Törőcsik Mari festményét árverezi el a Virág Judit Galéria

Törőcsik Mari hagyatékából kerül kalapács alá Mednyánszky László monumentális, Alkonyati táj című festménye a Virág Judit Galéria tavaszi aukcióján. Az őszi tájkép – amely egykor Törőcsik Mari és Maár Gyula nappaliját díszítette -, 12 millió forintos kikiáltási árról indul. A klasszikus műveket felvonultató árverés egy másik, filmvilághoz köthető szenzációja Tihanyi Lajos Hegyes táj című alkotása, amely a legendás Korda-testvérek gyűjteményében szerepelt.

Május 17-én tartja 72. Tavaszi árverését a Virág Judit Galéria, amely számos különlegességet tartogat a gyűjtők számára.

Törőcsik Mari és Maár Gyula nappalijának falát díszítette az a

Mednyánszky László tájkép,

amely most 12 millió forintos kikiáltási árról várja a liciteket.

Az olajfestmény a tájábrázolások mesterének számító festőóriás

egyik különleges hangulatú, monumentális alkotása.

Törőcsik Mari és Maár Gyula 1972-ben házasodtak össze, és a Kossuth-díjas rendező haláláig, 2013-ig éltek együtt.

A művész házaspár sokat dolgozott együtt, legnagyobb közös sikerük az 1976-os Déryné, hol van? című film, amit Maár írt és rendezett, és amelyért Törőcsik elnyerte a legjobb női színésznőnek járó Arany Pálmát a cannes-i filmfesztiválon. Törőcsik Mari 2021-ben hunyt el.

A film- és a showbusiness világa az aukció egy másik festményének történetében is fontos szerepet kap.

Tihanyi Lajos Hegyes táj (1911) című képe a siket festőzseni egyik kedvence volt.

Tihanyi a számára legkedvesebb alkotásoktól csak nehezen, hosszas unszolásnak engedve és magas áron tudott megválni.

A kedvenc műveket akár évtizedeken keresztül is futtatta a különböző tárlatokon. Tihanyi a Hegyes tájat az 1912-es budapesti debütálás után Bécsben is bemutatta, majd első amerikai kiállítására San Franciscóba vitte, ahol csak négy jelentős festménnyel jelentkezhetett. Később a Brooklyn Museumot is megjárta a kép, amit aztán eladott Sir Alexander Korda filmrendezőnek, de az első monográfiájába még ekkor is beszerkesztette. 

A Korda fivérek – Sándor (Alexander), Vince és Zoltán – a filmipar történetének nagy hatású, legendás alkotói, emellett pedig lelkes műgyűjtők is voltak.

Tihanyi Lajost személyesen ismerték, barátságuk talán már Budapesten elkezdődött, azonban Párizsban mélyülhetett el. 

A rajongás mindkét fél részéről adott lehetett, mert a Korda-testvérek mecénásként és vásárlóként is feltűntek Tihanyi életében, a festő pedig rajongott az akkor már világhírű alkotók filmjeiért

– mondta Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze.

Alexander Kordához olyan jelentős Tihanyi-képek kerültek, mint az utóbbi évtizedek aukcióin szenzációként szereplő 1912-es Bölöni portré, az 1911-12-es Kompozíciós vázlat és az 1917-es Akt stúdium, amelynek árverésre bocsátásakor a festmény hátoldalán egy korábban ismeretlen női portré is előkerült. Az említett művek kivétel nélkül a Virág Judit Galériában aukcióin adták el. A Hegyes táj kikiáltási ára 40 millió forint. 

A klasszikus műveket felvonultató aukciót

május 17-én tartják a Budapesti Kongresszusi Központban.

Többek között egy rendkívül ritka Nemes Lampérth József festmény, Rippl-Rónai József, Vaszary János és Scheiber Hugó alkotásai is kalapács alá kerülnek. 

A május 17-i aukciót követően a Virág Judit Galéria május 18-án tartja időzített online grafikai aukcióját.

Az összes művet május 4-16. között bárki megtekintheti ingyenesen a Virág Judit Galériában

(1055 Budapest, Falk Miksa utca 30.)

További hírek