A hadseregek legkülönlegesebb katonái a mesterlövészek. Nem véletlen, hogy a legismertebb harcosok életét filmeken is feldolgozták – általában mellőzve az írói képzeletet, hisz katonai teljesítményük minden képzeletet felülmúl.
A legrettegettebb ellenség, akinek búvóhelye szinte felfedezhetetlen, lesből támad, hatalmas távolságokról, s mire a megtámadott alakulat felocsúdna a sokkból, már rég nyoma vész. A mesterlövészekben rejlő lehetőséget már az 1800-as években felfedezte a hadvezetés – azóta sokat és sokszor változott a szerepük, de halálos pontosságuk nem. Összeállításunkban a 10 leghalálosabb mesterlövészt szedtük össze.
10. Zsang Taofang
A kínai autodidakta mesterlövész, aki a koreai háború önkénteseként kezdett harcolni. Kezdetben igen rosszul ment neki a lövészet – Moszin-Nagant karabélyával egyetlen célpontot sem talált el. Ezen feldühödve kezdte a fegyvert és a lövészetet tanulmányozni, saját stílust kialakítani – olyan sikerrel, hogy napokon belül már mesterlövészként tartották számon. Villámkarrierje alatt, amely mindössze 32 napnyi aktív szolgálatból állt, 214 sikeres találatot tudott a magáénak. A háborút követően maradt a kínai hadsereg szolgálatában.
9. Carlis N. Hathcock
Az amerikai tengerészgyalogság vietnámi hőse 93 megerősített találattal. Pillanatok alatt legendává vált a fronton elképeszt találataival. Ezek közé tartozott, amikor egy átkelés során a mozgó motorcsónakról adott le egy 800 méteres, sikeres lövést. Legendája szerint minden, ellene küldött viettkong mesterlövésszel végzett.
8. Henry Norwest
Kanadai rodeósból lett mesterlövész az első világháborúban. Első nekifutásra három hónapig bírta az angyalbőrt, utána helytelen viselkedését kicsapták. Álnéven újra jelentkezett és ezúttal eljutott a frontra is. Álcázó technikái váltak legendássá, amelyek 115 találathoz segítették – ám a háború utolsó heteiben egy német mesterlövész kiszúrta és végzett vele.
7. Chris Kyle
Ő “Az amerikai mesterlövész” című sikerfilm főhőse, a mozi egyébként önéletrajzi könyvének megfilmesítése. Egészen “öregen”, 30 évesen kezdett bele a haditengerészet elit alakulatának mesterlövész kiképzésébe, de sikeresen végigcsinálta. Több iraki misszióban összesen 160 sikeres lövésig jutott – amivel hamar kivívta az ellenség gyűlöletét: 80 ezer dolláros vérdíjat tűztek ki a fejére. Végül a veteránt 2013-ban, az Államokban lőtte le egy másik amerikai veterán katona, aki poszt-traumás stressztől szenvedett.
6. Vaszilíj Zajcev
Az Ellenség a kapuknál című háborús filmeposz főhősét mintázták az egyszerű parasztgyerekről, aki nagyapja és apja mellett tanult vadász – majd lett a szovjet hadsereg egyik szimbóluma a sztálingrádi csatában. Mesterlövész kiképzést ugyan nem kapott, de tehetsége gyorsan megmutatkozott: gyakran lőtte el többszáz méterről a német távközlési vezetékeket, hogy utána a javításra küldött egység tisztjét támadja. 242 regisztrált találatig jutott – fegyvere a mai napig megtekinthető a moszkvai hadtörténeti múzeumban.
5. Ludmilla Pavlicsenko
Egyike annak a 2000 mesterlövész nőnek, akik a II. Világháború alatt a szovjet hadseregben szolgált. 309 hitelesített találatig jutott, köztük 36 német mesterlövészt is levadászott. 1942-ben repesztalálatot kapott, ezért kivonták a frontról propagandaértéke miatt. Ettől kezdve kizárólag a mesterlövész-képesben kapott szerepet.
4, Matthaus Hetzenauer
Az osztrák Alpokban tanulta a vadászat alapjait, a célzást és a türelmet apjától, majd 1942-ben lett a Wehrmacht mesterlövésze. Róla mintázták Zajcev ellenfelének alakját – noha maga Hetzenauer soha nem járt Sztálingrádban. 345 találatig jutott – legalábbis ennyit hitelesített a német hadsereg.
3. Abu Tahsin
A közel-keleti háborúk veteránja, aki az 1973-as rom kippuri háborúban szolgálta először – szír oldalon. Onnantól kezdve nem volt olyan komolyabban vehető csetepaté vagy háború, amibe ne kapcsolódott volna be az iraki férfi. Sikeres találatainak számát megtippelni sem lehet. Legutolsó bevetésén, az Iszlám Állam elleni küzdelem során 384 igazolt találatig jutott – a korábbi bevetései alkalmával az iraki hadsereg még nem tartotta nyilván a találatokat. Végül az ISIS elleni háború során vesztette életét.
2. Francis Pagahmagabow
A kanadai őslakos Pagahmagabow az első világháború kitörésekor azonnal jelentkezett önkéntesnek – tehetségét látva pedig gyorsan a mesterlövészek között találta magát. Végigharcolta a háborút, 378 sikeres találatot regisztrálva, emellett több mint 300 ellenséges katonát ejtett foglyul.
1. Simo Hayha
Nem kétséges, hogy a finn Fehér Halál minden idők legsikeresebb és talán legrettegettebb mesterlövésze. 1939-40 között szolgált a szovjetek ellen vívott háborúban, összesen 505 hitelesített találatot érve el kevesebb, mint 100 nap alatt. Hayha millió trükkét ismerte apjától a sikeres vadászatnak, ezeket pedig bevetései során is alkalmazta. Havat vett a szájába, hogy ne látszódjon a lehellete, puskacsöve előtt összetömörítette a havat, hogy az ne szálljon fel lövéskor, zajokkal képes volt elfedni a lövése hangját. A háború utolsó napjaiban megsértült, így visszatért a hátországba. A háború lezárást követően elhagyta a hadsereget és kutyatenyésztéssel foglalkozott 96 éves koráig. 2002-ben nemzeti hősként temették el.
+1 hazai
A magyar hadsereg legendás mesterlövészt még nem adott a hadtörténetnek, komolyan képzett profikat azonban már szép számmal. Az aktív szolgálatban lévő TEK-es vagy katonai mesterlövészek személyazonosságát azonban szigorúan védik. Az egyetlen, akit ebben a témában megismerhetett a közvélemény: Simonyi Ottó ezredes, a TEK korábbi mesterlövész oktatója. Azt nem tudjuk, hány találattal büszkélkedhet, de azt igen: nemzetközi versenyeken összesen 24 világbajnoki érmet szerzett mesterlövészet szakágban.