“Ha a szülő szorong, feszült menjen el a gyerekkel együtt szakemberhez”

A Hamász elengedi egyetlen ütőkártyáját, az izraeli túszokat?
2024-05-01
Forronganak Amerika egyetemei Palesztina miatt
2024-05-02
Show all

“Ha a szülő szorong, feszült menjen el a gyerekkel együtt szakemberhez”

Cipőt a cipőboltból – szakmai kérdésekkel szakemberhez forduljunk, ne pedig az internet mélységeit bújjuk egyre jobban szorongva – javasolja Peer Krisztina, gyermekpszichológus, akinek nemrég újra kellett nyomtatni Mi bántja a gyerek lelkét című tanácsadó könyvét a nagy kereslet miatt. A második kiadást a diagnosztikus kategóriák változásai miatt szakmailag is frissítette a szerző.

Peer Krisztina, gyermekpszichológus

Könyvében azt javasolja a szülőknek, hogy ne az internetről tájékozódjanak. Mi a különbség egy könyv, az ön könyve és a Google találatok között?

A könyvemben alapvetően azt a szemléletet képviselem, amit a munkámban is. De az alapvető különbség: azért vannak a szakemberek, bármilyen szakterületről legyen szó, hogy használjuk őket bátran. A pszichológus épp olyan, mint ahogy, ha fáj a fogunk, elmegyünk a fogorvoshoz. Ha kérdéseink vannak a gyerekünkkel kapcsolatban, vagy bizonytalanok vagyunk, akkor menjünk el egy pszichológushoz. Valami ilyesmit próbáltam a könyvben átadni. A netet böngészni elég szorongáskeltő. Persze én is szoktam, de időnként le is állítom magam.

Nem azt mondom, hogy tilos csinálni, csak legyenek nagyon kritikusak a szülők.

Persze lehet találni nagyon jól elérhető, akár szakirodalmi, akár közérthető formában megjelenő cikkeket is. Másrészt: diagnosztikus kézikönyvhöz az átlagember nem igazán fér hozzá. A szakemberek által használt diagnosztikus kategóriákat igyekeztem közérthető módon bemutatni.

Mennyire jellemző a szülőkre a szorongás vagy épp a másik véglet, a megengedés, minden tünet elnézése, elfogadása?

Tapasztalok egy olyan tendenciát: a fiatal, pszichológiai szempontból tudatos szülők, vagy akik a gyereknevelés kérdéseit szeretik tudatosan végiggondolni, ők elég szorongósak, így hatnak rájuk például a könyvek – és ezt most kicsit magamnak is mondom.

Pedig az elsődleges célom, hogy felszabadítsam azokat a szülőket, akikkel amúgy dolgozom is. Merthogy azt látom, hogy ezek a tudatos szülők rengeteg információval vannak körbevéve, és el is vesznek ebben, nehezen találják meg az utat.

Mivel sok mindent olvasnak, sok mindennel találkoznak, nagyon szenzitívek, észrevesznek dolgokat, és csak fokozódik az a szorongás, hogy biztos nem csinálja jól a dolgát. Emellett azt is látom, hogy ha van bármilyen gond a gyerekkel, akkor azért sokszor magukat hibáztatják a szülők – elsősorban az anyákra jellemző ez.

Ezáltal pedig a problémát is maguk akarják megoldani. Vannak olyan nehézségek, problémák egy gyerek életében, ami egyáltalán nem függ a szülőtől, gyakran a szélesebb társadalmi kontextusnak van meghatározó jelentősége.

Nem is lehet gyereknevelési kérdésről is anélkül beszélni, hogy ne vennénk figyelembe azt, miben élünk, miben élnek a családok. Krízis krízis hátán, rengeteg a feszültség, egzisztenciális problémák.

Ezek megterhelő környezeti faktorok, amelyek tényleg nagyon nehézzé teszik a szülő dolgát. És erre még rátesz a gyerekkel kapcsolatos elbizonytalanodás, próbálnának valamilyen megoldást találni, és nem biztos, hogy észreveszik: a kialakult helyzeten nem tudnak egyedül változtatni. A legfontosabb: ha a szülő bizonytalan és feszült, akkor menjen el a gyerekkel egy szakemberhez. Azzal nem veszít semmit.

A gyerekekkel foglalkozó szakemberek, pedagógusok mennyire kezdeményezik a pszichológus bevonását, felkeresését?

Ez nagyon változó. Azokban az intézményekben, ahol jelen vannak a szakemberek – például iskolapszichológus -, ott azért ezt ki is használják. De tanítani kell a pedagógusokat arra, hogyan kell “használni” a szakembert. Az intézményi szakember nagyon kis óraszámban van jelen sajnos, nagyon kevés is az intézménypszichológus, ilyen helyzetben alapvetően terápiás munkára nincs lehetőség. Az intézmény-pszichológusi munkában nem egyénekre kell fókuszálni – természetesen fel lehet mérni egyénileg, hogy van-e valamilyen fejlődési eltérés -, hanem a csoportokkal, gyerekcsoporttal, szülőkkel, pedagógusokkal való közös munkára. Sokan időben szólnak, ha problémát észlelnek, de arra is van példa, hogy egy pedagógus azért nem küld egy gyereket szakemberhez, mert bár érzi, hogy valami nincs teljesen rendben, de ő a saját eszközeivel jól elboldogul vele. Ez persze pozitívum is, hisz a gyerek működik nála, de másnál majd nem fog így működni, amikor a jelenlegi, védettebb közegből kikerül. Az biztos, hogy a rendszer tagjai időnként nehezen működnek dolgoznak együtt, de ennek rengeteg oka van. Nem utolsó sorban az, hogy rettenetesen túlterhelt a rendszer.Nem csupán az állami szféra, hanem a magánszféra szintúgy.

Mennyire nehéz ma gyereknek lenni? Mennyire nehéz ma felnőni?

Annyira, amennyire felnőttnek nehéz lenni. Minden onnan indul, hogy a felnőtt nyújtaná a biztonságot a gyereknek, de ha a szülő nem érzi magát biztonságban, akkor nagyon nehéz gyerekként biztonságban érezni magunkat.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.