Régen olyan egyszerű volt minden, adott volt a nyugati blokk az Egyesült Államok vezetésével és a keleti blokk a Szovjetunió vezetésével. De most minden megváltozott. Kinek, kiknek vannak érdekövezetei? Meg tudjuk mondani, hogy Afrika, Dél-Kelet-Ázsia, Dél-Amerika, a Balkán, a Közel-Kelet, vagy szélesebben az arab világ kit követ, kitől függ?

A befolyási zónák értékelésénél rögtön érdemes rögzíteni, hogy a befolyás sokféle lehet:

• Gazdasági – kivel kereskedik az adott térség, ki birtokolja a helyi cégeket, újabban idesorolható az is, hogy kinek a vakcináját vásárolja és fogadja el megbízhatónak az adott állam, vagy régió?
• Politikai – kivel szokott egyetérteni az adott ország a nemzetközi vitákban, van-e valamilyen politikai szövetség a térségben?
• Katonai – milyen katonai szövetségbe tartozik az állam, kik a „barátai”, kitől remél biztonságot?
• Kulturális – ki, kivel érti meg jól magát, kinek a viccein nevet, kinek a filmjeit szereti? Talán idetartozik a vallás is, az emberek milyen egyházi központra hallgatnak?

Kik a nagyhatalmak?

Ha már tisztáztuk, hogy egyáltalán mi lehet a befolyás tárgya, adódik a kérdés, hogy kinek van ilyen övezete? Az Egyesült Államoknak biztosan, attól olyan nagyon nem különbözően az Európai Uniónak és Kínának is biztosan vannak „követői”. A többieknél inkább már csak részlegesen beszélhetünk érdekzónáról. Oroszország láthatóan nem mondott még le nagyhatalmi ambícióiról, büszkeségeiről.

És vannak ennél sokkal kisebb befolyások, Irán meghatározó a síita világban, az ortodoxok körében még mindig van némi befolyása Konstantinápolynak (Isztambulnak), de ettől természetesen Irán, vagy Törökország még nem lesz nagyhatalom, ahogyan hatalmas népessége ellenére nem az India, Brazília, vagy Indonézia sem. Globális nagyhatalomról inkább akkor beszélhetünk, ha a világ bármely pontján felbukkanó konfliktusokban érdekes, hogy az adott ország mit mond.

Az első blokk: Oroszország

Kezdjük a legkevésbé egyértelmű „nagyhatalommal”. Oroszország ugyanis ma már nem kiugróan népes, nem kiugróan gazdag állam, még leginkább katonailag tényező, de az egykori Szovjetunió területe mellett, ahol biztos befolyása van, képes katonailag felbukkanni Szíriában, a nyugat-európai energiaellátás miatt Nyugat-Európa sem tudja elengedni, és még akár egy olyan távoli ponton, mint Venezuela is elképzelhető, legalábbis ideig-óráig, hogy ő hoz megoldást. Érdemes megfigyelni, hogy az oroszok mindig szeretik hallatni a hangjukat, jellemzően az Egyesült Államokkal ellentétes véleménnyel mindenféle távoli helyen (Szíria, Izrael, Venezuela mellett erre Myanmar is példa lehet), és újabban a vakcinájukkal is befolyást építenek. Nagyon sok helyre adják el a valóban minőségi oltásnak tűnő Szputnyik V-t, amivel bizalmat, gazdasági hídfőállásokat is építenek.

A legaktívabb csapat: Kína

Kínát elsősorban gazdasági nagyhatalomnak gondolhatjuk. Mindenki kereskedik vele (főleg vásárol tőle), sokan szeretnék ápolni a jó kapcsolatokat is Pekinggel, még az sem zavarja a célországokat, hogy Kína látványosan terjeszkedik.

Nagy programjai vannak, például a modernkori selyemút, ráhajtott a világ nyersanyagaira (főleg Afrikában), a világ kikötőire (Ázsiában, Dél-Amerikában és még Európában is).

Mégis kicsit talán kevésbé vesszük komolyan, mert kisebb tengeri szigetek és nehezen megítélhető ázsiai területek (Tibet, Hongkong, Tajvan) mellett nem érezzük, hogy olyan aktív lenne katonailag, mint Oroszország, vagy az Egyesült Államok.

Kína valójában veszélyes, és ezt egyre inkább kezdi felismerni a Nyugat, már jobban védi a technológiai cégeit, a szabadalmait, a piacait ellene. Neki is vannak vakcinái, ő is meghatároz egy csomó térséget. De még egyelőre főleg csak gazdaságilag. Vagyis, ha fél Zambia Kínáé is, mert minden nyersanyagcéget megszerez az ország, attól még a helyiek nem fognak kínaiul tanulni, kínai filmeket nézni és kínai ideológiát követni, csak a tőke ideológiáját.

És a bivalyerős Egyesült Államok

Az Egyesült Államokra azért nem érdemes e pontban sok szót vesztegetni, mert még mindig ő a vitathatatlan ura a világnak, csak talán már nem egyedül. Szerencsére katonailag ritkán csendőrködik (Szerbia, Irak, Afganisztán azért jelzi, hogy nem retten meg ettől sem), de abban továbbra is egyértelműen a legerősebb, hogy kulturális értelemben (zene, filmek, márkák) ő határoz meg sok mindent, de gazdaságilag is (Facebook, IPhone, internet, McDonalds, Coca-Cola) annyira meghatározó, hogy még korai lenne leírni.

Kinek mi jutott?

Ha előkapunk egy világtérképet, szinte evidensnek érezzük, hogy el tudjuk mondani, hogy ki hol erős.

• Oroszország az környező utódállamokban és Szerbiában (ezért lenne rettenetes fájdalom Moszkvának, ha innen Ukrajna kiszakadna),
• Kína elsősorban Dél-Kelet-Ázsiában, illetve a Nyugat által ellenségként kezelt országokban (Észak-Korea, Irán), vagy a többiek által elfelejtett régiókban (főleg Afrika, de valamelyest az unióból kimaradt Bakán, vagy a nehezen besorolható Dél-Amerika is ilyen).
• Az Egyesült Államok pedig Észak-Európában, Nyugat-Európában, Ausztráliában és természetesen Közép-Amerikában (például a népes Mexikóban), vegyes megítéléssel Dél-Amerikában és az arab világban.

Az arab világ

Itt egy kis zárójelet érdemes tenni, mert az arab világ egy jól csengő átfogó elnevezés, de itt annyiféle befolyási zóna van, a legnépesebb muzulmán ország, vagyis Indonézia teljesen máshogy meghatározó, mint a szent helyek országa, Szaúd-Arábia, vagy az azzal állandóan konfrontálódó perzsa Irán, illetve az iszlamizálódó, de még mindig eléggé világi Törökország.

A vakcinapéldánál maradva, ezek a bizonytalan kötődésű országok még az oltásban is vegyes stratégiát követnek. A gazdag katari, ománi, bahreini és dubaji helyiek amerikai oltást kapnak, a sokkal népesebb vendégmunkások (indiaiak, vietnamiak, pakisztániak) pedig kínait.

Hol ütköznek?

Ezek a nagyhatalmak állandóan konfrontálódnak, küzdenek a befolyásért Kelet-Európában, Közép-Afrikában, a nyersanyagban gazdag Brazíliában. Igaz, szerencsére fegyveres konfliktusba ritkán kerülnek. Szíria erre is ijesztő példa volt, mert az Egyesült Államok és Törökország más oldalt támogatott, a mérsékelt szunnitákat, mint Oroszország, Irán és Kína, amelyek felsorakoztak a fennálló alavita (síita) rezsim mögött.

Gazdaságilag viszont állandóan összeakad mindenki, mindenkivel.

Az Egyesült Államok folyamatosan kakaskodik Oroszországgal, megpróbálja szankciókkal ellehetetleníteni a vezetőit, de még azokat is, akik segítenek neki eljuttatni a földgázt Nyugat-Európába. Viszont túl durva sem lehet az USA, nehogy a még nagyobb ellenfél, Kína karjaiba döntse Oroszországot.

Az Egyesült Államok közben állandóan harcol Kínával is, ez főleg deviza- és vámháború, de elég intenzív az utóbbi időszakban.

Végül ott van az örökké feszült orosz-kínai viszony, ami látszólag most békés, baráti, de Kína soha, még a kommunista időkben sem fogadta el Moszkva ideológiai fennhatóságát. Ráadásul van közöttük egy örök probléma, Oroszország hatalmas szinte néptelen területekkel rendelkezik annak a Kínának a szomszédságában, amelyik pedig örökös hely- és termőföldhiánnyal bajlódik.

Adódnak a megoldás, menjenek kínaiak Szibériába, hódítsák meg azt a földet. Ennél jobban viszont semmitől sem tart Oroszország, és egyelőre ez a Nyugat nagy szerencséje, és a törékeny világhatalmi egyensúly záloga.

Hárman vannak, és mindenki kellően utál mindenkit ahhoz, hogy a harmadik ellen összefogjon.