Az információk megszerzésének módjai, a tanulás lehetőségei a Mesterséges Intelligenciának köszönhetően alapvetően megváltoznak. Lehet ma még létjogosultsága a hagyományos oktatásnak? Prof. dr. Gyarmathy Éva Prima-díjas klinikai és neveléslélektani szakpszichológus a 21. századi tanulás, a sajátos nevelési igény és a tehetséggondozás kutatásának hazai szaktekintélye nyilatkozott a tudás.hu-nak.
Mit jelent az MI megjelenése az oktatásban?
A mesterséges intelligencia újabb mérföldkő az ember és az információ kapcsolatában. Az új infokommunikációs technológiákkal eddig sem tudtunk mit kezdeni, a mesterséges intelligencia ilyen szempontból beleillik a képbe.
A tévétől kezdve a számítógép, az internet, a mobilok és a közösségi média elterjedésén át mindig ugyanazokat a kérdéseket vetjük fel, csak a technológiát kell behelyettesíteni, és kész az interjú vagy a disszertáció.
A társadalom kutatás vészesen lemaradt a természettudományos és technikai fejlődés mögött, olyan gyorsan jönnek az újabb és újabb helyzetek, amelyekkel szembe kell nézni, miközben nem a megfelelő irányba nézünk. Az iskolát vizslatjuk, pedig a gyerekeket kellene látni.
Teljesen mindegy, hogy mit tesz az iskolával az MI, ha nem vesszük észre, hogy mit tesz a gyerekekkel. Ezt már a tévé óta elmulasztotta az emberiség. A gyerekeket konstansként kezeljük, és az iskolát annyiban akarjuk változtatni, amennyiben új technikák lépnek be.
A gyerekek annyiban kerülnek be a kérdésekbe, hogy ők is használják az új technikákat, és vajon jól használják, szabad-e nekik használni, mikor használják.
Hogyan változott meg a gyerekek gondolkodása az utóbbi évtizedekben? Képes ezt érzékelni az oktatási rendszer?
A televízió jelentősen megváltoztatta a gyerekek agyát és gondolkodását az információs tér könnyű elérésével. Ez már fél évszázaddal ezelőtt történt. Azóta még nagyobb léptékekkel változik a gyerekek körüli ingerkörnyezet, amely éppen annyi változást okoz a fejlődésükben, amennyit a kultúrában.
Az oktatási rendszer erről nem vesz tudomást.
A gyerekek változását annyiban regisztrálja, hogy egyre több fejlődési zavart diagnosztizál. A diagnózisokat azok kapják, akik nem tudják elrejteni, hogy semmi közük a száz évvel ezelőtti oktatáshoz és a nevelésük vagy idegrendszeri sajátosságaik nem tudták kompenzálni azt, amit az infokommunikációs és egyéb környezeti hatások okoznak.
A mesterséges intelligencia a mérföldkövek közül annyiban kiemelkedik, hogy az emberi információgyártásba saját generált információkkal is belép.
Nem csak teríti az információkat, mint a tévé vagy az internet tette, és nem csak lehetővé teszi az emberek szélesebb körének bevonását az információs térbe, amit a mobilok és a közösségi média tesz, hanem az információkat tereli, átformálja.
A mesterséges intelligencia hatékonyságával megsokszorozódik mindaz, amit az emberiség tesz az információs térben, de úgy, hogy végképp elveszíti a kontrollt az információk forrását illetően.
Mi lehet a megfelelő kérdés számunkra?
A fő kérdés, hogy milyenek a gyerekek, és milyen az az információs tér, amiben nevelkednek. Az oktatás már egy ideje inkább csak árt a gyerekeknek azzal, hogy információbefogadásra tanít, ahelyett, hogy a tanulásra, a releváns információk feldolgozására, egyáltalán, az információk értékelésére (kritikai gondolkodás) irányítaná a figyelmet.
A gyerekek a televízió elterjedése óta messze több önálló információszerzésre voltak képesek, mint az elődjeik, akikre a közoktatást szabták.
A körülöttük élő felnőttek elveszítették az információs tér feletti uralmukat, és ez mostanra végletesen megváltoztatta a gyerek-felnőtt viszonyt.
A szülők és pedagógusok is elbizonytalanodtak, hiszen olyan még nem volt, hogy gyerek tanítson felnőttet, pedig ez mindennapos egy olyan közegben, ahol az adaptációra kiélezett gyermeki agy előnyben van a sok új megismerendő inger tekintetében. A felnőttek nem tudtak partneri kapcsolatot kialakítani a gyerekekkel, ahol a felnőtt adja a keretet, amelyeken belül a gyerekekkel együttműködik.
Sok szülő teljesen átadta a kontrollját a gyereknek, ami iszonyú szorongások forrása az így kinevelt kis „despota” számára. A másik végletet az oktatási rendszer képviseli azáltal, hogy jottányit sem enged a predigitális kövület szemléletéből, és a gyerekeket hibáztatja a rendszer kudarcáért.
Mi a megoldás?
A megoldást senki nem tudhatja, még ha sokan állítják is, hogy tudják.
Nincsen egyféle megoldás, mert a változások a különbségeket és a különleges helyzetek arányát növelték meg.
Az út a jobb megoldás felé a gyerekekre és a környezetre irányuló figyelemből indul ki. Az emberi fiziológiát, fejlődési sajátosságokat nem elfeledve kell az újabb és újabb helyzetekhez igazodni. Az infokommunikációs tér változása ebből a szempontból az egyik legfontosabb elem. Az oktatás még mindig abban a tévhitben ringatózik, hogy a fontos tudást át tudja adni a gyerekeknek, pedig erre már régen nincs esély.
Néhány ezer évvel ezelőtt még voltak mindentudók, mert az emberiség még nagyon kevés tudást halmozott fel. Néhány száz évvel ezelőtt, még voltak, akik ugyan nem tudtak mindent, de a szakterületükön mindent tudhattak.
Néhány évtizede már a szakterületének leágazásairól sem feltétlenül hallott a legjobb szakember sem,
mégis, kis tudósokat akarunk képezni az iskolában, ahelyett, hogy az ember legalapvetőbb és leghasznosabb képességét, a tanulását erősítenénk.
Hogyan kellene segítenünk a gyerekek tanulását, fejlődését?
Minden, amivel a tanulási képességet fejlesztjük, a gyerekek lehetőségeit növeli.
Így a valódi, mozgásos-észleléses tapasztalatokra alapuló megismerés az első, hogy az idegrendszer harmóniája segítse a tanulást. Az érdeklődés alapján történő választással a gyerekek optimális kihívást élnek meg, ami nem csupán a tanulást teszi hatékonnyá, hanem a tanulási agilitást – kíváncsiságot, erőfeszítést – fejleszti.
Emellett az önreflexió és a világra adott tudatos reakciók által nem passzív információbefogadó lesz a gyermek, hanem aktív információstér-alkotó.
Mit jelent ebben a folyamatban a mesterséges intelligencia?
A homo sapiens az információk használatával vált a Föld urává, ami nem biztos, hogy jó akár a Földnek, akár nekünk, de ez van.
Az információs tér formálása maga a kultúra. Így volt ez az írásbeliség, a könyvnyomtatás, a rádió és a tévé óta az interneten és mobil eszközökön keresztül a most széleskörben elterjedt generatív mesterséges intelligenciáig.
Már a tévét sem tudtuk tudatosan használni, a most elterjedt generatív mesterséges intelligencia pedig egészen más szinten változtatja meg az információs közeget.
Nem egyszerűen egy újabb eszközzel lépünk kapcsolatba, hanem egy olyan ágenssel, amely azokat a funkciókat is tudja mímelni, ami az ember társas-érzelmi működésére jellemző
képes empátiát mutatni, és megérti, hogy másoknak a tudata más információkat hordoz és ezeket másképpen dolgozza fel, így mást tud, vagyis képes mentalizálni. Mindez megzavarja azt az emberi felsőbbrendűségi érzést, ami az emberközpontú világ alapja.
Az emberiségnek azt kell megtanulni, amit a felnőtteknek, és az oktatási rendszernek.
A körülöttünk lévő világot partnernek, és nem tárgynak, ellenségnek, legyőzendő akadálynak, erőforrásnak, szolgának vagy mindenható úrnak kellene tekinteni. A partnerekben bízni kell, de mindig segíteni a tiszta kommunikációval és az ellenőrzéssel. A kölcsönös bizalom és kölcsönös kontroll együttese csökkenti a bizonytalanságot.
A mesterséges intelligencia egy újabb lehetőség, hogy a világgal való harmóniára váltson az emberiség, ahogyan minden egyes ember számára társ lehet. Az MI sem mindenható, mindentudó, nem hibátlan, nem kiszolgáló, nem úr, hanem társ a világ megismerésében.