Óriás szitakötő, palackorrú delfin, zsiráf és görög teknős. Elsőre kevés közös vonást fedezünk fel rajtuk, ám kétségtelen, mindannyian színpompás „ruhát” kaptak az evolúció során. Nagyítólencse alatt egy rovarszárny szerkezete, vagy számos teknősfaj páncéljának lenyűgöző formagazdagsága is arról tanúskodik, hogy az élővilágban rend van.

Kreáció vagy evolúció

Belefeledkezve a teremtett világ szépségébe jogosan merül fel a kérdés, ki és hogyan képes ilyen változatos szerkezetet és szabályos formát alkotni. Míg a biológusok szerint véletlenek sorozata vezetett az élőlények, köztük a teknősök mintázatának változatosságához, addig a spirituális gondolkodók egy „felsőbb hatalom” (Isten) tudatosságát sejtik az összetett rendszerek szépsége mögött. Mindenkinek igaza lehet saját szemszögéből. A teknőspáncélnál maradva talán nem is annyira az „intelligens tervező” személye, inkább a „hogyan” kérdése az izgalmasabb.

Kétoldali szerveződés

Farkas Balázs teknősszakértő a tudás.hu megkeresésére elmondta, a teknősök formagazdagsága bár jóval kisebb, mint az emlősöké, mégis figyelemreméltó. Maga a páncél a bordák kiszélesedésével és a gerincoszloppal történő összeolvadásával létrejött különleges képződmény, amelyben – egyedülálló módon – belülre került a váll- és a medenceöv. Más négylábú gerinceseknél (kétéltűeknél, hüllőknél, madaraknál és emlősöknél) ezek kívül helyezkednek el.

A teknőspáncél elrendeződése és mintázata is követi a gerinces szervezetek bilaterálisan szimmetrikus alapfelépítését. A csontpáncélt borító szarupajzsok szintén bilaterális elrendezést mutatnak, a sugaras mintázat is ugyanennek a szimmetriának az eredménye

sorolta a szakember.

A kutató úgy véli, a természetben a legtarkább mintázatú teknősöket is szépen elrejti az aljnövényzet és a rájuk rakódott por vagy sár. Eltérő mikroélőhelyük és életmódjuk az oka, hogy bizonyos fajoknál a fiatal és a kifejlett egyed mintázata különbözik, annak megfelelően, mennyire folytatnak eltérő életmódot.

Mutálódott a DNS

Az élőlények forma- és színgazdagsága két különböző fogalom, és a fajok mintázatának változatossága inkább az utóbbi kategóriába tartozik. Egy élőlény fizikai megjelenését (fenotípusát) minden esetben a gének és a környezet összjátéka határozza meg.

A teknősök a klasszikus rendszertan szerint külön rendet képviselnek a hüllők osztályán belül. Ha az emlősök osztályán belül a szintén rend rangú, de egy laikus számára ismerősebb párosujjú patásokat vesszük alapul, közöttük is legalább ugyanekkora változatosságot találunk. Gondoljunk például egy kétpúpú teve, egy vaddisznó, egy gímszarvas vagy egy palackorrú delfin nagyon eltérő megjelenésére

fogalmazott Farkas Balázs.

A szakember hangsúlyozta, a teknősök formagazdagsága jóval kisebb, de esetükben is a környezet dönti el, hogy a DNS mutációja nyomán megjelenő új tulajdonságok evolúciós szempontból előnyösek-e vagy hátrányosak. Amennyiben előnyösek, a szaporodás során átadódnak. A teknőskutató szerint ez csupán egy szokványos evolúciós történet eredménye.

Lassan járj, tovább élsz

A teknősök igazán különös csoportot alkotnak a hüllőkön belül. Dobozszerű páncélba zárt testükkel, kimért mozdulataikkal nyugalmat sugároznak, talán ezért is tisztelték évszázadokon át számos kultúrában szentként őket.

A taoista kozmológia a sziú indiánok elgondolásához hasonlóan, teknőspáncél burokban ábrázolta a Világegyetemet. A görög kultúrában is felbukkannak a teknősök, Hermész, az istenek hírnöke egy üres teknőshéjból készítette az első lantot.

Farkas Balázs úgy véli, a teknősök mitológiában betöltött szerepe nagyjából kétféle. Egyrészt számos nép hite szerint ők hordják a hátukon a világot, másrészt majdnem univerzálisan a kitartást és a hosszú életet szimbolizálják.

Nem véletlen, hogy a kínaiak teknősök hátára állították a sírköveket. Igaz, náluk egy kicsit összemosódnak Bixivel (Pi-hszi), aki ugyebár a Sárkánykirály egyik fia volt a kilenc közül. Aztán ott volt még Aiszkhülosz görög tragédiaköltő, akinek egy sas (valószínűleg inkább egy keselyű) egy teknőst ejtett a kopasz fejére.