal és pénzügyi kalandjátékkal a diákokat és a pedagógusokat.

A tavalyi tanévben több mint 3700 diák vett részt a Pénziránytű Alapítvány Bázisiskoláinak valamelyik programján. A pénzügyi ismeretek elsajátítását egyre több fiatal gondolja elengedhetetlennek, így folyamatosan nő az érdeklődés a Pénziránytű Alapítvány által nyújtott gyakorlatias foglalkozások és játékok iránt. Az idei évtől pedig még több általános- és középiskolás tanuló kap lehetőséget arra, hogy elmerüljön a pénzügyek világában, ugyanis az alapítvány a Pénziránytű Bázisiskola Programban résztvevő eddigi hat helyszínt kilencre növelte. Debrecen, Dunaújváros, Győr, Kisújszállás, Szeged és Veszprém után, már Budán, Pesten és Kaposváron is várják a diákokat az interaktív tantermek.

A Bázisiskola Program fő célja, hogy a diákok a lakóhelyükhöz legközelebbi Pénzügyi Tudás Otthona tanteremben ismerkedjenek meg a pénzügyi alapismeretekkel, vagy akár a bankok működésével és a tőzsde világával. Mindezt igényesen kialakított tantermekben, interaktív foglalkozásokkal, a Pénziránytű Alapítvány által felkészített pedagógusoktól sajátíthatják el. Kihelyezett matematika, földrajz, állampolgári ismeretek vagy technika és tervezés tanórákra is lehetőséget nyújtanak a korosztályokra bontott pénzügyi élményfoglalkozások.

Öt Bázisiskolában a MoneyTours pénzügyi kalandjátékban is kipróbálhatják magukat a 7-12. osztályos diákok. A fejtörők izgalmas játékká varázsolják a pénzügyi nevelést, így a résztvevő fiatalok tudása úgy növekszik, hogy közben az egész egy játék a számukra. A szintén ingyenes interaktív foglalkozásra benevező csapatoknak egy elképzelt osztálykirándulást kell megtervezniük, és minél jobban teljesítenek a kalandjáték állomásain, annál távolabbi és jobb osztálykirándulást tudnak összehozni. A MoneyTours egy oktató játék, de a szórakoztató kihívások igazi élménnyé varázsolják, miközben bővül a játékosok pénzügyi tudása, javul a szervező-, illetve feladatmegoldó képességük.

Ám nemcsak a diákoknak nyújtanak egyedülálló lehetőséget a kibővült Bázisiskolák. A pedagógusokat továbbra is várják az akkreditált képzések. Az országos program keretében a pénzügyi tudatosság fejlesztése iránt érdeklődő tanárok ingyenesen vehetnek részt a Pénziránytű Alapítvány képzésein. Az Új lehetőségek a pénzügyi nevelésben 40 órás tanárképzés egy 20 órás személyes jelenléttel zajló oktatási részből és egy 20 órás, otthonról elvégezhető e-learning modulból áll, valamint az Oktatási Hivatal (OH) és az Innovatív Képzéstámogató Központ Zrt. (IKK) által akkreditált.

A Bázisiskolák elérhetőségéről, a korosztályonként választható foglalkozásokról, a kihelyezett tanórai lehetőségekről, illetve a pedagógus képzésről további információ a Pénziránytű Alapítvány honlapján érhető el: https://penziranytu.hu/bazisiskolak.

További hírek