Pénteken indul a jubileumi Felső-Tiszai PET Kupa

PTE: újabb négy évre nyújt támogatást az Európai Bizottság az EDUC szövetségnek
2022-07-28
Kormány támogatja a villamosenergia hálózatba tárolókapacitások növelését
2022-07-28
Show all

Pénteken indul a jubileumi Felső-Tiszai PET Kupa

Tizedik alkalommal rendeznek hulladékgyűjtő versenyt a Felső-Tiszán. A jubileumi PET Kupa pénteken Cigándról indul és augusztus 7-ig tart.

A hosszútávú folyótisztító hajós versenyen tizenkét veterán PET-hajós csapat és jelentős kenus különítmény vág neki a Tiszának – közölte a szervező Természetfilm.hu Egyesület.

A résztvevők a Tisza Cigánd és Tiszadada közötti 86 folyamkilométeres szakaszát tisztítják, közben felelevenítik az elmúlt tíz év emlékeit.

A közlemény kitért arra, hogy az első PET Kupa 2013-ban négy PET-hajóval rajtolt el, kalandjaikból televíziós filmsorozat készült Valamit visz a víz címmel. Mint írták, azóta a PET Kupa meghatározó környezetvédelmi mozgalommá vált, filmműhelyükben számos ismeretterjesztő film készült, a “PET-kalózok” pedig 225 tonna hulladéktól mentesítették a Tiszát és mellékfolyóit.

A X. Felső-Tiszai PET Kupa pénteken a PET-hajók építésével veszi kezdetét, majd július 31-től augusztus 6-ig, hét napon át tisztítják a folyót és árterét a résztvevők.

A Tiszai PET Kupa kezdeményezés az első a világon, ahol a környezetbe juttatott, és onnan visszagyűjtött szennyező anyagokból építik a hajósok vízi járműveiket. A PET-hajók meghajtása megújuló energiával, kézi erővel, evezéssel, vitorlával vagy napelemmel történik, ezek a hajóegységek fogadják a gyors mozgású kenuk által összegyűjtött hulladékot

áll a közleményben, amelyben hozzáteszik, hogy idén a Tisza határmenti szakaszaira a háborús helyzet miatt nem volt igényelhető vízi rendezvényre vonatkozó engedély.

Azokon a területeken, ahol a csapatok a korábbi évek során többször jártak és gyűjtötték az ártéri hulladékot, sokkal kevesebb felhalmozódott folyami hulladékkal találkoztak, és a korábban tapasztaltakhoz képest tisztább a folyó ártere.

A kigyűjtött és tizennégy különböző frakcióra szétválogatott hulladék nagyobb része, mintegy 60 százaléka újrahasznosul.

A versenyeken és a filmeken gyakran feltűnnek a környezetvédelem iránt elhivatott művészek, sportolók. Az első, Valamit visz a víz sorozat műsorvezetője Varga Livius, a Quimby tagja volt, közreműködésével született meg a PET Kalóz Himnusz. Az ütőhangszeres, énekes, akinek másik formációja, A kutya vacsorája hajóval is megmérettette magát egy versenyen, idén PET Mester minőségben ügyel a sportszerű vetélkedésre és lelkesíti a csapatokat.

A Tisza2 családi csapata a kezdetektől fogva részt vesz a kupán, a Hangák negyedszer indulnak gyerekcsapattal, az AmeriKalózok Amerikában élő, magyar származású csapata közös hajót alapított az Alföldről érkező Zsákolókkal. A PETúnia családi csapata 2015 óta versenyez, ott lesz továbbá Cigánd csapata, a Joda “Bass” A MeglePETés, a Dunaföldvárról érkező Aztakeservit, a Tilos Rádió és a WWF közös hajója, továbbá a Wessling, a Main Stage, a Siemens pedig két csapattal (Evező-SÖK, Energy) jön. A X. Jubileumi Felső-Tiszai PET Kupán a versenyző csapatok közé az önkéntesek is beállnak saját építésű, KisPETlovam névre keresztelt hajójukkal.

A X. Felső-Tiszai PET Kupa a Technológiai és Ipari Minisztérium támogatásával valósul meg. A rendezvényt a kezdetek óta a SONAR Felső-Tiszavidéki Búvár- és Mentő Egyesület hajóegységei biztosítják, a vízügy szintén évek óta segíti a hulladék elleni küzdelmet. A csapatok munkáját a két éve épült gyorsreagálású hulladékgyűjtő hajó, a PETII támogatja, amely anyahajóként egyes napokon 1,5-2 tonna bezsákolt hulladékot vesz át a csapatoktól a vízen.

A hulladékkezelésben az esemény kiemelt szakmai partnere a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége, az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. és a Zempléni Z.H.K. Nonprofit Kft.

Cikk küldése e-mailben
MTI
MTI

Comments are closed.

Weboldalunk bizonyos funkcióinak működéséhez és a célzott hirdetésekhez sütikkel gyűjt névtelen látogatottsági információkat. Az Elfogadom gombra kattintva a webhely használatával Ön elfogadja a weboldal sütikre vonatkozó aktuális adatévelmi irányelveinket. További információért kattintson ide.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close