Venezuela és Irán miatt komolyan bírálta az orosz külügyminiszter az USÁ-t

Az Egyesült Államok venezuelai művelete azt jelzi, hogy Washington a nemzetközi kapcsolatok évtizedek alatt kialakult rendszerének lerombolására törekszik – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Moszkvában újságíróknak namíbiai hivatali partnerével közösen megtartott sajtótájékoztatóján.

„Mindenki számára világos, hogy ez a nemzetközi jog durva megsértése” – hangoztatta a miniszter a dél-amerikai országban végrehajtott amerikai beavatkozásról.

Meglátása szerint ezt a véleményt a világ országainak túlnyomó többsége osztja, és az amerikai fellépés miatt a globalizáció ment „a macska farka alá”.

Leszögezte, hogy Moszkva elkötelezett a Caracasszal megkötött megállapodások mellett. Mint fogalmazott, Oroszország „nagy érdeklődéssel, aggodalommal és szimpátiával” figyeli, ahogy a jelenlegi venezuelai vezetés országának érdekeit védelmezi.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Venezuela kész a párbeszédre az Egyesült Államokkal, ha „ez a párbeszéd olyan formában és tartalommal valósul meg, amely az egyenlőség, a kölcsönös tisztelet és az egyoldalú diktátumok, illetve a politikai, és még inkább az erőszakos módszerek elutasításának elvein alapul”.

Úgy vélekedett, hogy a „tisztességtelen” és „diszkriminatív” szankciós módszerek alkalmazása az Egyesült Államok versenyképességének folyamatos romlásáról szól.

Amikor az Egyesült Államok a kizárólagosság alapján kezd el cselekedni, semmibe véve mindazokat a normákat, amelyeket maguk az amerikaiak mozdítottak elő, azt a modellt propagálva, amelyet globalizációnak neveztek, és amikor maguk is (…) feladták minden elvüket, természetesen ez arra enged következtetni, hogy amerikai kollégáink megbízhatatlannak tűnnek, amikor ilyen módon cselekszenek

mondta arra reagálva, hogy Washington kilátásba helyezte: 25 százalékos vámot vet ki Irán minden partnerére.

Leszögezte, hogy egyetlen külső fél nem változtathatja meg Oroszország és Irán kapcsolatainak jellegét, amely „a két állam, a két nép érdekeit szolgálja”.
Arra a sajtóértesülésre reagálva, miszerint Steven Witkoff és Jared Kushner az Egyesült Államok képviseletében hamarosan ismét Moszkvába utazik, hogy az ukrajnai rendezésről tárgyaljon, Lavrov kifejezte Oroszország nyitottságát az amerikai féllel való kapcsolatfelvételre.

A tárcavezető szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozói Witkoff-fal és Kushnerrel komolyak és konkrétak voltak, a céljuk pedig az volt, hogy megállapítsák az ukrajnai válság kiváltó okait, és megegyezzenek a leküzdésük módjáról.

Mint mondta, az orosz fél szívesen meghallgatná, milyen benyomásokat szereztek az amerikai tárgyalófelek az európai „hajlandók szövetségével” folytatott találkozójukon.

A miniszter szerint Oroszország látja, hogy az Egyesült Államok el akarja kerülni Ukrajna felvételét a NATO-ba. Emlékeztetett rá, hogy Putyin többször megerősítette: Oroszország nyitott az Ukrajnával kapcsolatos tárgyalásokra, ha azok „komoly természetűek” lesznek. Lavrov megismételte az orosz álláspontot arról, hogy az európai javaslat, amely szerint tűzszünetet kell kihirdetni a rendezési megállapodás előtt, arra irányul, hogy időt nyerjenek Kijev számára és megőrizzék ottani a rendszer lényegét.

Közölte, hogy Emmanuel Macron francia elnök részéről, a vonatkozó nyilatkozatai ellenére, Moszkvához nem érkezett komoly javaslat Párizstól a kapcsolatfelvételre.

Ez a közvéleményre dolgozik, mikrofondiplomácia, megafondiplomácia, amely soha nem vezetett semmi jóra

hangoztatta.

Az orosz diplomácia vezetője hangot adott álláspontjának, miszerint a kollektív Nyugat érdekelt a háború előkészítésében Oroszországgal, és „nyíltan beszélnek erről”.

További hírek