Melyek lesznek 2023-ban azok a trendek az üzleti életben, a technológiában, az ellátási láncokban és egyéb területeken, melyek a legnagyobb hatást fogják gyakorolni? A kiemelt analitikai vállalatként ismert SAS megkérte a vezető beosztású kollégáit, hogy tegyenek előrejelzéseket az új évre vonatkozóan. Íme, néhány előrejelzésük, benne a reflektorfényben lévő trendekkel:
Az alacsony kódú analitika elhozza a mesterséges intelligenciát az emberekhez
2023-ban az »analitika mindenkinek, mindenhol« koncepciója nemcsak egy fontos trend lesz, de a vállalkozások számára is kiemelt fontossággal bír majd, hogy felnőjenek az AI használatához. Miközben a cégek az értékes eredmények érdekében továbbra is használni fogják a gépi tanulást, a számítógépes látást, az IoT-analitikát, az emberek képzettségi szinttől függetlenül lesznek képesek részt venni az analitikai folyamatban az alacsony kódú vagy kód nélküli opciók révén
Jared Peterson, a mérnöki részleg vezető alelnöke.
Az emberi részrehajlások vizsgálata javítja az AI megítélését
Széles körben ismert és elfogadott tény, hogy a mesterséges intelligencia részrehajló lehet. 2023-ban az iparág lépéseket tesz majd az irányba, hogy elfogadjuk, a sztereotípiák velünk élnek, központi szerepet játszanak emberi létezésünkben, meghatározzák a döntéshozatalunkat. A káros sztereotípiákat előrejelző és mérséklő AI kifejlesztése az első lépés a szükséges bizalom biztosításához, hogy a múlt hibáinak megismétlése nélkül haladjunk előre
Reggie Townsend, Data Ethics Practice igazgató.
Az adatok elavulása az elsődleges
2023 lesz az az év, amikor az értékesítők reagálni fognak az adatok elévülésére. A harmadik féltől származó sütik 2024-ben közelgő megszűnése azt jelenti, hogy a márkáknak újra kell gondolniuk a teljes ügyféladat-stratégiájukat, legyen szó zero-party, első, második vagy harmadik féltől származó adatokról. A változás elképesztő lehetőséget kínál a márkák számára, hogy megszabaduljanak a harmadik féltől származó sütikre támaszkodó rossz marketinggyakorlatoktól, és szorosabb, megbízhatóbb kapcsolatokat alakítsanak ki az ügyfelekkel
Jennifer Chase, marketingvezető.
A pénzügyi szolgáltatók növelik az ESG tevékenységet
A jelenlévő gazdasági problémák közepette azt várnánk, hogy a pénzügyi intézmények visszavesznek a környezetvédelmi, társadalmi és irányítási (ESG) kezdeményezésekből. A jelek azonban arra utalnak, hogy a legtöbb bank nem változtat ezen az irányvonalon, sőt akár rá is erősít. A SAS 500 banki vezető megkérdezésével készült felméréséből kiderült, hogy több mint háromnegyedük úgy véli, a pénzügyi szolgáltatóknak foglalkozniuk kell a társadalmi kérdésekkel. A vezetők 64 százaléka azonban azt gondolja, hogy a bankszektor elmarad más ágazatok mögött az ESG-célok megvalósításában
Alex Kwiatkowski, globális pénzügyi szolgáltatásokért felelős igazgató.
Az eSport és a blockchain összefonódik
A blokklánc technológia és az eSport továbbra is konvergálni fog; a következő 5-10 évben fognak megjelenni az első, kifejezetten erre a platformra készített játékok is. Az eSport már nagymértékben támaszkodik az analitikára, a gépi tanulásra és az AI-ra, és így nyújt professzionális élményt a játékosoknak világszerte. A mérkőzések során a játékosok paritásának feltérképezésétől és az egyes univerzumokon belüli interakciók elemzésétől kezdve a megvásárolható készletek nyomon követéséig és promóciójáig, a játékban elemezhető adatok száma végtelen, még tovább fog növekedni
Bryan Harris, technológiai igazgató.
Felfejlesztett futószalag
A szervezetek egyre inkább olyan számítógépes látás és további mesterséges intelligencia technológiákat fognak alkalmazni, amelyeket nemcsak az informatikusok és az adattudósok, hanem már üzemeltetési szakemberek is használhatnak ipari IoT-környezetben. A számítógépes látással kapcsolatos kezdeményezések a hozamjavításra, a működési hatékonyságra és a biztonságra fognak összpontosítani
Jason Mann, IoT alelnök.
A valós idejű adattárolás felváltja az adattárházat
2023-ban folytatódni fog a cégek azon törekvése, hogy a hagyományos adattárházakról olyan tárolási lehetőségek felé mozduljanak el, amelyek támogatják az adatok valós idejű elemzését és az azokra történő reagálást. A vállalatok ezáltal képesek lesznek az adatok feldolgozására, amint azok elérhetővé válnak, ráadásul felhasználóbarát formátumban tárolhatják azokat. Akár egy gyártó figyeli a gépekből származó IoT-adatok áramlását, akár egy kiskereskedő az e-kereskedelmi forgalmat, a valós idejű trendek azonosítása segít elkerülni a nagy költséggel járó hibákat, és kihasználni a lehetőségeket, amint megjelennek
árulta el Jay Upchurch információs igazgató.
A digitális ikerpiacok javítják az ellátási láncokat, csökkentik az éghajlati hatásokat
Az éghajlatváltozás gyakran akadályozza az ellátási láncokat azáltal, hogy megnehezíti az áruk mozgását, átirányítja a szállítmányokat, és még a munkavállalók munkába járását is megakadályozhatja. Az ellátási láncok csapatai digitális ikerpiacok és szimulációk segítségével fogják felgyorsítani a döntéshozatalt, hogy hamarabb reagálhassanak az összekapcsolt ellátási lánc helyzetére
Dan Mitchell, globális kiskereskedelmi és CPG igazgató.
Specializálódás az adattudománnyal foglalkozók körében
Jövőre az iparágspecifikus ismeretekkel rendelkező adattudósok lesznek a legsikeresebbek az üzleti igények és elvárások kielégítésében, ezért azt fogjuk tapasztalni, hogy ezek a szakemberek speciális képesítésekre fognak utazni
Marinela Profi, adattudós és az Analytics & ModelOps termékvezetője.
A sokszínű, igazságos és befogadó munkakultúra hatással lesz az üzletre
A vállalatok jobban fognak támaszkodni a HR-szakemberekre és elemző csapatokra a munkaerővel kapcsolatos tervek készítésénél. Adatokat és elemzéseket használnak, amelyekre szükségük lesz, hogy megértsék milyen készségek vannak a birtokukban, mire van szükség az üzleti kezdeményezések előmozdításához, és hol kell képezniük a kollégákat, fejleszteni a stratégiát. Az adatok ugyancsak segítik, hogy a sokszínűség, az igazságosság és a befogdás a HR osztályon túlmenően a vállalat üzleti stratégiájának is részét képezze
Jenn Mann, HR-igazgató.