Az ellenzéki párt az MTI-vel azt közölte: teljeskörű tisztújítást tartott az LMP – Magyarország Zöld Pártja Budapesten, ahol a párt megválasztotta új országos elnökségét.
Szabó-Kellner Katalint és Ungár Pétert választották az LMP társelnökeivé a párt tisztújításán.
Titkárnak Vida Attilát, elnökségi tagoknak Baloghné Bartus Viktóriát, Hohn Krisztinát, Kanász-Nagy Mátét és Tóth Áront választották a küldöttek.
Az új elnökség mandátuma 2 évre szól, így a 2026-os országgyűlési választásokra való felkészülést és a 2026-os kampányt is a most megválasztott elnökség fogja levezényelni – áll a közleményben.