A halál karmai közül visszatérő emberek gyakran számolnak be bámulatos élményekről, amik aztán megváltoztatják a további életüket. Egyesek útmutatást kapnak a túlvilágról, mások rémisztő víziókat látnak, mindezt sokak szerint úgy, hogy az agyműködés már teljesen leállt. De akkor hogyan tapasztalhat bármit is valaki? A lélek éli át ezeket a misztikus élményeket?

A halálközeli élményeket életveszélyes helyzetekben élik át az emberek, például a klinikai halál állapotában. A klinikai halál a légzés és a szívverés leállását jelenti, amiből még lehet visszaút, ha sikerül újra beindítani ezeket a vitális funkciókat, és így oxigénnel ellátni az agyat.

A klinikai halál beállta után ugyanis a test sejtjeinek normális oxigénellátása megszűnik, ami korlátozza az anyagcserét, egészen pontosan a biológiai oxidációnak nevezett energiatermelést, és ezen keresztül végső soron szinte minden életfolyamatot. Ez leghamarabb az idegszövetben idéz elő maradandó károsodásokat. A klinikai halál beálltát követő 20-40 másodpercben megszűnik minden mérhető idegi aktivitás, az agy tehát teljesen leáll. Ez az állapot, noha első pillantásra nagyon hasonlít az alváshoz, fiziológiailag nem is különbözhetne tőle jobban, hiszen az alvás során a vérkeringés zavartalan az agyban, az idegi aktivitás pedig ugyan lecsökken az ébrenlétihez képest, de még így is igen élénk marad. Amennyiben az agy vérellátását három percen belül nem sikerül helyreállítani, már maradandó károsodásokkal kell számolni, még ha végül sikerül is megmenteni a páciens életét.

A klinikai halálból visszatérő emberek 10 százaléka számol be arról, hogy amíg öntudatlanok voltak, túlvilági lényekkel találkoztak és beszélgettek, vagy éppen saját testüket figyelték, miközben az orvosok defibrillációval próbálták helyreállítani a szívműködésüket.

A halálközeli élményeket alapvetően kétféleképpen próbálják megmagyarázni. Az első a materialista, tudományos megközelítés, mely szerint a tudat és minden tudatos élmény az agy terméke. A tudományos megközelítés szerint halálközeli élmények során a rendkívüli helyzetnek köszönhetően a stresszreakció központi folyamatai nagyon intenzívvé fokozódnak, ezért a normális éberség helyett hallucinációkkal, megmagyarázhatatlan érzésekkel tarkított élményben lesz részünk.

A legtöbb ismert hallucinogén drog is az agytörzsből felszabaduló idegi átvivő anyagok, neurotranszmitterek receptorait ingerli, amiknek a hatásmechanizmusa tehát kémiai szempontból nagyon hasonlít a transzmitterek extrém mennyiségű felszabadulásának hatásához, és a halálközeli élményekhez hasonló tapasztalatokat képesek okozni.

A tudományos megközelítést támogatják azok a megfigyelések is, melyek szerint az agy különböző területeinek ingerlésével jellegzetes tudatos élmények alakulnak ki. Néhány évvel ezelőtt például egy kutatócsoport arról számolt be, hogy két epilepsziás beteg övtekervényének egy specifikus részét ingerelve mindkét személy úgy érezte, hogy elszánta magát valamiféle akadály leküzdésére.

Azt pedig már régóta tudjuk, hogy az agy különböző területeinek sérülése különböző mentális képességektől foszthatja meg az embert.

Mindezek alapján az agykutatók szerint fölösleges misztikus erőkre hagyatkozni a halálközeli élmények magyarázatánál, hiszen ezek forrása az agyműködés megváltozásában rejlik.Ezzel azonban nem mindenki ért egyet. Vannak, akik szerint az idegtudomány nem magyaráz meg semmit a halálközeli élményekből, és nem is magyarázhat, hiszen ezek nem az anyagi test élményei, hanem az attól fundamentálisan különböző lélek tapasztalatai. Érdekes módon ezt a lehetőséget a kutatók sem söprik le egyszerűen az asztalról, hanem empirikus módszerekkel próbálják megítélni igazságtartalmát. Mivel a halálközeli élmények során gyakori, hogy az ember kívülről, a magasból látja a testét, ezért több intézményben is szokatlan szimbólumokat ábrázoló papírlapokat helyeztek el a műtők bútorzatának tetején. Ha a lélek valóban felszáll, akkor ezekre biztos felfigyel. Egyelőre nem történt ilyesmi, bár azt is el kell ismerni, hogy a ritkaságuk miatt borzasztóan nehéz így elcsípni a halálközeli élményeket.

A spirituális magyarázatok ettől függetlenül vonzók, sőt, egyesek számára ezek tűnnek az egyetlen elfogadható lehetőségnek. A halál markában egyesek szeretteikkel, mások felsőbbrendű lényekkel találkoztak, amire az tűnik elfogadható magyarázatnak, hogy a lélek a másvilágba lépett át. A lélek elképzelése egyébként mindig is vonzó volt az emberiség számára, már az első civilizációk írásos emlékeiben is megjelennek, sőt minden okunk meg van feltételezni, hogy az ősemberek is hittek a lélekben. Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen a hétköznapi tapasztalatok legegyszerűbb, legintuitívabb magyarázata valóban az, hogy egy misztikus erő lakik az élőkben, ami túlmutat a testen. Amíg élünk, addig látunk, hallunk, mozgunk, lélegzünk, ver a szívünk és meleg a bőrünk, ám amikor meghalunk ezek mind elvesznek, a test viszont megmarad. Az emberek ezért ezeket a jelenségeket a léleknek tulajdonították, és ezzel a misztikus erővel magyaráztak minden jelenséget maguk körül: az állatoknak, a helyeknek, sőt az égnek is lelke van, akarattal rendelkeznek, ezért mennek egyik helyről a másikra, ezért keltenek bennünk érzéseket és ennek köszönhetők az időjárási jelenségek is.

Ez a fajta világnézet azonban nehezen összeegyeztethető a tudományossal. A tudomány szerint az időjárást a fizika törvényei határozzák meg, a szervezet működését az azt felépítő sejtek működése, a viselkedést és a mentális élményeket pedig az agy. Az esőt nem az istenek hozzák, hanem a felszálló vízpára, a szervezet működéséhez nem láthatatlan erő, hanem oxigén kell, a gondolkodást nem a lélek, hanem az agy teszi lehetővé. Ezeket számtalan kísérlet és megfigyelés támasztja alá, amik lehetővé tették, hogy nagyobb pontossággal lássuk előre ezeket a jelenségeket, mintha azt képzelnénk, hogy kiszámíthatatlan akaratoktól függenek. Ettől függetlenül érthető, hogy az emberek még mindig inkább spirituális magyarázatokhoz vonzódnak. A spirituális magyarázatok valami nagy jelentőségű, fontos dologra hivatkoznak, ezzel szemben a tudomány materialista magyarázatai sokak szerint kifejezetten sértőek, hiszen elektromosságra vagy kémiára akarják redukálni egy ember életének legmeghatározóbb élményét.

Kiválóan példázza ezt Jeff Olsen esete. Olsen a családjával autózott hazafelé egy nyaralásból, amikor egy pillanatra elszenderedett a volán mögött. Amikor legközelebb magához tért, az autó roncsai között hevert, az egyik keze majdnem teljesen levált törzséről, az egyik lába pedig teljesen összezúzódott. A legfélelmetesebb viszont az volt számára, hogy csak a nagyobbik fia sírását hallotta, a kisebbik fia és a felesége is némák voltak. Amikor Olsenbe belevágott a felismerés nyila, egy hangot hallott, ami azt mondta neki:

Ne hibáztasd magad. Tökéletes vagy, mert az én gyermekem vagy.

Olsen talán nem is tudott volna másképp megbirkózni a bűntudattal, így például számára sem volt elfogadható a magyarázat, hogy a hang, amit hallott, az tulajdonképpen egy hallucináció volt, a saját agyának szüleménye.

Nem csoda tehát, hogy az idegtudósok nem tudnak mindenkit meggyőzni a spirituális magyarázatok helytelenségéről. A lélek koncepció, azon túl, hogy intuitív, logikus következtetés, egy ilyen élmény után még vigasztaló is lehet. Bocsánatot nyerhetünk egy nagyobb erőtől, vagy abban bízhatunk, hogy elhunyt szeretteinket egyszer újra láthatjuk. A tudomány alternatívája elsőre nem tűnik ilyen kellemesnek. Ha alaposabban végig gondoljuk, akkor viszont a tudományos megközelítés is lehet vigasztaló. Ha egy sorsfordító élmény forrása a saját agyad, az lekicsinyíti a megélt jelentőségét?

Szerintem nem, szerintem a tudatos élmény a lényeg. Attól, hogy tudjuk, fizikai folyamatok okozzák a mentális jelenségeket, minden érzelmünk, élményünk, emlékünk az idegrendszer elektromos és kémiai folyamatain múlik, a tapasztalás még nem veszít az értékéből. A szerelem ugyanúgy szerelem, attól, hogy tudjuk, hogy a jutalmazó rendszer dopamint ereget a prefrontális kéregbe, amikor a párunkra gondolunk, egy rendkívüli élmény pedig ugyanúgy megváltoztathatja a világnézetünket, akkor is, ha tudjuk, az agytörzsi sejtcsoportokból felszabaduló neurotranszmitter áradat volt az oka.

A tudományos magyarázattal ráadásul még nyerhetünk is. A halálközeli élmények ugyanis nem mindig ilyen felemelőek, nem mindig van pozitív kicsengésük. Ha például az a bizonyos hang vádaskodott, talán megnyugtató, hogy nem egy felsőbb akarat ítélkezett, hanem mi magunk. Ezen talán könnyebb változtatni, mint egy tökéletes lény véleményén. A tudományos magyarázat szerintem semmit nem vesz el ezekből az élményekből. A fény az alagút végén akkor is bizalomgerjesztő lesz, ha most megjegyezzük magunknak, hogy a szerotonerg ingerületátviteli folyamat felelős érte.