Palesztinpárti szervezetet tiltott be a brit kormány

Törvényen kívül helyezi a brit kormány a Palestine Action nevű palesztinpárti szervezetet. Katonai reptérre hatoltak be és rongáltak.

A kezdeményezést Yvette Cooper belügyminiszter jelentette be. Cooper közölte, hogy a csoport tevékenységének betiltásáról szóló kormányhatározat hivatalosan a jövő héten kerül az alsóház elé, és annak jóváhagyása esetén

bűncselekményt követnek el azok is, akik csatlakoznak a szerveződéshez vagy támogatják akcióit.

A belügyminiszter bejelentésének közvetlen előzményeként a Palestine Action aktivitái a múlt hét végén katonai repülőgépeket rongáltak meg a brit királyi légierő (RAF) legnagyobb angliai támaszpontján.

A szervezet két tagja a London közelében, Oxfordshire megyében működő Brize Norton katonai repülőtérre hatolt be robogókkal, és átalakított kézi tűzoltókészülékkel vörös festéket fújt egy Airbus Voyager üzemanyag-utántöltő repülőgép hajtóművébe.

A szervezet erről videófelvételt is közzétett az X portálon. Közleménye szerint a két aktivista egy másik repülőgépet is megrongált, bár erről nincs felvétel a beszámolóban.

A Palestine Action at akcióhoz fűzött magyarázatában kiemelte, hogy Brize Norton repülőteréről naponta indulnak katonai repülőgépek a ciprusi Akrotiriben működő RAF-támaszpontra, az onnan felszálló gépek pedig hírszerzési tevékenységet folytatnak, amerikai és izraeli harci repülőgépeket látnak el üzemanyaggal és „fegyvereket szállítanak a Gázában folyó népirtáshoz”, amelynek Nagy-Britannia így közvetlenül is részesévé vált.

A Palestine Action 2020-ban alakult azzal a meghirdetett céllal, hogy anyagi károkat okozó akciókkal akadályozza az Izraelt fegyverekkel ellátó nemzetközi vállalatok nagy-britanniai érdekeltségeinek tevékenységét, de katonai létesítmény ellen most hajtott végre először ilyen jellegű akciót.

Yvette Cooper belügyminiszter közleményében szégyenteljesnek nevezte a Brize Norton támaszponton végrehajtott repülőgéprongálást. Úgy fogalmazott: az akció előtt is hosszú volt azoknak a szándékos rongálással elkövetett bűncselekményeknek a listája, amelyeket a Palestine Action követett el.

A Palestine Action törvényen kívül helyezése jogi értelemben azt jelenti, hogy a szervezetet London a továbbiakban terrorcsoportként kezeli, és az intézkedés érvénybe lépése után súlyos bűncselekménynek számít majd az is, ha valaki a csoport tagja lesz, másokat csatlakozásra buzdít vagy bármilyen módon támogatja a szervezetet.

A brit terrorellenes törvény szerint e bűncselekmények elkövetőire 14 évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.

A London által terrorszervezetnek minősített és betiltott csoportok listáján jelenleg 79 szerveződés neve szerepel. Köztük van mások mellett a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász, az Iránnal szövetséges Hezbollah libanoni síita milícia, az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet és az orosz Wagner zsoldoscsoport.

További hírek