Trump a következő két hétben dönt, bekapcsolódik-e Amerika az izraeli-iráni konfliktusba

Donald Trump amerikai elnök a következő két hétben hoz döntést arról, hogy az Egyesült Államok közvetlen módon bekapcsolódik-e az izraeli-iráni konfliktusba, mert esélyt kíván adni a tárgyalásos rendezésnek – közölte Karoline Leavitt elnöki szóvivő.

A sajtótitkár a Fehér Ház napi sajtótájékoztatóján tolmácsolta az elnök közvetlen üzenetét, amely úgy hangzott, hogy

arra a tényre alapozva, hogy jelentős esély van tárgyalásokra Iránnal a közeljövőben, – amire vagy sor kerül, vagy nem – a döntést a következő két hétben hozom meg arról, elindulunk-e.

Az elnök még korábban azt közölte, hogy Irán részéről szándék mutatkozik a tárgyalásra, akár arra is, hogy delegációt küldjön az amerikai fővárosba. Azt ugyanakkor hozzátette, hogy nem tűzszünetre, hanem végleges rendezésre törekszik.

Karoline Leavitt szóvivő tájékoztatóján arra a kérdésre, hogy

az amerikai adminisztráció célja-e a rezsimváltás kikényszerítése Iránban, úgy válaszolt, hogy az elnök elsődleges prioritása annak biztosítása, hogy Irán nem jut atomfegyver birtokába, valamint hogy megvalósuljon a béke és stabilitás a Közel-Keleten.

A fehér házi illetékes ugyanakkor arról is beszélt, hogy

Irán minden eszközzel rendelkezik ahhoz, hogy nukleáris fegyvert gyártson, és ehhez csak az ország legfőbb vezetője, az ajatollah utasítására van szüksége.

Ezután már csak néhány hétbe telne, hogy befejezzék a fegyver előállítását

hangoztatta a szóvivő, hozzátéve, hogy

egy ilyen helyzet nem csak Izrael, de az Egyesült Államok és az egész világ számára „egzisztenciális fenyegetés” lenne.

A szóvivő a sajtótájékoztatón is megerősítette, hogy

Donald Trump újabb 90 nappal meghosszabbította a TikTok kínai tulajdonosának adott törvényi határidőt, ameddig meg kell válnia a közösségi videóoldal amerikai felületétől, és azt új – lehetőleg amerikai – tulajdonos kezébe kell adnia.

Egy tavaly elfogadott törvény szerint amennyiben a kínai internetes alkalmazás tulajdonosai nem tesznek eleget a jogszabálynak, akkor a TikTok működése megszűnik az Egyesült Államokban.

Donald Trump elnök hivatalba lépése óta már több alkalommal adott halasztást, a rendeletbe foglalt új határidő szeptember 17-e.

További hírek