Kiszolgálta II. Erzsébetet, elintézte, hogy Donald Sutherland megkapja az elnöki lakosztályt. Kedvesen rámosolygott Marléne Dietrich, amikor a poharába öntötte a Veuve Clicqout-t. Megmutatta Gorbacsovnak, merre van a mosdó. José Carréras kérésére behúzta nappal is a szoba függönyeit. Meskál Tiborral beszélgetek, aki élő legenda. A szállodaszakma doyenje.
Bem téri ötcsillagos Kimpton Hotel lobbijában találkozunk egy interjúra Marcel Wanders eklektikus, ultramodern, mégis a magyar csodaszarvas legendájára emlékeztető, lobbijában.
Vasárnap 11 óra van, ő a mai duty – helyettes – igazgató.
Túl a nyolcvanon, egy olyan szakmában, ahol a negyvenéves marketing menedzser már igencsak seniornak számít.
Mosolyogva fogad, mint mindig, most is percre pontosan érkezik, méretre csináltatott könnyű öltöny, pezsgőszínű-bézses színekben játszó nyakkendő, ugyanolyan árnyalatú selyem díszzsebkendő, finom, szolid mandzsettagomb.
Egy megbízható úriember a mai bolond, zűrzavaros világban
Meskál Tibor szinte egész felnőtt életét filmsztárok, operaénekesek, politikusok és világbajnokok társaságában töltötte, itthon és külföldön egyaránt.
Akinek a szállodai tudás mellett szüksége volt nemcsak arra, hogy mindig mosolyogjon, hanem hogy percek alatt oldjon meg váratlan bakikat, amelyek a legjobb helyeken is előfordulnak.
Míg leülünk, menet közben szívélyesen odaköszön két törzsvendégnek, odasúg egy fiatal kollégának valamit, amit máshogy kellene csinálni, rápillant a színes magazinok kihelyezésétől a pezsgő recepció melletti prezentálásáig, sok apró részletre. Tőle a mindentudó huszonévesek is elfogadják a tanácsot.
Világéletében szállodás akart lenni?
Bár apám, aki gépészmérnök volt, mindenáron a reál tárgyak, műszaki területek felé irányított, én cukrász akartam lenni, imádtam a finom süteményeket és a Corvin közi cukrászda felejthetetlen fagylaltját.
Apai nagymamám, aki a Gellért szállodában volt ruhatáros – akkor ez bizalmi állás volt – ismerte fel, hogy jobban vonzódom a vendéglátáshoz.
Az érettségi után végül a pincér mesterséget tanultam ki, bár eleinte anyám nem lelkesedett ezért.. De aztán egy év múlva, amikor kiderült, hogy némiképp pótolni tudom ezzel a családi költségvetést – édesapám nagyon fiatalon elhunyt – már örült neki.
Akkor külföldi – nyugati – turistákat fogadni kivételes, bizalmi dolog volt. Főleg szobapincérként, merthogy rögvest ezzel a poszttal bízták meg. Márpedig itt közvetlen személyes kapcsolatba került a vendéggel.
Igen, itt már szükségeltetett némi nyelvtudás, sok mosoly, ötlet, a váratlan helyzetek frappáns megoldása, a speciális kérések teljesítése. Ez az egész életutamat meghatározta – egészen a mai napig.
Kik tanították akkor a szakmát?
Legendák, a szó legnemesebb értelmében.
Köztük Gundel Ferenc és Schnitta Sámuel, akik nemcsak felvételiztettek, de akiktől később elleshettem a szakma minden csínját-bínját.
A hatvanas években, bár talán az étlapok nem voltak a mai értelemben fine dining szintűek, de a szállodákban, az elsősorban nyugati vendégeket kiszolgáló helyeken, szinte minden, akkor ínyencségnek számító alapanyag rendelkezésünkre állt.
A magyar vendéglátásnak a hatvanas években is nemzetközi rangja volt, emlékezzünk csak a brüsszeli világkiállítás nagyszerű csapatára, Kurucz Antal séf és Schnitta Sámuel munkájára, aki a magyar vendéglátási részleget vezette.
A zenés-táncos helyek virágkorát éljük, presszók, élő zenével, ötórai teák, éjszakai bárok, kiváló zongoristákkal. Tévéműsor még alig és nem bontakozott ki a beatkorszak…
A Béke – a mai Radisson Hotel – volt az egyik legnépszerűbb táncoshely, ahol az akkor felkapott táncdalénekesek léptek fel, szinte minden este.
A Béke a sörözőtől az étteremig, a bárig és a gazdag borválasztékig felvonultatta az akkori vendéglátás színes palettáját, Haranghy Jenő ikonikus freskói és a történelmi falak között.
A másik nagyon népszerű szálloda, a Gellért mellett a Royal volt, az idősebb korosztály talán emlékszik rá, mert a később Vörös Csillag Filmszínházra keresztelt mozi egyike volt a legelegánsabb moziknak.
Létezett olyan időszak, amikor ez volt Európa legnagyobb szállodája, amely 1896-ban nyitotta meg kapuit.
A Glück testvérek és társai által megálmodott hatalmas épületben, öt emeleten 350 szoba fogadta a vendégeket, akiket lift, telefon, villanyvilágítás kényeztetett el. Több étterem, kávéház, falfestményekkel díszített gyönyörű bálterem, társalgók, tárgyalószoba és egy fodrászat is helyet kapott a több mint 31 500 m2 alapterületű épületben, a XIX. század fordulóján.
Ez ma is igen népszerű budapesti szálloda, pedig azért azóta nyílt a fővárosban számos ötcsillagos ház.
Az épületnek olyanok az adottságai, hogy a sztárok, illetve ügynökeik ma is előszeretettel választják a Duna-parti házak helyett. A Royalt gyönyörűen rendbe hozták, az új külföldi tulajdonosok Corinthiának nevezték el.
Létezik a hatalmas épületnek a Hársfa utcáról egy szintén tágas, díszes kijárata, itt sikerült például annak idején Pink-nek kiszöknie a rajongók elől.
A Liszt Ferenc nevét viselő elnöki lakosztály is igen vonzó, mert mellette találhatók szobák a testőröknek. De lakott már ott Donald Sutherland is: amikor megérezte, hogy a számára lefoglalt alelnöki lakosztályban valaki, valaha dohányzott, rögtön ki is lépett a folyosóra.
Ezt a profizmust, rutint és nyelvtudást Ön harminc, külföldön töltött év során sajátította el.
Még huszonévesen disszidáltam, ahogy akkor sokan, Jugoszlávián keresztül Olaszországba. Az úti cél – egy szerelem miatt – Hollandia lett volna, de aztán kiderült, hogy a Magyarországon megismert hölgynek, akibe beleszerettem, férje és gyerekei vannak.
Dönteni kellett, merre tovább…
Az Olaszországban töltött egy év alkalmas volt arra, hogy belekóstoljak az itáliai tapasztalatokba, de tudtam, ez csak átmeneti állomás. Úgy gondoltam, mégsem Amerikában kötök ki – ez volt az eredeti terv – mert akkor rögvest besoroztak volna a vietnami háborúba.
Ezért Ausztráliát választottam, ahol éltek rokonaim. Nagyon jó döntés volt, egy nyugodt, hatalmas országban éltem évtizedeken keresztül. Közben öt év London és három csodálatos év a Bermudákon színesítette ezt a korszakot. Sokat dolgoztam szállodahajókon is.
Hírességekben, sztárokban sem volt szegény ez a korszak…
Ausztráliában kiszolgálhattam II. Erzsébetet az akkor nyíló, mára világhírűvé lett, Sydney-i Operaház megnyitó gálavacsoráján. Korábban Marléne Dietrichet meg Frank Sinatrát, őt állítólag szoros szálak fűztek az olasz maffiához – emlékszem, két egész emeletet zárattak le miatta a szervezők.
A szobapincér státuszt igen szerettem, mert közvetlen kapcsolatba lehet kerülni ilyenkor a vendéggel, és diskurálni – akkor már jól beszéltem angolul.
Azt hallottam, hogy egy idő után, bárki is volt akkoriban a szálloda igazgatója, önt küldték előre, hogy fogadja a jeles vendégeket.
Igen, ez is részben a külföldi szakmai évtizedeknek, a nyelvtudásnak volt betudható.
Bár az ausztráliai élet, mint mesélte, bővelkedett kalandokban, a hazaiból sem hiányzott több érdekes mozzanat. Mondjuk megmutatni Gorbacsovnak. merre van a mosdó…
A Corinthiában Gorbacsovot eligazítani a férfi toaletthez ugyancsak váratlan feladat volt, de nem okozott gondot, ahogy az sem, hogy Paul Anka kérésére kapásból felsoroljam, melyek tőle a kedvenc számaim. Mint a „ház arca”, köszöntöttem Catherine Deneuve-öt, vagy a szinte hazajáró Gerard Depardieu-t.
Róla érdemes tudni, hogy nemcsak szerepeiben, de az életben is imád főzni, és a borok nagy ismerője. A steaket maga szereti megsütni a konyhán. Azért is kedveli a Corinthiát, mert a hatalmas épület egyik részében tágas apartmanházat alakítottak ki, amelyek az utcáról nem is látszanak. Gyakran lakik az egyik apartmanban, ha éppen fogorvosnál jár Magyarországon.
Hogyan választja ki ilyenkor az ügynökség a szállodát?
Legtöbbször álnéven jelentkeznek be a hírességek, ügynökeiken keresztül, még a recepción sem tudja mindenki, hogy a megadott név kit takar.
A biztonság és a diszkréció alapfeltétel, ha ez sérül, soha többé nem választja ugyanazt a helyet a stábfőnök, vagy a személyi titkár.
Mielőtt érkezne a híres vendég, már megtekint az ügynöke egy videót a szállodáról, majd személyesen egy egész csapat szemléli meg a környéket, mennyire védhető, van-e hátsó kijárat, hogyan lehet parkolni, milyen sokat kell utazni, mondjuk a nevezetességekig vagy a fellépés helyszínéig.
Mert hiába szép a kilátás a Várból, ha azt nehezen tudja a stáb, a média megközelíteni. Van, akinek az a fontos, hogy innen csak pár lépés a Zeneakadémia, közel van az Operaház, másnak az is számít, hogy a zsinagóga sincs messze.
Milyen különleges kívánságok férnek bele a borsos szobaárakba?
Arnold Schwarzenegger az egyik szobáját magán edzőteremmé alakíttatta át, méghozzá speciális gépekkel. José Carreras kedvéért be kellett fekete kartonnal takarnunk az összes nagy ablakot, mert nappal szokott aludni. Jean Reno különleges diétát kért, természetesen megkapta.
Volt, amikor iránytű és imaszőnyeg után kajtattunk, mert három arab sejk szállt meg nálunk. Miért kellett az iránytű? Hogy pontosan tudják, merre van Kelet…
Az elmúlt évtizedek során gyakran találkoztunk borgálákon. Hányat vezényelt már le a Corinthiában?
Amkor hazajöttem, első munkahelyem a Gundel volt. Láng György hívott és neki nehéz volt ellenállni. Ez az aranykor, amelyet Buday Gábor igazgató és Kalla Kálmán séf neve jelez.
Még Royalnak hívták a mai Corinthiát, amikor a rendszerváltás után fellendült a hazai borélet és elkezdődtek a borgálák, amelyek megismertették a hazai választékot a vendégekkel. Több mint másfél évtizedig voltam a boros rendezvények házigazdája, szervezője.
Nemrég viszont már a Kimpton Bem új miliőjében rendeztünk hasonló eseményt, amelynek szintén én biztosítottam helyszínt.
Számos szakmai díja közül melyikre a legbüszkébb?
Nemrég kaptam meg a Gundel díjat, ami azért is fontos számomra. mert 1996-os hazatérésem után a Gundel Étterem szaktanácsadója, teremfőnöke lettem. 1999-ben választottak meg a Grand Hotel Royal Éttermesek Társasága elnökének Ez egy szakmai klub, a mai napig is aktívan működik.
Elnökségi tagja és gasztronómiai tanácsadója vagyok a Chaine de Rotisseurs-nek, és igyekszem részt venni a hazai szakmai szövetségek életében. Alapítója tagja vagyok az Éttermi Kultúráért Egyesületnek. A Podmaniczky-díjat annak idején Ráday Mihály adta át.
Mi a feladata ma egy duty menedzsernek, mondjuk egy csöndes vasárnapon?
A vasárnapok nem mindig csendesek, mert a legtöbb vendég akkor távozik, illetve érkezik. Elbúcsúzok tőlük – ilyenkor megkérdezem, mi volt a véleményük a nálunk töltött időről, a szolgáltatások, a szerviz minőségéről. Amikor fogadom az az új vendégeket, felvilágosítom őket a szolgáltatásainkról, mert más a személyes interpretáció, mint az online tájékozódás. A napi rutinhoz tartozik a ház bejárása, az üzemegységek vezetőivel történő megbeszélés, az aktuális teendők átnézése, a személyzet öltözékének, felkészültségének ellenőrzése, a hotel műszaki és higiéniai állapotának felmérése.
Éppen az előbb érkezett asztalunkhoz egy recepciós hölgy és mint kiderült, az egyik szobában gond van a légkondicionálóval.
Igen, ilyenkor is én intézkedek, de arra is rápillantok, nem poros-e az étteremben a díszes lámpatest teteje. Nem szokott egyébként az lenni. Vagy például a törzsvendégi kedvezményeket hagyom jóvá, és természetesen megteszem a szükséges intézkedéseket tűzriadó vagy baleset esetén, amire szerencsére még nem került sor.
Látom, a lelkesedés töretlen, pedig több mint 65 éve dolgozik a szakmában… Fölösleges is megkérdeznem, jól választott-e. Nem akarja megírni az emlékiratait? Nemcsak a kollégákat érdekelné…
Ráérzett – dolgozom rajta.
