Kálmán, a senior Tisza, a „generális” a magyar történelem egyik legtermékenyebb korszakának építésvezetője volt. Ő zárta le a kiegyezés utáni zűrzavar korszakát. Ő vezényelte le a dualista kor intézményrendszerének, jogrendjének megalapozását. Ő kovácsolta össze és ő vezette a hatalom stabilitását biztosító állampártot. Szerethető és sikeres despota volt. Fia, István, a junior Tisza vívta meg az önmagát túlélt rendszer utóvédharcait. Ő vitte a bukásba és ő oszlatta fel az állampártot, ő dúlta fel annak parlamentáris rendjét. Ott állt a monarchia sírjánál, amelybe bele is lőtték. Szerethetetlen és sikertelen despota volt.
A jómódú, köznemesi református Tisza család a 16. században kapta a nemességet, és a 19. században már családi kapcsolatban állott a legrangosabb főúri családokkal, a Telekiekkel, a Károlyiakkal, az Odeschalchiakkal.
A császári megyefőnök, országgyűlési követ, Tisza Lajos és neje, egy Teleki grófnő negyedik, Kálmán névre keresztelt fia 1830-ban született, és 18 évesen már a forradalmi Batthyány-kormány belügyminisztériumban szolgált, mint segédfogalmazó. A szabadságharc leverése után külföldre menekült. Amikor a rezsim enyhülésével hazatérhetett, bátor és határozott Habsburg-ellenességével tűnt ki.
Harciasan fellépett az októberi diploma ellen, amely alkotmányos erővel, véglegesen beolvasztotta volna Magyarországot Ausztriába, és ő volt az egyik leghangosabb kritikusa az 1861 februárjában kiadott pátensnek, amely a Birodalmi Tanácsot tette volna meg az egész monarchia egységes törvényhozó testületévé, és a református egyházat is diszkriminálta volna.
A népszerű fiatalembert a képviselőház alelnökének választották. A radikális határozati párthoz tartozott. A pártot vezető Teleki László, akit hatalmas ovációval fogadtak Pesten, amikor az osztrák börtönből hazatért, éppen a minden alkut következetesen elutasító álláspontja miatt gyorsan elszigetelődött, és erről véglegesen akkor győződött meg, amikor unokaöccse, Tisza Kálmán a sorsdöntő parlamenti vitanap előtti este elbeszélgetett vele. Teleki László aznap éjszaka öngyilkos lett.
Nagybátyja halála után először ideiglenesen, majd 1865-től véglegesen is átvette Tisza Kálmán a balközép párt, a mérsékelt ellenzék vezetését (Ghyczy Kálmánnal együtt).
Forrás: Wikipedia
A kiegyezést elutasította. Az ő vezetésével dolgozták ki 1868-ban a mérsékelt ellenzék platformját, a bihari pontokat, amelyben elvetették a közös minisztériumokat és önálló hadsereget, pénzügyi és kereskedelmi rendszert követeltek.
A kormányzó Deák-párt a kiegyezés után néhány évvel erős vezető nélkül maradt. Deák betegeskedett és visszavonult, Andrássy Gyula felment Bécsbe a közös kormány külügyminiszterének. 1873-ban beütött a gazdasági válság, jött az árvíz, arra az aszály. A Deák-párt különböző csoportjai között kiéleződtek az érdekellentétek. A kormánypárt szétesőben volt. Gyenge, rövidéletű miniszterelnökök követték egymást. A balközépben pedig erősödtek azok a csoportok, amelyeknek elegük volt az ellenzékiségből, keresték a kormányra jutás lehetőségét. Így jött létre a pártfúzió, így született meg a Szabadelvű Párt, melynek élén Tisza Kálmán átvette az ország kormányzását 1875-ben, és a történelmi Magyarország leghosszabb ideig kormányzó miniszterelnöke lett.
Ehhez persze fel kellett adnia az ő nevéhez kötődő bihari pontokat. Amikor ezt – élete végéig – a fejéhez vágták, azzal válaszolt: „No, én meg tudom bocsátani magamnak, hogy jobban szerettem a hazámat az elveimnél.”
„Minden az ő hatalmát lehelte”
Így jellemzi Mikszáth Kálmán Tisza Kálmán kormányzásának időszakát. Tisza Kálmán kormányzásának másfél évtizede volt a dualista kor Magyarországának virágkora.
Ekkor szilárdult meg az az osztályszövetség a nemesség és a nagypolgárság, a földbirtokosok és a nagytőkések között, amelyen a magyarországi liberális kapitalizmus alapult.
A Tisza-kormány idején épült ki ennek a liberális kapitalizmusnak az intézményrendszere, jogi rendszere. Megszületett a hozzá illő büntető törvénykönyv és polgári törvénykönyv. A rendfenntartás és bűnüldözés intézményeként újjáalakult a csendőrség. A 63 vármegye kialakításával megszületett Magyarország egységes közigazgatási struktúrája
Ez volt a nagy Gründerzeit, a legnagyobb vállalkozások alapításának, felfutásának időszaka. Óriási állami beruházásokkal, folyószabályozással, vasútépítéssel teremtették meg a modern Magyarországot. Az 1873-ban egyesített Budapest rövid idő alatt az európai metropoliszok élvonalába emelkedett. Az 1879-es árvíz által teljesen elpusztított Szeged igen rövid idő alatt újjáépült.
Az új, soknemzetiségű, csonka szuverenitású Magyarország hordozta a földbirtok dominanciájára épülő, korai, agrárius kapitalizmus minden szervi baját, nyomorát, feszültségét, amelyek majd végzetessé válnak a Tisza Kálmán halála utáni időkben, István fia politikai vezérségének éveiben.
Tisza Kálmánt generálisnak nevezték. Nem volt éppen szívbajos politikus. Kemény kézzel tartotta a gyeplőt. „Minden gerinc vagy meghajlott vagy megropogott a kemény keze alatt” – írja Az én kortársaimban lelkes híve, Mikszáth Kálmán.
Dolgozott korbáccsal, mézes madzaggal. Működött a kliensrendszer. Támogatásért, hűségért, átállásért cserébe lehetett jó pozíciókat kapni, anyagilag jól járni. Tisza jó néhány kádere keveredett korrupciós ügyekbe. Az őt vakon támogató, mindent igénye szerint megszavazó, buzgón hajbókoló képviselőit mamelukoknak hívták. Törekedett is rá, hogy függetlenül gondolkodó, tehetséges és szuverén egyéniségek helyett inkább vidéki földbirtokos bólogató Jánosok üljenek a kormánypárti frakcióban. Viszont a kormányában nagy formátumú politikusok, későbbi kormányfők sorát nevelte ki.
Elhíresült Podmaniczky Frigyesnek, a Szabadelvű Párt 1889-ben, még Tisza Kálmán kormányzása idején megválasztott elnökének frakciótársaihoz intézett intelme: „Fiaim, ti ne gondolkozzatok, csak szavazzatok, mert a gondolkodás megárt nektek, és nem használ a nemzetnek!”.
Eötvös József – relatíve – kisebbségbarát politikája már Tisza Kálmán alatt is kiment a divatból. Már ekkor is a magyarosító törekvések uralkodtak. Ennek jegyében alakították az iskolarendszert, és a nemzetiségeket igyekeztek kiszorítani a politikai életből.
A Tiszák a Monarchiához való ragaszkodásukat tekintve „labancok” voltak, kisebbségellenes nacionalizmusukat tekintve „kurucok”. Tisza Kálmánban egyébként is belső harcot vívott a kuruc és a labanc már a kiegyezésellenes pozíció feladása óta. Erről is olvashatunk Mikszáthnál:
„Mintha egy kurucz és egy labancz laknék az öregben, s minden véleménykimondásnál előbb megbírkóznék és többnyire a labancz győz, vagyis mikor a kurucz akarna belőle előjönni, a labancz rendesen visszaparancsolja.”
Az 1880-as évek végére a politikai élet kissé már belefáradt a generálisba. Ekkor jött két olyan ügy, amelybe bele is bukott. Az egyik a véderő kérdése. A Monarchia hadseregének erősítése végett a közös hadsereg vezetői úgy akarták módosítani az 1868-as véderő törvényt, hogy az újonclétszámot ne kelljen tízévenként újra meghatározni, vagy az újoncok számát csökkenteni. Azonkívül az egyéves önkénteseknek német nyelven tartalékos tiszti vizsgát kellett volna tenniük, s ha nem mennek át, akkor még egy évig szolgálniuk kellett volna, és a tanulmányaikat sem folytathatták. Továbbá megteremtette volna a lehetőséget a törtvénymódosítás a pótlólagos újoncozásra bizonyos körülmények között.
Mindennek túl sok gyakorlati jelentősége nem volt, de az ellenzéknek okot adott rá, hogy a „labanc” kormányt germanizálással, a magyar nyelv, kultúra és nemzeti érdek elárulásával vádolja.
A véderőtörvény ellen hatalmas tüntetések folytak. A kormánypárti képviselőket folyamatosan inzultálták a képviselőház előtt, a Sándor utcában gyülekező tömegek.
Ehhez jött Kossuth Lajos állampolgárságának az ügye. 1879-ben törvényben rögzítették, hogy azok az emigránsok, akik tíz év megszakítás nélküli külföldi tartózkodás után sem kértek a Monarchiától külföldi tartózkodásukhoz engedélyt, vagyis nem ismerték el a Monarchia legitimitását, azoktól megvonják az állampolgárságot. 1879-ben még nem gondoltak arra, hogy az akkor 77 esztendős Kossuth Lajos még tíz év múlva is életben lesz. Akkoriban nem volt szokás olyan magas életkort elérni. De Kossuth nagyon is élt. Rá is vonatkozott a törvény. Emiatt is tömegek mentek ki az utcára. Hatalmas volt a felháborodás, hogy Kossuth apánkat megfosztják az állampolgárságától.
Tisza Kálmán ravaszkodni próbált. Azt javasolta, hogy a díszpolgárság elfogadását tekintsék a kiegyezési utáni hatóságok elismerésének. A több település díszpolgárának megválasztott Kossuth így megőrizhette volna az állampolgárságát.
Egy fiatal, szigorú és következetes kormánypárti képviselő azonban határozottan visszautasította az ilyen ügyeskedést. A törvény az törvény, vonatkozzék mindenkire, kiskapu nincs!
Ez az ifjú képviselő Tisza István volt, aki apja ellen érvelt a T. Házban. Ez a két ügy megtépázta Tisza Kálmán tekintélyét. Amikor a minisztertanács nem támogatta a kormányfő módosító javaslatát, amely biztosította volna Kossuth állampolgárságának a fenntartását, a kormányfő lemondott.
A generálistól a vezérig
A Tiszák ugyan köznemesek voltak, csak Kálmán testvére, Lajos kapta meg a grófi címet, amelyet aztán a század vége felé Kálmán fiaira, köztük Istvánra örökített át, de az 1861-ben született István, Kálmán legidősebb gyereke már korán az arisztokrata szokásokat követő nevelésben részesült. Magántanulóként, osztályösszevonásokkal habzsolta be a gimnáziumi tananyagot. Tizennégy éves korában leérettségizett. Kamaszkorában járta az egyetemeket Berlinben és Heidelbergben. 18 éves korában már meg is védte az adóáthárításról szóló doktori disszertációját a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Beszélt németül, angolul, franciául, ahogy kell.
A Belügyminisztériumban ismerkedik az államigazgatás gyakorlatával, majd az apja leküldi néhány évre a geszti birtokra, hogy rázza gatyába a birtokot, amelyet apja miniszterelnöki teendői miatt teljesen elhanyagoltak.
István ezt örömmel és ügyesen megteszi. Birtokában van az ehhez szükséges közgazdászati ismereteknek. Egyébként is szeretett vidéken élni. Boldog volt, ha visszavonulhatott geszti magányába. „A csöndes szemlélődő vidéki magányt sokkal többre tartotta, mint a város, számára idegen mozgalmas világát.” (Szőke Domokos, Történelmi tanulmányok, 2002 Ebben épp ellentéte volt az apjának.
1985-ben megnősül. Feleségül veszi a nála öt évvel idősebb elsőfokú unokahúgát. Tisza Ilonát, akibe már 15 éves korában beleszeretett. Ilyen közeli rokonok esküvőjéhez egyházi felmentés kellett, de ez nem volt gond a miniszterelnök (egyben a Dunántúli Református Egyházmegye főgondnoka) fiának.
A házasságban később sok öröme nem telt. Felesége rettenetesen elhízott, nehezen mozgott, sokféle betegségben szenvedett. Tisza István olcsó, külvárosi bordélyokba járt.
1886-ban képviselővé választják a vízaknai kerületben. A nagyhatalmú kormányfő fiaként ül a parlamentben. A szabadelvű képviselők között már kezdettől számít a szava, de csak 1888-tól hallatja a hangját a törvényhozásban. Alaposan argumentált, széleskörű szaktudást tükröző beszédeket tart. Politikusi, közgazdászati kompetenciája mindenki számára nyilvánvaló. Már a Kossuth állampolgárságával kapcsolatos vitából is kiderült, hogy nem tartozik apja fejbólintó mamelukjai közé.
A Szabadelvű Párt harmincéves folyamatos kormányzásának első felét Tisza Kálmán kormányozta végig. A második tizenöt évre hat miniszterelnök jutott. Átlagosan két és fél évig ültek csupán a miniszterelnöki székben. Tisza István volt a hatodik. Neki két év sem jutott.
Tisza Kálmán tartózkodott attól, hogy részt vállaljon vállalatok, pénzintézeket vezetésében. A fiát viszont kifejezetten bátorította erre, és ő hat nagyvállalatnak és banknak volt elnöke vagy választmányi tagja. Ezekről a tisztségeiről az összeférhetetlenségi törvény tárgyalása előtt mondott le.
Apja bukása után István a szabadelvű párt törzsgárdájának vezérlő egyéniségévé vált. Minden vitában felszólalt, egy csapásra a parlamenti élet központi alakjává vált.
Tisza Kálmán viszont nyomban háttérbe vonult. Még egy bő évtizedig, 1901-ig képviselő maradt, de a vitákban már alig vett részt. A párt ügyeibe, politikai kérdésekbe csak akkor szólt bele, ha a tanácsát kérték. Inkább csak a folyosón üldögélt, társalgott, a kilépő képviselőket kérdezte: Ki beszél? Aztán a név hallatán vagy legyintett, vagy megkérdezte: mit mond?
Fiával ellentétben szerette a társasági életet, sokat kártyázott. Gyakran beszélgetett Mikszáth-tal, többnyire irodalomról. A magyar irodalmat igen jól ismerte.
Forrás: Wikipedia
Az öreg Tisza utolsó éveiről megrendítő beszámolót ad lelkes híve, Mikszáth. „Tiszának a ház folyosója volt a méhese. Ez a zsibongás, jövés-menés, hullámzás volt az életelixirje.” Csak három ember volt, akik kedvéért „ a hosszú szikár alak fölkelt, kinyílott, mint egy peniczilus (itt zsebkés R.S.) és besomfordált a tanácsterembe. ahol valami hátul eső padba lekuporodva újra becsukódott felényire, mint a peniczilus.” Mikszáth nem árulja el, ki volt ez a három ember, köztük volt-e a fia.
Legvégül a kvietált kormányfő már csak a képviselőház elnöki szobájában lapozgatta a régi országgyűlési naplókat, újraolvasta saját beszédeit. Tisza Kálmán 1902 márciusában meghalt. Másfél év hiányzott hozzá hogy megérje fia miniszterelnöki kinevezését.
Apad a Tisza
A huszadik század elejének politikai életét a Herbertek korának nevezték. Otto von Bismarck, Németország nagy formátumú kikovácsolója – Tisza István példaképe – igyekezett a fiát, Herbert von Bismarckot utódjának felépíteni. Azonban hiába igyekezett, az utód nem mutatta a politikai tehetség jeleit, és apja bukása után nem is lett belőle semmi. A keresztneve azonban még évtizedekig fogalom volt. Az apjuk hírnevének erejével föltörekvő ifjakat nevezték herberteknek.
A huszadik század elején a magyar politikai élet főszereplői híres apák gyermekei voltak. Károlyi Mihály így írt erről:
„A magyar politika egy fél emberöltőn át (1903—1918) négy pártvezér játszmája volt, négy jelentős apa fiáé. Tisza István Tisza Kálmán fia volt, ifj. Andrássy Gyula, id. Andrássy Gyula /a kiegyezés utáni első miniszterelnök – R.S./ fia, Kossuth Ferenc, Kossuth Lajos kormányzóé, Apponyi Albert, a magyar kancellár és országbíró, Apponyi György fia. Apponyi Albertet soha nem nevezték ’Herbert’-nek, a másik hármat azonban igen. Kossuth Ferencet joggal, Tiszát nagyon igazságtalanul, Andrássyt tragédiája félreismerésével.”
Forrás: Wikipedia
Tisza István legnagyobb politikai ellenfele nevezte nagyon igazságtalannak az ő leherbertezését. Tisza István valóban saját jogon vált a politikai élet főszereplőjévé, ha nem is pozitív hősévé. Apja akkor védte a dualista berendezkedést, amikor az volt az ország érdeke, a fia pedig akkor, amikor már védhetetlen volt, és a gyökeres átalakítása lett volna az ország érdeke. A parlamenti ellenzék korábban is szívesen élt az obstrukció eszközével, de a 20. század elején legkivált.
A kiegyezés gazdasági feltételeit tízévenként újra kellett tárgyalni. Az ellenzék ehhez kötötte a Bécs által elfogadhatatlan feltételeit (önálló magyar vámterület, magyar nemzeti Bank, magyar vezényleti nyelv a hadseregben és egyéb apróságok). Elfogadták a lex Tiszát, amely a gazdasági kiegyezést automatikusan meghosszabbítja, amíg nincs megállapodás. Az ellenzéki obstrukció miatt nem emelkedhetett törvényerőre a megszabott határidőre a költségvetési törvény. Az ország ex lex állapotba került. A paktumot öt éves késéssel úgy kötötték meg, hogy a kormány semmilyen magyar követelést nem tudott érvényesíteni. Az ellenzék újra obstruált, ismét megakadályozta a határidőhöz kötött törvények elfogadását. Széll Kálmán miniszterelnök lemond, Ferenc József Tiszát bízza meg a kormányalakítással. Ez akkor neki nem sikerül. Khuen-Héderváry Károlynak sikerül kétszer is, de mindkét kormánya gyorsan megbukik. Újra kezdődik az obstrukció.
1903 novemberében megalakul Tisza István első kormánya. Ekkor már csak Tiszában bíznak, hogy közismert keménységével, kegyetlen célratörésével, a jogrend iránti érzéketlenségével letöri az obstrukciót.
Meg is teszi. Folyvást felrúgja a házszabályt. Szétvereti az ellenzéki tüntetéseket, nagygyűléseket. Tisza szűkebb pátriájában, a Bihar vármegyei Élesden a csendőrség és a katonaság belelő a tüntető szociáldemokratákba, 33 tüntetőt megölnek. Az országon sztrájkhullám söpör végig.
1904 novemberében egy Tisza-ihlette törvénymódosítással lényegében tehetetlenségre ítélték volna az ellenzéket. Tisza a házszabályt felrúgva a házelnökével azonnali szavazást rendeltet el. A házelnök meglengeti a zsebkendőjét, amit a képviselők nem tudnak mire vélni. A többség feláll, hogy tájékozódjék, mi történik. S mivel ekkor felállással szavaznak, a házelnök a javaslatokat elfogadottnak nyilvánítja. Az ellenzék nem sokkal ezután szétverte a képviselőházban a berendezést, összetűzött a karhatalommal. A törvényhozást fel kellett oszlatni.
A kormánypárt egysége már évek óta repedezett, nem utolsósorban a jogtiprásra mindig kész Tisza István stílusa miatt. A zsebkendő szavazás után a kormánypárti képviselők egy része a törvényesség és az alkotmányosság védelmének nevében átállt az ellenzékhez. A széles ellenzéki koalíció, amely a legkülönbözőbb erőket fogta össze, megnyerte az 1905 elején megtartott választásokat. A Szabadelvű Párt harminc év után megbukott. Lényegében a pártot összekovácsoló Tisza Kálmán fia buktatta meg.
Tisza első, botrányokkal teljes kormányzása érdemben – a lemondás utáni passzív, ügyvezető időszakot nem számítva – alig tartott tovább egy évnél.
Forrás: Wikipedia
Amikor a király és a kormányzópártot megbuktató koalíció között 1906 áprilisában létrejön az egyezség, Tisza feloszlatja a Szabadelvű Pártot, és kivonul a politikai életből. Előtte azonban még cikksorozatot ír a hozzá közelálló lapban, Az Újságban az általános választójog ellen. Azzal próbálja a polgári demokratákat és a szociáldemokratákat meggyőzni, hogy a demagógok bűvkörébe kerülő parasztság éppen az ő eszményeiket, az általuk dédelgetett demokratikus értékeket pusztítaná el a szavazatával. Ekkor lesz Tisza István, mint egykor az apja a Dunántúli Református Egyházmegye főgondnoka.
Miután az ellenzéki koalíció kormánya az ígéreteiből semmit nem tudott valóra váltani, Tisza újra aktivizálódik. A régi kormányzópárt utódjának, a Nemzeti Munkapártnak a megszervezésén dolgozik. Ez a párt meg is nyeri az 1910-es választásokat, újra a „régiek kormányoznak. Tisza korábbi elődje, Khuen-Héderváry Károly ismét csődöt mond, Lukács László egy korrupciós ügybe belebukik, és ismét Tisza alakít kormányt.
Előtte azonban még megválasztják a képviselőház elnökének. Mindenki tudja, mit jelent, ha Tisza őrködik a képviselőház rendjén. A megválasztása ellen tiltakozva, általános választójogot követelve hatalmas tüntetést szerveznek a szociáldemokraták. A tüntetést vérbe fojtják. Hat embert megölnek, több százat megsebesítenek. A tüntetés után Tisza erőszakkal letöri az – ismét a véderőtörvény ellen tiltakozó – ellenzéki obstrukciót. A tiltakozó képviselőket erőszakkal verik ki a rendőrök a T. Házból. Ez több esetben megtörténik. Az egyik nap egy kisgazda képviselő felkiált: van még itt egy ellenzéki, és ezekkel a szavakkal rálő Tiszára de nem talál.
Tisza második kormányfői működése idején megszigorítja a gyülekezési jogot, megcsonkítja a sajtószabadságot, megnöveli a hatóságok jogköreit – az államhatalom és a hadsereg megerősítésével készül a háborúra, amelyet maga is elkerülhetetlennek vél, mint egyre többen Európában.
1914 nyarán azonban még nem látta elérkezettnek az időt a háborúra, és egyébként is az volt a véleménye, hogy ennek a háborúnak nem kellene területi hódításokat céloznia, hiszen Magyarországnak nincsenek területi igényei. A háborúba azonban belegyezett, mivel úgy látta, s úgy is volt, hogy ez a Monarchia és Németország szövetségének feltétele, e szövetség nélkül pedig Magyarország védtelen. Ráadásul a közvélemény, amely mindig szembenállt Tisza törekvéseivel, ezúttal éppenséggel háborúpárti volt.
Háborús miniszterelnökként Tisza mindent megtett a háborús erőfeszítések fokozása érdekében, és ellenállt minden reformnak. Azoknak a mérsékelt reformoknak is, amelyeket Ferenc József halála után IV. Károly szorgalmazott. Az új király le is mondatta őt 1917 júniusában, de a parlamenti többség irányítójaként ezután is megakadályozta a választójog reformját.
Lemondása után ezredparancsnokként kiment a frontra. Életében először itt találkozott „a néppel”, és ez elég nagy hatással volt rá. Igyekezett mindent megtenni alárendeltjeiért. Saját forrásaiból javította az ellátásukat, sokféle ügyes bajos dolgukat elintéztette a hazai hatóságokkal.
Forrás: Picryl.com/Pintér Jenő (1881-1940) magyar irodalomtörténete – képes kiadás (1928
1918.október 17-én elismeri a képviselőházban, hogy a háborút elvesztettük. Éppen ezen a napon tartóztatták le Lékai János galileista újságírót, aki merényletet követett el ellene. Korábban Duczynska Ilona is erre készült. Ő éppen Tisza lemondása miatt állt el a tervétől 1917-ben.
A hónap végén Tisza Károlyi Mihály miniszterelnökké való kinevezését javasolja Habsburg József főhercegnek.
1918. október 31-én, a vértelen őszirózsás forradalom napján fegyveresek betörtek a Róheim-villába, ahol Tisza lakást bérelt. Ismeretlen körülmények között hatástalanították az őrséget, és rövid szóváltás után meggyilkolták Tisza Istvánt. A merénylők kilétére soha nem derült fény.
