Tudja mi a kapcsolat az óbudai Kunigunda út és a lengyelországi Wieliczka között? Eláruljuk, egy szent, mégpedig Lengyelország védőszentje, Árpád-házi Szent Kinga, akinek a lengyelországi sóbányászat megindítása köszönhető. Kingához több csoda is köthető, mégis csak 1999-ben avatták hivatalosan szentté.
Kinga magyar királylány, IV. Béla király – akkor még ugyan csak herceg – első gyermeke volt, aki 1224. március 5-én született, nagy valószínűséggel Esztergomban. A legenda szerint anyjának látomása volt, amely megjövendölte, hogy olyan gyermeke születik, aki egy szomszédos nemzetnek fog sok örömet okozni.
Bevett szokásként a hercegkisasszonyok házasságukkal általában az adott dinasztiát erősítették, nem volt ez másképp Kinga esetében sem. Apja jó kapcsolatokra törekedett a krakkói (magyarosan) szandomíri hercegséggel, azaz Kis-Lengyelországgal, ezért Kinga 14 éves korában lett a jegyese Boleszláv hercegnek, aki ekkor még csak 12 éves volt, ezért az esküvőt egy évvel később tartották meg.
A tatárok ellen nem segített a házasság
A magyar király lánya (IV. Béla 1235-től volt király) miért nem a lengyel királyhoz ment hozzá, miért „csak” egy herceghez, aki az országnak csak egy részét uralta? Valójában azért, mert Lengyelország ekkor igencsak széttagolt volt, kisebb-nagyobb hercegségekre, fejedelemségekre bomlott, nem volt egységes hatalom. IV. Béla elsőszülött lányának eredetileg nem is egy lengyel herceget szánt, jóval rangosabb kérők közül is válogathatott, de az 1230-as évek végén már reális veszélyt jelentett a mongol terjeszkedés, amelynek mértékével a magyar udvarban tisztában voltak. Ezért végül a krakkói herceget választották, abban bízva, hogy a szomszédos fejedelem segítséget tud majd nyújtani a mongolok ellen.
Mai szemmel furcsa, szokatlan házasság volt az övék. Mind Kinga, mind Boleszláv mélyen hívő, a szerzetesi, kolostori élet iránt vonzódó fiatal lehetett, ugyanis házasságukból teljesen hiányzott a szex. Nem azért, mert a férj másutt kereste ezt, egyszerűen mindketten szüzességi fogadalmat tettek, az akkor 13 éves férjét a 15 éves Kinga beszélte rá erre. Ezt a fajta házasságot hívják Szent József és Szűz Mária házassága után Szent József házasságnak.
Kinga esetében az egyházi elköteleződés nem volt különleges. Családjában eleve nagy volt a késztetés az egyházi életre. Az Árpád-ház addig már két olyan királyt is adott az országnak, akit később szentté avattak, de Kinga szorosabb családjában sem ő volt az egyetlen, aki életvitelével kiérdemelte a boldoggá, később a szentté avatást.
Szentekben bővelkedő család
Nagynénje volt Árpád-házi Szent Erzsébet, akit már halála után 4 évvel, 1235-ben, tehát Kinga 11 éves korában szentté avattak. A húga Árpád-házi Szent Margit volt, akit ugyan csak a XX. században avatnak szentté, de egész felnőtt korát kolostorban töltötte, és már életében nagy tisztelet vette körül. Ennek fényében nem csodálkozhatunk azon, hogy még egy testvérét, Jolánt is boldoggá avatta a katolikus egyház.
A szűzies házasság ugyan nem volt példa nélküli, de egy uralkodónak, akinek az utódlásról is gondoskodnia kell, elég sajátságos, mondhatni bátor döntése volt, hogy eleve lemondott az utódnemzésről. Ugyanakkor Árpád-házi Szent Erzsébetnek vagy testvérének Boldog Jolánnak, akik mindketten boldog házasságban éltek, születtek gyerekeik, Erzsébetnek IV. Kegyes Lajos hercegtől három, Jolánnak a kaliszi és gnieznói hercegtől, akit a nép Jámbor Boleszlávnak hívott, szintén három gyereke született.
Kinga és Boleszláv (a krakkói herceg) alig keltek egybe, máris halálos veszély támadt mind a lengyel, mind a magyar államra, hiszen 1241-ben a tatárok nem csak Magyarországot támadták meg, hanem – megelőzendő, hogy a lengyelek segítséget nyújtsanak a magyaroknak – végig dúlták Lengyelországot is. A fiatal párnak menekülnie kellett, a Dunajec folyó bal, azaz a tatárok támadásával szembeni partján álló Csorsztin várába mentek. A legenda szerint itt történt a Kingához köthető csodák közül kettő is. A menekülő pár nyomában már ott voltak a tatárok, amikor Kinga eldobta az egyik szalagját, amiből azonnal a Dunajec folyó alakult ki. Ezen a tatárok ugyan átkeltek, de folyó lelassította őket. Ez után Kinga a fésűjét dobta el, amiből viszont olyan áthatolhatatlan erdő lett, amelyen a tatár üldözők nem tudtak áthatolni.
Az adakozó királyné férje halála után kolostorba vonult
Ha ez nem is így történt, de az igaz, hogy Kinga teljes hozományával, ami 40 ezer aranymárkára rúgott, a tatárok elleni védekezés költségeit támogatta. (Egy kölni márka 215,4 gramm arany értékével volt egyenlő.) Férje 1243-ban lett egész Lengyelország ura nagyfejedelemként, Kinga pedig részt vett a tartárok dúlta ország újjáépítésében, kolostorokat, templomokat alapított, gondoskodott a szegényekről és a betegekről. Férjétől adományként 1257-ben megkapta a Krakkótól délre lévő Szandec tartományt.
A tatárdúlás után pár évvel, 1249-ben férjével hazalátogattak, ekkor Kinga szakembereket kért az apjától, akik Lengyelországban is beindíthatták a sóbányászatot, amellyel az ország rossz gazdasági helyzetén kívántak javítani. Addig Lengyelországban csak nehezen, vízből tudtak csak sót lecsapolni, míg Magyarországon, Erdélyben és Máramarosban gazdag sóbányák működtek. A magyarországi bányászok segítségével nyithatták meg a wieliczkai sóbányát, amely ma is megvan, és lélegzetelállító látványosság, a bánya belsejében például egy katedrálist is kifaragtak. E bányához is kötődik egy legenda, amely szerint 1249-ben Kinga bedobta az egyik gyűrűjét a máramarosi sóvidéken – amelyet egyébként apjától megkapott – az aknaszlatinai (ma Kárpátalján található) sóbányába, és amikor 1251-ben – az Aknaszlatinától légvonalban 350 kilométerre lévő – Wieliczkában az első sótömböt kiemelték, abban ott volt Kinga gyűrűje.
V. Boleszláv, vagy ahogy sokszor hivatkoznak rá, Szemérmes Boleszláv 1279-ben, 53 évesen, hosszú betegeskedés után elhunyt. Kinga ekkor 55 éves volt, közel 40 évig éltek szűzies házasságban. Boleszláv temetésén Kinga már apácaruhában jelent meg, aki ez után kolostorba is vonult, méghozzá a férjével együtt alapított ószandeci klarissza kolostorba, amelynek 1284-től a főnöknője lett. Az idős Kingának még egyszer át kellett élnie a tatároktól való félelmet, mert 1287-ben egy tatár betörés idején ismét Csorsztinba kellett menekülnie, és a tatárokat egy kisebb magyar csapat Baksa Simonfia György vitéz vezetésével űzte el.
Kinga 1292. július 24-én, 68 évesen hunyt el. A sírja szinte azonnal búcsújáró hellyé vált, de hivatalos boldoggá avatására egészen 1690-ig kellett várni, ezt VIII. Sándor pápa tette meg. XII. Ince pápa a 1695-ben már Lengyelország egyik védőszentjévé emelte, de ekkor még a szentté avatása nem történt meg, hivatalosan a szentek sorába csak 1999. június 16-án iktatta be II. János Pál pápa.
Árpád-házi Szent Kinga itthon talán a legkevésbé ismert Árpád-házi szent, Lengyelországban azonban nagy népszerűségnek örvend, halálának helye búcsújáró hely. Itthon egy kápolna, Esztergomban és Budapesten egy-egy utca viseli nevét.