Mit kezdenek az atomhulladékkal a világban? Egyelőre inkább a tanácstalanság, időhúzás a jellemző.

A kormányok igyekeznek kibújni a döntési, cselekvési felelősség alól. Több mint félévszázada működnek atomerőművek, de a sugárzó hulladék-elhelyezésre a tartós megoldáson csak most kezdenek gondolkodni.

Az atomhulladék megoldatlan kezelése világszerte politikai problémává vált.

Az ellenzék, Németországtól Magyarországig, az amerikai elnökválasztási előcsatározásokig – okkal, ok nélkül, megalapozottan, vagy tények, ismeretek híján vaktában vagdalkozva – a mindenkori kormány, politikai vezetés nyakába varrja az atomhulladék-gondokat.

A Nukleáris Világszervezet, a World Nuclear Association (WNA) szerint a legjobb mélyen a föld alatt, szigetelt helyiségekben, különleges tárolóeszközökben, például rézhordókban, üvegbe öntve, betonfalakkal körülvéve akár évezredekig őrizni a sugárzó anyagokat.

Az amerikai Nemzeti Űrhajózási Hivatal (NASA) a múlt században azt javasolta, hogy az erősen sugárzó atomhulladékot óriási űrhajókkal indítsák el a Nap felé. A gondolatot, annak roppant eszközigénye miatt elvetették.

Az akkori atomhatalmak az atomhulladékot egészen 1993-ig, a módszer betiltásáig, egyszerűen beledobálták az óceánba. A legnagyobb szennyezők a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) adatai alapján a Szovjetunió / Oroszország és Nagy-Britannia voltak, az előbbi 39, az utóbbi 35 terabecquerel (TBq) mértékű sugárszennyezést tartalmazó hulladéktól szabadult meg ily módon.

Az oroszok /szovjetek az Északi Jeges tengerbe, a britek az Atlanti óceánba süllyesztették a sugárzó hulladékokat. A harmadik helyezett Svájc (4,4 TBq – Atlanti óceán), a további sorrend: USA (3,5 TBq – leginkább az Atlanti óceán), Belgium (2,1 TBq – Atlanti óceán), Franciaország és Hollandia (mindkettő 0,3 TBq – Atlanti óceán), valamint Japán (0,02 TBq – Csendes óceán). A fukushimai katasztrófa nyomán a mai napig szivárog a sugárszennyezett talajvíz a Csendes óceánba.

A világon ez idő szerint 31 országban üzemelnek polgári célú, energiatermelésre – villany, forróvíz-gőz – alkalmas atomerőművek. Ezek egy része kettős rendeltetésű, „melléktermékként” plutóniumot, a magfegyverek első lépcsője, a fúziós robbanás alapanyagát is termeli. 

Az atomerőművel működtetése – de tegyük hozzá, leszerelése, leállítása is – hatalmas mennyiségű sugárzó hulladékot eredményez. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) becslése szerint a világon csak a kiégett atomreaktor-üzemanyagcellák jelenleg negyedmillió tonnányi erősen sugárzó hulladékot, vagy újra feldolgozható alapanyagot jelentenek. Eddig nagyrészt az atomerőművek mellett, betonépületekben tárolták a sugárzó hulladékot. Most kezdenek igazán a tartós, biztonságos elhelyezéssel foglalkozni.

A WNA úgy tudja, hogy a világon az egyetlen biztonságos földalatti tárolórendszer Új-Mexikóban (USA) működik, de ott is csak az atomfegyveripar sugárzó hulladékát tárolják. Finnországban, a Botteni öbölben, Helsinkitől mintegy 200 kilométerre északnyugatra, az Olkiluoto szigetet szemelték ki atomhulladék-tárolásra. Svédországban, Franciaországban is már a helyszín kiválasztásánál tartanak, de a megvalósítást akadályozza a közvélemény erős ellenállása.

Európa számos országában – Magyarországot is beleértve – a különböző mértékben sugárzó nukleáris hulladékot legtöbbször elhagyatott, mélyen fekvő (só) bányákban tárolják, vagy e célból kedvező talajszerkezetet, nagyobb földmozgásoktól mentes vidéket keresve – mint Bátaapátiban történt – mesterséges, a talajvízmozgásoktól jól szigetelt alagutakat építenek.

Még Németországban sincs végleges döntés. Hat éve tart a huzavona. Jelenleg Gorlebenben, illetve a még működő, vagy leállt atomerőművekben, átmeneti tárolókban tartják az atomhulladékot. Ez évben jutnak el arra a szintre, hogy különféle helyszíneket javasoljanak a kormánynak a végleges tárolásra. A kiválasztás, döntés, majd a megépítés folyamata még legalább három évtizedig tart. Steffen Kanitz, a németországi Végleges Tárolás Szövetségi Társasága (Bundesgesellschaft für Endlagerung – BGfE) ügyvezetője 2050-re várja a végleges tároló elkészültét.

Ennek a témakörnek az egésze még sötét ló, az érdekelt országok többsége minimális, vagy semmilyen információt nem ad a témáról, mondván, a nemzetbiztonság legérzékenyebb kérdéseiről, az atomfegyverekről van szó. Arról, hogy mit kezdenek az atombombagyárak sugárszennyezett hulladékaival, szinte semmit sem tudni. Ez idő szerint a világon kilenc országnak van atomfegyvere.

Még legalább háromtucatnyi ország tudna kifejleszteni-gyártani atomfegyvereket. A technikailag közepesen fejlett államok zöme – beleértve Magyarországot is – elvben képes záros határidőn belül, a megfelelő anyagi feltételek mellett atomfegyver előállítására. 

Ami a polgári célú tevékenységet – atomerőműveket, kutatóintézeteket, orvosi célú izotópokat előállító, kisméretű kutató-atomreaktorokat – illeti, a hulladéktárolás extra-hosszú távú programnak számít.

Ezek az anyagok évtizedekig, századokig, esetleg évezredekig az egészségre veszélyes mértékű sugárzást bocsáthatnak ki.

Kis-, közepes-, nagy aktivitású (sugárzású) szilárd hulladékról, cementtömbökbe, vagy más módon szilárdított folyékony sugárzó anyagokról, vagy sugárszennyezett vízről van szó. Kismértékben sugárszennyezettek például az erőművekben használatos védőruhák, felmosórongyok, közepesen sugárszennyezettek a különböző szivattyúk szűrőberendezései, szűrőbetétei. Erősen sugárszennyezettek a kiégett fűtőanyag/üzemanyag-kazetták, a leszerelt atomreaktorok részei.

A helyzet azonban eléggé kaotikus. Korábban majdnem egy tucatnyi ország foglalkozott az atomhulladék tárolása és újrafeldolgozása kérdéskörével – mára nagy részük feladta.

Sajtóinformációk szerint Oroszországban, az Egyesült Államokban, Kínában és Finnországban léteznek ilyen különleges hulladéktárolók. A láthatóan nyugodtabb fázisba lépő kínai-amerikai kereskedelmi háború egyik következménye, hogy az amerikai kormányszervek utasítására az ottani vállalatok bojkottálják a nukleáris hulladéktárolással foglalkozó kínai cégeket is. Az indok: ezek a cégek a kínai hadsereget segítik.

Az atomerőművek jövője körüli bizonytalanság a sugárzó hulladéktárolásra is kihat. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) irányelveket adott ki, ám kérdéses, hogy ezeket mennyire követik.

Oroszország Európa, a világ minden bizonnyal legnagyobb sugárzóanyag hulladéklerakója. A saját, roppant méretű sugárzóanyag-mennyisége mellé, amit környezetvédők legalább egymillió tonnára becsülnek, orosz cégek importálnak is atomhulladékot. 

Németországból rendszeresen szállítanak atomhulladékot Oroszországba, részben a német atomerőmű leállási program hozadékaként. A Deutsche Welle (DW) orosz adása beszámolója szerint október végén az urándúsítással is foglalkozó Urenco Deutschland nevű cégtől 600 tonna urán-hexafluoridot (UF6) szállító szerelvény indult Rotterdamba, hogy ott hajóra rakják és Oroszországba, Novouralszkba, Angarszkba vigyék a rakományt. Az urán-hexafluorid roppant erős, maró hatású méreg, az urán-dúsítás egyik mellékterméke. Az idén még tíz ilyen szerelvény indul halálos rakományával az Urenco és az orosz Tenex megállapodása szerint.

Noha Németország az atomenergiából való kiszállás (Atomausstieg) mellett döntött és 2022 végére le kell állnia a még működő atomerőműveinek is, az Urenco Deutschland korlátlan időre szóló engedélyt kapott a berlini kormánytól, hogy az urán-hexafluoridos technológiával az erőművekben felhasználható, 3,2 – 4,7%-nyi U-235-ös izotópot tartalmazó, alacsony dúsítású nukleáris fűtőanyagot állítson elő. Az erősen sugárzó atomhulladékot a jövőben is Oroszországba szállítják. Nemrég újították fel a Greenpeace oroszországi tagozatának értesülése szerint a vonatkozó német-orosz megállapodást.

Eszerint 2022-ig 12000 tonna atomhulladékot szállítanak Németországból az Orosz Föderációba (OF). A Roszatom cáfolja a megállapodást. 

Az oroszoknak megvan a maguk baja a saját, hatalmas mennyiségű sugárzó hulladékjukkal.

A DW úgy tudja, hogy legalább egymillió tonnányi sugárzó hulladék gyűlt össze oros területen.

Északon, a Barents-tenger, melléktengerei partján, ahol a nagy hadiipari gyárak, atomtengeralattjáró-támaszpontok vannak, hatalmas mennyiségű kiselejtezett atomtengeralattjárót süllyesztettek el a sekély parti vizekben. Noha elvben kiszerelték belőlük az atomreaktorokat, de a roncsok továbbra is sugároznak. Most kezdenek foglalkozni az atomhulladékok roppant drága és bonyolult műszaki megoldásokat igénylő kezelésével. Oroszországban a minap környezetvédők jelentették be, hogy 500 millió köbméter sugárzó anyag, hulladék hánykolódik az országban szétszórva. A kontinensnyi méretű országban komoly társadalmi mozgalom bontakozik ki az évtizedekig elhanyagolt környezet megtisztítására, amelybe beletartozik a sugárzó hulladékok egészében véve megoldatlan kérdése is.

Nemzetközi segítséget is kapnak. 2017-ben több mint 150 millió eurós támogatással nemzetközi kampány indult a sugárzó, kiégett atomreaktor-fűtő (üzemanyag) elemek összegyűjtésére a Barents tengermelléki, katonai-haditengerészeti támaszpontok térségében. Különleges konténerekbe rakják a kiégett fűtőelemeket és elszállítják az Ural hegység keleti lábainál lévő Majak újra-feldolgozó üzembe.

Kína, amely ez idő szerint a világon a legdinamikusabban fejleszti polgári/katonai célú atomiparát, energiatermelését, nemrég látott neki az atomhulladéktárolás kérdésköre megoldásának.

Az Északnyugat-Kínában lévő Kanszu tartományban tervezik egy gigászi atomhulladék-tároló megépítését. A ritkán lakott, csaknem félmillió négyzetkilométeres, 27-28 milliós lakosságú tartomány nagyrészt a bányászatból él, emiatt is eshetett a választás rá. 

Nem kapkodják el a kínaiak. Kanszuban 2024-re készül el a föld alatt a gránitkőzetbe 500 méter mélységben egy hatalmas kísérleti telep, ahol 2040-ig tanulmányozzák az atomhulladék tárolást. Ezt követően hoznak döntést a végleges tárolásról. A WNA adatai szerint Kínában 45 működő, további 15 épülő atomreaktorblokk van.

Pakson a nyilvánosságra hozott, a két új reaktorblokkra vonatkozó környezeti hatástanulmány szerint csaknem kéttucatnyi módszer létezik a sugárzó hulladékok kezelésére, a többi között a leginkább sugárzó anyagokat üvegtömbökbe is önthetik (ami elég bonyolult és drága).

A két új reaktorblokkban másfél évente reaktorblokkonként 76 darab kiégett (de még sugárzó) üzemanyag-kazetta keletkezik. Ez azt jelenti, hogy a hatvan éves feltételezett üzemidő alatt reaktorblokkonként 1674 tonnányi kiégett üzemanyaggal kell számolni.

A Radioaktiv Hulladékokat Kezelő Kft. (RHK Kft) gondoskodik róla, hogy a Nemzeti Radiaktív Hulladéktárolóban (NRHT) helyezzék el az arra kijelölt szállítmányokat. Ez a földalatti tároló Bátaapátiban működik, érdeklődők is látogathatják.

Mint a Paks-2 kapcsán készült hatástanulmány megállapítja, a nukleáris hulladéktárolást, a kiégett üzemanyag-kazetták kezelését illetően egészében véve még vannak tisztázatlan kérdések.

A kiégett üzemanyag kazettákat első lépésként víz alatt tárolják úgynevezett pihentető medencében, ahol a víz hűti is a felhevült kazettákat. Akár tíz évet is tölthet egy kiégett kazetta a pihentető medencében. Ezt követően két lehetőség van: elszállítják az Orosz Föderációba, ahol újra feldolgozzák, vagy technológiai tárolás vár rájuk. Ez húsz éves tárolást jelent, amelyet követően visszaszállítják őket Magyarországra. A másik lehetőség, hogy Magyarországon tárolják őket. Itthon azonban nincs lehetőség újrafeldolgozásukra. Azaz hosszútávú sorsuk kérdéses.