Telesen lecserélték a turizmust irányító vezetőket

Egy hét alatt új alapokra helyezték a turizmusirányítás több fontos területét – közölte a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán.

Kapitány István emlékeztetett arra, hogy

Csendes Olivér vezetésével megújult a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) cégcsoportjának felsővezetői csapata. A Kisfaludy Turisztikai Támogatáskezelő vezetését Róna Andrea vette át, a Visit Hungary élére Boros Botond került, az EXPO 2027 Kiállítás Nonprofit Kft. irányítását pedig már Tóth Andrea látja el.

A miniszter kiemelte azt is, hogy

átláthatóbbá és hatékonyabbá teszik a turisztikai támogatáskezelést és a turisztikai hitelezést, azzal a céllal, hogy segítsék az ágazat fejlődését.

Hozzátette: a belgrádi EXPO magyar részvételénél az új kormányzat nem viszi tovább automatikusan az örökölt koncepciót, ehelyett új, szakmailag és pénzügyileg megalapozott tervet készítenek.

Ezen felül új nyilvános közbeszerzési eljárásokat indítanak a valódi, többszereplős verseny és a legjobb szakmai eredmények érdekében, továbbá szoros szakmai párbeszédet folytatnak a turisztikai ágazat szakmai szereplőivel és a Közlekedési és Beruházási Minisztériummal – ígérte.

További hírek