Tíz új bemutatóval várja a nagyközönséget a Katona József Színház új évada: a teátrumban többek között Az ember tragédiája, a Psyché és a Sorstalanság tantermi előadása is színre kerül – tudatta az intézmény.
A közlemény idézi Máté Gábort, a Katona József Színház igazgatóját, aki a teátrum hétfői társulati ülésén elmondta: a színház immár több mint négy évtizedes fennállása, tartós léte, a mindennapjainkat elnehezítő kultúrpolitikai ellenszélben talán még a korábbinál is nagyobb jelentőséggel bír.
A tájékoztatás szerint a Katona József Színház
évadnyitó eseményén kiosztották a Vastaps 2022/23-as díjait.
A legjobb rendezésért járó elismerést Tarnóczi Jakab (Magányos emberek), a legjobb női főszereplőnek járó díjat Jordán Adél (Hedda Gabler), a legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést Lengyel Benjámin (Magányos emberek) vehette át. A legjobb női mellékszereplő díjat Pelsőczy Réka (Magányos emberek) kapta, a legjobb férfi mellékszereplőnek járó elismerésben Mészáros Béla (Hedda Gabler, Tíz eszkimó, Vízityúk) részesült. Különdíjat Dohy Balázs (A politikusok) kapott.
A 2023/24-as évad első bemutatóját október 7-én tartják.
Kocsis Gergely Kedd című művét a szerző rendezi a Kamrában. Ezzel párhuzamosan Székely Kriszta, Szabó-Székely Ármin dramaturggal közösen dolgozva Madách Imre klasszikusából, Az ember tragédiájából, Embtrag – Keressétek az Urat, amíg megtalálható! – címmel készít előadást, melynek bemutatója október 8-án lesz a nagyszínpadon.
December 15-én Boris Vian Pekingi ősz című darabját láthatja a közönség a Kamrában, Laboda Kornél és a rendező, Fehér Balázs Benő adaptációjában. Ezt követően, december 16-án Tarnóczi Jakab rendezésében az Extázis bemutatójára kerül sor a nagyszínpadon.
Február végi premierrel Ruben Östlund Lavina című filmjéből Pelsőczy Réka készít színpadi változatot a Belvárosi Színházban. Az előadás a Katona és az Orlai Produkció együttműködésében jön létre. Szintén februárban Bagossy Júlia, a Katona művészeinek közreműködésével, tantermi előadásként viszi színre Kertész Imre Sorstalanság című önéletrajzi regényét. Az előadás iskolák mellett a Sufniban is látható lesz. A produkció a Behívó színházpedagógiai programjának részeként valósul meg – olvasható az összegzésben.
Mint írják, áprilisban 25-én, a Sufni-projekt II. részeként a Psyché című előadás bemutatójára várják a nézőket. Ezzel párhuzamosan Horváth Péter Jóccakát című darabját Ascher Tamás állítja színpadra a Kamrában. A premiert április 26-án tartják. Április 27-én Dömötör András rendezésében, a Mefisztóland munkacímű produkciót láthatja a közönség a nagyszínpadon.
A 2023/24-es évad utolsó új produkciójára – előbemutatóként – várhatóan júniusban kerül sor. Szintén a Sufni-projekt II. részeként, Kosztolányi Dezső Aranysárkány című regénye alapján, Sárszeg – világmegnemváltás címmel készít előadást a rendező Antal Bálint – írják.
A Behívó idei kiemelt programsorozata Az ember tragédiájához kapcsolódik; fiatalok gondolják tovább Madách művét a mai világban, középiskolásoknak több fordulós vetélkedőt, felnőtteknek vizuális művészetekre épülő pályázatot terveznek.