fbpx

Visszaszorultak tavaly a női rendezők Hollywoodban

A tavalyi száz legnagyobb bevételű amerikai film rendezői között csak 12 százalék volt a nő, ami 4 százalékkal kevesebb, mint az előző évben – állapította meg egy új tanulmány.

A The Hollywood Reporterben ismertetett 24. „celluloidplafon”-tanulmány szerint a 2020-as kiugróan jó eredmények nem folytatódtak Amerikában. A nők televíziós és filmes munkáit és képviseletét nyomon követő San Diegó-i Egyetem központjának elemzése azt mutatta, hogy míg 2020-ban a száz legnagyobb bevételű film rendezői között 16 százalékban voltak nők, tavaly már csak 12 százalék volt az arányuk.

Viszont amikor a merítést a 250 legnagyobb bevételű filmre terjesztették ki, a női rendezők képviselete 17 százalékra kúszott fel, ami ugyanakkor még mindig elmaradt a 2020-as 18 százaléktól.

Martha Lauzen, a központ alapítója és ügyvezető igazgatója közleményében arra figyelmeztetett, hogy a „látszat néha csal”: miközben Chloé Zhao tavaly Oscar-díjat nyert A nomádok földje rendezéséért, Jane Campion pedig az idei Oscar-mezőny egyik nagy esélyese A kutya karmai között című filmjéért, a női filmrendezők aránya 2021-ben valójában csökkent.

A kulisszák mögött betöltött kulcsfontosságú foglalkozásokban a nők a 100 legnagyobb bevételű filmnél a munkakörök 21 százalékát töltötték be, a 250 legnagyobb bevételű filmnél pedig 25 százalékát, ami a 2020-as 23 százalékhoz képest enyhe növekedést jelent. Utóbbi javulás a női producerek 30 százalékról 32 százalékra és az executive producerek 21 százalékról 26 százalékra történt emelkedésének köszönhető. A forgatókönyvírók (17 százalék), a vágók (22 százalék) és az operatőrök (6 százalék) aránya azonban változatlan maradt.

A 2021-es filmek 61 százaléka legfeljebb négy nőt alkalmazott ezekben a pozíciókban, míg a filmek 72 százalékában legalább tíz férfi dolgozott ezekben a munkakörökben. Mivel a feladatok egy részét koedukált csapatok látták el, a 2021-es év 250 nagyobb bevételű filmjénél a nők kulcspozícióban betöltött szerepe úgy is értékelhető, hogy 82 százalékukban nem volt női rendező, 72 százalékban nem volt női forgatókönyvíró, 94 százalékban nem volt női operatőr és 73 százalékban nem volt női vágó.

A pandémia miatt a celluloidplafon-jelentés már második éve vizsgálja a női szerepeket az amerikai digitális eladások és a filmkölcsönzések tekintetében is. Ebben a listára került 2020 előtti produkciókat nem vették figyelembe. Az összesen 92 filmben – amelyeknek 57 százaléka a 100 legnagyobb bevételt hozó filmek között is szerepelt – a nők a kulcsszerepek 20 százalékát töltötték be tavaly, míg ez az arány 2020-ban 19 százalék volt.

Jövőre minden nagy stúdiónak lesz legalább két olyan filmje, amelyet női rendező forgatott – mutatott rá Lauzen, kiemelve, hogy ez lesz az első ilyen év, mióta a tanulmányt készítik. Hozzátette, hogy az 1998 óta eltelt 24 évre visszatekintve sok filmes munkakörben nagyon kis előrelépés történt: például az íróként dolgozó nők aránya mindössze 4 százalékkal nőtt, az 1998-as 13 százalékról 2021-es százalékra. A vágók közt a nők aránya mindössze 2 százalékkal nőtt, az 1998-as 20 százalékról a tavalyi 22 százalékra, az operatőrként dolgozó nők aránya pedig csak 2 százalékkal nőtt, az 1998-as 4-ről a tavalyi 6 százalékra – idézte a Variety.com.

További hírek