Befejeződött a skill-laborok országos hálózatának kiépítése az egészségügyben – közölte az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) hétfőn.
Az OKFŐ, a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem konzorciumi partnerségében létrejövő fejlesztés
a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg,
az Európai Regionális Fejlesztési Alap 13,5 milliárd forintos támogatásával – írták a közleményben.
Ezzel a három egyetemi központban és tizenhat megyei oktatókórházi laborban
lehetővé vált a diagnosztikus, terápiás és életmentő beavatkozások gyakorlati oktatása szimulációs környezetben,
valamint kidolgoztak egy egységes képzési programot és oktatói hálózatot is.
Mint írták, ma már csaknem minden, a betegellátáshoz szükséges beavatkozás modellezhető és elsajátítható szimulációs környezetben is, ezért
a szimuláció egyre nagyobb szerepet kap az oktatásban, az új technológiák bevezetésénél az egészségügyben és a betegbiztonságban.
A program keretében a kórházakba
254 féle készségfejlesztő és szimulációs eszköz került,
kórházanként átlagosan 1020 eszköz, a vérnyomásmérőtől a betegszimulátor babákig.
Így ebben az oktatási környezetben élethű helyzetek modellezésével sajátíthatók el ápolói, orvosi műfogások, mint például az újraélesztés, az érkanül behelyezése vagy a szülészeti ultrahangvizsgálat, de a legkorszerűbb laparoszkópos technikában is rutin szerezhető.
A projekt 2017 szeptemberében indult és idén márciusban zárult.