Ősrégi a dolog: valaki elmesélte, hogy az étteremben fültanúja volt, amikor egy másik vendég elpanaszolta az üzletvezetőnek: „ellopták a kabátomat a ruhatárból, fizessenek kártérítést!” A történet néhány továbbmesélés után már úgy szólt, hogy a mesélő, aki csak hallotta, ugye, nem megbízható, mert kabátlopási ügybe keveredett. Valahogy ez jut az ember eszébe, amikor a közösségi médiában való hiteles tájékozódás terén akar eligazodni.
Deep fake, véleménybuborék, influenszer, posztvalóság-társadalom, közösségi média, mesterséges intelligencia – ez csak néhány fogalom abból a körből, hogy honnan, milyen információhoz juthat hozzá az, aki egyáltalán szeretne tájékozódni. A kabátlopási ügy az egész álhír-jelenség egy korai, „analóg” változata. A számítógép hihetetlen hatékonysággal tudja terjeszteni a hülyeséget is… Sok és fontos feladat vár a mesterséges intelligenciára – csak megérjük ép ésszel. Nem látjuk előre, mibe fog kerülni, hogy az MI megbízhatóan megmondja, ez a hír, blogbejegyzés, Facebook-poszt, film, podcast, YouTube-, Insta- vagy TikTok-videó stb. valós vagy hamis. Nem pénzre gondolok: ahhoz, hogy ennyire okos legyen, hosszú út vezet, és azon esetleg megbotlunk egyszer-kétszer, az így szerzett sebek hegei pedig megmaradnak.
A szoftver ingyenes, a tehetség és a tudás nem az
Legnagyobb telekommunikációs szolgáltatónk megtette azt a szívességet, hogy szemléletesen bemutatta a deep fake technológiát a „Lépj előre digitálisan” című reklámspotban. A tévét nem nézők számára: már rég elhunyt nagyjaink nyilatkoznak az innováció fontosságáról: Kossuth Lajos, Széchenyi István, Kölcsey Ferenc, Kármán Tódor, Neumann János és még néhányan. Mozgó képen beszélnek, mimikával, szemmozgással, ajakszinkronnal, egy közepes minőségű fénykép „megmozgatásával”. Még azt is megteszik az alkotók, hogy előre figyelmeztetnek: a technológia az interneten mindenki számára elérhető.
Igen, de a digitális, a természetes technikákat megdöbbentően élethűen utánzó festőszoftver is ingyenes, mégsem festhet mindenki szép képeket, mert nincs meg hozzá a tehetsége. A deep fake-kel is ez a helyzet: igen, a szoftver ingyenes, de a fent említett műhöz hasonló szintű, hamis videófelvételek elkészítéséhez is több irányú, magas szintű kreatív tehetség és mély szakmai ismeret szükséges – hál’istennek, különben a világ tényleg tele lenne hihető deep fake videókkal. Rosszakkal tele is van. Meg „kis színes” hírekkel, melyek szerint már a videófelvételnek sem lehet hinni. Amit már mindenki tud, legalább az 1999-es Matrix, a fiatalabbak meg a 2009-es „Avatar” óta. Azóta vállrándítva, sőt, fanyalogva vesszük tudomásul Leia hercegnőnek vagy Tarkin szenátornak az őket alakító színészek halála után leforgatott jeleneteit. Persze, mert ma már bejáratott technológia, hogy fogalmunk sincs, élő, vagy virtuális a szereplő a filmvásznon. „Mi az a filmvászon?”, kérdezi a középkorú olvasó fia, mert amióta megszületett, csak képernyőket látott…
A véleménybuborékot is a Google-nak köszönhetjük
…nemcsak a keresést és a térképet. Ez az a jelenség, hogy ha nem vigyázunk, akkor csak ahhoz hasonló hirdetéseket és híreket fogunk kapni, amilyenekre rákattintottunk. A szerény kis szöveges reklámokkal kezdődött, amelyet a Gmail a levelek tartalma alapján elhelyezett a levelek mellett. Ha egyre rákattintottunk, azzal megerősítettük, hogy jól csinálta, tehát már akkor is olyasmiket dobott fel, amilyenek már voltak. Eljuthattunk odáig, hogy azt hihettük: csak macskaeledelt reklámoznak a világon. Ez volt 2004-2009 tájékán.
Ma a Google ugye ott tart, hogy az okostelefon közelében kimondott szavak alapján tölti fel reklámokkal a Gmail, a Chrome és az összes többi Google-termék reklámfelületeit. Megpróbálom egyszerűen elmondani: ezekre a fix méretű felületekre a Google az aktuális néző „testére szabott” reklámokat helyez el azok közül, amelyeket megrendeltek. Se a Google maga, se a böngésző, se a Facebook-, Linkedin- stb app. nem tudja, mi fog megjelenni egy adott pillanatban, ezt egy bonyolult, meg nem ismerhető, MI-algoritmus dönti el sok száz tényező alapján.
Ugyanígy működik az összes közösségiháló-program, a Facebookot (Instagramot, Messengert – ezek a Facebook egyéb termékei) le se lehet tiltani, semmilyen módon nem lehet szabályozni. Ezeken a felületeken nem azt látjuk, amit mi szeretnénk, hanem azt, amit ők.
Az egy külön botrány, hogy a Microsoft Edge böngészőjének „új lap” hírválogatásában, ha a választékot gondosan be is állítjuk, egy görgetés után már a legalávalóbb bulvármocsok jelenik meg, a tételekben pedig már konkrét szoftpornó hirdetések bukkannak fel. Magyar nyelven. Most az olvasó kajánul mosolyog: persze, mert ilyeneket nézek állandóan.
Nos, nem. A jelenség „szűz” gépen, „szűz” Edge esetében is hasonló, ott lepleződik le, hogy releváns inputadat (a böngészési szokásaim) ismerete nélkül képes egy weboldalon négyszer ugyanazt a reklámot beadni.
Ez itt a Microsoft Edge böngészőjének „Új lap” oldala egy-két görgetés után. Itt még nem gyanús, hogy négy zöld „Hird.” mezőcske látható, azok direkt reklámoldalak. Az viszont csak a nem reklám mezőkre kattintás után derül ki, hogy a megjelenő, elvileg külső oldal tetején a „Microsoft News” logó olvasható, és a hír alatt ismét a Microsoft reklámszolgáltatásának tételei következnek. A bulvárra példa itt a Joy, a motor1.com, és a két motorsport.com.
Az első főszabály:
A bevezetőben feltett kérdésre a leghangsúlyosabb válasz az, hogy se a Facebook, se bármelyik másik közösségi szolgáltatás nem hírforrás. Ami ott megjelenik, az a legjobb indulattal is csak szórakoztató tartalomnak minősíthető, nem információ.
Egy példa a Facebook vitatható működésére az, ahogy felderíthetjük egy ismerős kapcsolati hálóját: írj neki a Messengeren, hogy logisztikai okokból ezentúl egy másik Facebook-fiókot fogsz használni, onnan be fogod jelölni, kéred, hogy jelöljön vissza. Elkészíted a fiókot, belépsz, megkeresed az ismerősöd, bejelölöd, visszajelöl. Ennek a fióknak egyetlen egy ismerőse lesz: a célszemély. Innentől kezdve a Facebook fokozatosan a célszemély összes ismerősét felajánlja, hogy ismerheted. Ha nem lesz több ismerőse a kémprofilnak, akkor hosszabb idő alatt a célszemély ismerőseinek ismerőseit is elkezdi felajánlani. Az ismerősök ajánlását, mint még annyi mindent, nem lehet kikapcsolni a Facebookban.
A Microsoft Linkedinje azért jobb egy kicsivel ennél, mert az ott megadott személyes adatok általában legalább laza kapcsolatban vannak a valósággal: a közzétevőnek ez az érdeke. A posztokkal már más a helyzet: azok közönséges kereskedelmi reklámok, szolgáltatásokat hirdetnek, vagy a közzétevő „profilját” fényezik – imázshirdetések, a „personal brand building” témakörébe tartoznak.
Nyilván vannak fokozatok, kivételek – amelyeket éppen az alábbi második főszabály betartásának révén fognak felfedezni.
Egy forrás nem forrás. A hírfogyasztásban is alapvető a sokféleség: amit több forrásból hallunk, az annál nagyobb valószínűséggel hiteles, minél több forrásból érhető el.
Súlyos követelmény ez, mert a több forrás többnyelvű forrást is jelent: sajnos, a magyar kis nyelv, nem fordítanak mindent le, az angol konkrétan kötelező, a német, az orosz, a francia stb. hasznosak – mert a láthatárt tágítják.
A legutóbbi idők nagy híre volt, hogy több ezer közepes nagyságú céget ért zsarolóvírus-támadás (világszerte, de a legtöbbet az USA-ban) a Kaseya nevű IT-felügyeleti szoftver hibája révén. A képen látható két hír foglalkozik ezzel: bal oldalon a TheRegister angol informatikai bulvárlap jelzi, hogy a hibát hónapokkal korábban már ismerték a szakértők, de a támadássorozat előbb beütött, minthogy a befoltozása elterjedt volna. Jobb oldalon a Wall Street Journal ad hírt Joe Biden amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozójáról, amelyen szóba került, hogy az USA minden szükséges lépést meg fog tenni a zsarolóvirus-támadások ellen – a Kaseya elleni támadást minden valószínűség szerint orosz állami hekkerek követték el.
A harmadik fő szabályt sokan fogják gyanúsnak tartani: a járt utat a járatlanért ne hagyd el.
Ez azt jelenti, hogy az ismert, globális hírforrások legtöbbször megbízhatóbbak, mint a kevésbé ismertek, meghatározott, szűk profilúak.
Mert épp azokat foglalják össze, elemzik, értelmezik, ez az úgynevezett újságok dolga. Amelyik pedig beválik – mert az ellenőrzés során többször is hitelesnek bizonyul – azt addig használjuk, ameddig érdemesnek bizonyul rá. Ha megszűnik – gyakran előfordul –, kell keresnünk másikat. Például ezért is jobb több forrásból tájékozódni. Nyomozzunk! A „nagy” hírekben mindig vannak linkek a „kis” forrásra, nézzük meg ezeket!
A negyedik fő szabály pedig:
Kapcsoljuk össze az új információt a meglévőkkel! Ha nem illik közéjük, addig ellenőrizzük, amíg vagy igaznak tudjuk elfogadni, vagy elég nagy biztonsággal hamisnak bélyegezhetjük.
Legvégül pedig bízzunk a saját, a fenti módszerekkel felépített tudásunkban, de ne végletesen. Bármikor tanulhatunk valami újat, amely legfeljebb csak a fentiek szerinti hosszabb ellenőrzés után épülhet be a tudásunkba.
Tiltsuk-e le a reklámokat? A posztvalóság világának egyik fontos dilemmája ez. Sokan minden eszközt megragadva igyekeznek megszabadulni a hirdetésektől teljes online aktivitásuk során. Ez két okból nem célszerű magatartás.Egyrészt ezzel fenntartanak egy „ágyú-páncél” harcot, amelynek során egyre körmönfontabb – elhárithatatlanabb és idegesítőbb – megjelenítési technikákat fejlesztenek ki a programozók, ezért egyre nehezebb lesz a hirdetések tiltása.Másrészt az az online tartalom azért ingyenes, mert a tartalomgyártók a hirdetésbevételből tartják el magukat. Tehát a tiltás pont az ő kenyerüket veszi el.Több dolgot is tehetünk. A legegyszerűbb, hogy két böngészőt használunk, az egyikben működjön a reklámblokkoló, a másikban nem. A kedvelt oldalakat és alkalmazásokat a megengedő, az összes többit a tiltó böngészővel látogassuk. A másik, hogy a kedvelt tartalmakért konkrétan, fizikai pénzzel fizessünk, és ezt a magatartásunkat minél szélesebb körben tegyük ismertté, hogy a „reklámmentes, de fizetős online tartalom” üzleti modell kifizetődőbb és gyakoribb legyen.
