Amerikai küldöttség tart Oroszországba, hogy megvitassák az Egyesült Államok és Ukrajna között létrejött megállapodást a harmincnapos tűzszünetről és a béketárgyalások menetéről – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban.
A Fehér Házban Micheál Martin ír miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón Trump kijelentette: „remélhetőleg elérjük a tűzszünetet Oroszországnál”.
„Tegnap nagy sikert értünk el” – mondta arra utalva, hogy a kedden Szaúd-Arábiában tartott amerikai-ukrán megbeszélésen Kijev beleegyezett a fegyvernyugvásba. „Amikor életbe lép, teljes körű lesz a tűzszünet”
– tette hozzá.
Úgy vélte, hogy a helyzet „most Oroszországon múlik, de mindkét féllel jó a kapcsolatunk”.
Hozzátette:
„Kaptam néhány pozitív üzenetet, de a pozitív üzenet nem jelent semmit. Ez nagyon komoly helyzet, akár a harmadik világháborúhoz is vezethet”
– fogalmazott.
Az elnök „vérfürdőnek” nevezte az ukrajnai háborút, kijelentve, hogy hetente átlagosan 2-3 ezer fiatal hal meg a harcokban. „Ez soha nem történt volna meg, ha én lettem volna az elnök” – tette hozzá.
A sajtó kérdésére Trump azt is elmondta, bevezethetne újabb pénzügyi intézkedéseket Oroszországgal szemben, ha elutasítja a tűzszünetet, de leszögezte, hogy ezt „nem akarja megtenni”.
Pénzügyi szempontból olyan dolgokat tehetnék, amelyek nagyon károsak lennének Oroszország számára. Nem akarom megtenni, mert békét akarok elérni, békét akarok látni
szögezte le az amerikai elnök.