Újév napján szinte mindenki a legendás bécsi koncert debütáló karmesteréről beszélt, aki ragyogó teljesítményével, formabontó műsorszámaival és első ízben a részben a nézőtérről vezényelt Radetzky indulóval felhívta magára a világ zenekedvelő közönségének figyelmét. És aki viszonylag fiatal kora (50 év) ellenére már a Metropolitan Opera zeneigazgatója. Ő Yannick Nézet-Séguin.
Forrás: www.heute.at
Komolyan vehető-e egy karmester, aki a Bohémélet próbáján apró tréfával oldja az első találkozás feszültségét: a hősnő, Mimi Buona nottéjára felemelkedik a székéről összezárja a partitúrát, és ugyancsak Buona nottéval elköszön. Yannick Nézet-Séguin persze nem megy sehová, folytatódik a komoly munka, ám a hangulat máris pozitív.
A Montréalban született, világszerte ünnepelt dirigens január elsején csaknem felrobbantotta a bécsi Musivereinsaal Aranytermét – az extázisnak a tévé- és rádióközvetítések jóvoltából több mint kilencven országban lehetett fül- és szemtanúja a publikum.
A bécsi Újévi koncerteknek népes a „függő” tábora, csúszhat az ünnepi ebéd, de az esztendő első napja nem múlhat el a hangok, a látvány élvezete nélkül.
A lényéből sugárzik a zene
Yannick Nézet-Séguin ugyan már többször vezényelte a Bécsi Filharmonikusokat, 2025-ben például turnézott velük az amerikai nyugati parton, azonban a híres Újévi koncerten először állt a karmesteri dobogón.
Ki ez az örökösen vidám, színesre festett körmű fickó, aki nem pusztán muzsikál, hanem egész lényéből sugárzik a zene?
Kanada francia nyelvű tartománya, Québec legnépesebb városában, Montréalban született, 1975-ben. A szülei, Claudine Nézet és Serge Séguin pedagógiával, neveléselmélettel foglalkoztak, ma legfőbb tevékenységük, hogy kövessék Yannickot debütáló koncertjeire, a bécsi Aranyteremben is ott ültek. Szívesen beszélgetnek a riporterekkel a fiúkról, két lányuk, Yannick nővérei ellenben tartózkodnak a nyilvánosságtól. Claudine és Serge kiváló pedagógusok (és szülők) lehettek/lehetnek, belőlük is árad a megértő, a támogató és derűs szeretet – a megszakíthatatlan, mély kapcsolatot jelzi, hogy Yannick mindkettőjük nevén lett világszerte elismert.
Ez nem gyors, hirtelen felemelkedés volt a hírnév felé
hangsúlyozza, ahányszor kérdezik, hogy üstökösszerű-e a karrierje?
Hozzáfűzi:
Régimódian kezdtem, először koncertzongoristának képeztek, majd templomi kórusokban énekeltem. Asszisztáltam, játszottam a próbákon. Húszévesen alapítottam egy barokk együttest (La Chapell de Montréal), huszonhárom évesen pedig a Montréali Opera segédkarmestere, aztán karmestere voltam.
Két évvel később már a Orchestre Métropolitain du Grand Montréal (ez a ház teljes neve, rövidítve OM) zeneigazgatója, a művészeti vezetői és vezető karmesteri pozíciót ma is ő tölti be. „Az OM-el élethosszig tartó házasságot kötöttem” – jegyzi meg vidáman.
Az együttes évente tíz koncertet ad Montréalban és csaknem húszat a környező városokban. (2026 nyarán biztosan visszatér a Montréali Király-hegyre, ahol rendszeresen sokezres tömeget avat be – szóval is – a zene gyönyörűségébe.)
Forrás: Wikimedia commons
© Quincena Musical-Iñigo Ibáñez
Montreal, Philadelphia, Met
A hazai koncertek sikere eleinte nem volt nemzetközi téren ismert, de kitűnően megalapozta, a rapidnak látszó internacionális karriert.
Korai külföldi debütálásain gyakran viselt a fellépő ruha alatt Szuperman-es bokszeralsót: „mint valami talizmánt, hogy figyelmeztessen, legyek önmagam. Csak néhányat tartottam meg emlékeztetőül.”
Tíz éves koráig többféle hivatáshoz vonzódott, a jogászi pálya, az újságírás, az építészet éppúgy foglalkoztatta, mint a zeneművek szerkezetének titka. Végül a karmesterséget célozta meg.
Karácsonykor, az éjféli mise után a család hazatért és meg kellett hallgatniuk a mise általam bemutatott verzióját
emlékszik.
A kóruséneklés némi zsebpénzzel is járt, ennek köszönhetően kezdhette gyarapítani CD gyűjteményét. Manhattani otthonában több mint 10 ezer album sorakozik.
Manapság nyilván elsősorban látványként (vagy porfogónak), mert a napirendje felfoghatatlanul zsúfolt, aligha jut ideje csak élvezetből hallgatni a felvételeket.
Délelőtt opera próba a MET-ben, aztán vonatra száll és Philadelphiában dolgozik a szimfonikusokkal.
Azzal az 1900-ban alapított együttessel, amelynek Ormándy Jenő több mint 40 évig volt vezető dirigense. Vezényelt itt Charles Dutoit is, Yannick Nézet-Seguin egyik gyermekkori példaképe.
2012 óta Nézet-Séguin a Philadelphia Orchestra művészeti vezetője.
Yannick új zenei magasságokba emelte a Philadelphia Zenekart otthoni fellépéseivel, és vendégjátékain pl. a New Yorki-i a Carnegie Hallban, a Kennedy Centerben; a világ minden táján, kezdve a zenekar 2014-ben indított első ázsiai turnéjával
állítja a nemzetközi koncertélet legrangosabb menedzser irodája, az Askonas Holt honlapja.
A pályaképek arról sem feledkeznek meg, hogy a Rotterdami Filharmonikus Zenekarnál, Európa egyik legmagasabban jegyzett együttesénél 2008 és 2018 között zeneigazgató volt. Jelenleg tiszteletbeli karmester, így áprilisban Wagner Siegfriedjének koncertszerű előadásait, valamint Wagner és Schumann alkotásokat vezényel.
Valery Gergievtől vette át a zeneigazgatói posztot. Az osztrák tévé ON csatornáján, illetve az EuroArts-on Christiaan van Schermbeek dokumentumfilmjében látható jelenetet érdemes megnézni. Egy megfáradt, barátságtalan emberhez lép be, arcán érdeklődéssel és várakozással az akkor 33 éves utód.
A pálya eddigi csúcsa kétségkívül a New York-i Metropolitan Opera zeneigazgatói posztja.
Yannick 2009-ben debütált a Metropolitan Operában Bizet Carmenjének új változatával, ezután folyamatosan dolgozott az intézményben, 2018-ban pedig James Levin gyors menesztése okán döntöttek a házban számos előadással már rendkívül sikeresnek bizonyult Yannick felkérésére. Nemrég azt közölték, hogy 2030-ig meghosszabbítják a megbízatást, amely mellett – láthatóan – teljes szabadságot élvez.
A 2025-26-os szezonban két kortárs opera bemutatója fűződik a nevéhez. Már játsszák a Kavalier és Clay csodálatos kalandjai címűt, amely Michael Chabon Pulitzer-díjas író könyve alapján, Mason Bates szikrázó elektronikus elemeket és változatos zenei stílusokat ötvöző zenéjével került színpadra. Májusban mutatják be a szintén Pulitzer-díjas drámaíró, Nilo Cruz és Gabriela Lena Frank El Último Sieno de Frida y Diego című újdonságát. Mint sejthető, Frida Kahlo és Diego Rivera gyötrelemmel és viszályokkal teli szerelmét idézi a mű.
A vezénylés is kommunikáció
A karmesterek új nemzedékének kimagasló egyénisége, mert a koncertteremben és azon kívül is rendkívül kommunikatív, így a világháló tele van a vele vagy róla készült videókkal.
Zenei alapvetése ebből következően az, hogy a vezénylés is kommunikáció. Egy csak ¾-et vagy ½-et ütő dirigens kvalitásait nem sokra tartja.
A perfekció, a világos mozdulatok természetesen fontosak.
A Montreálban szerzett diploma után az általa (is) nagyra becsült Carlo Maria Giulini magántanítványa lett. A mestert is kritizálja, az erő nem a mozdulatok nagyságában van, Verdi Requiemjének Dies Irae tételében nem kell a pálcával akkorát suhintani, mintha baseball ütő lenne, Yannick, ahogy láttuk, egész testével, szemével, arckifejezésével kommunikál.
Valaki azt kérdezte tőle, hogy lép ki egy Aida előadásra?
Hideg fejjel és forró szívvel – válaszolta. Balance and emotion – egyensúly és érzelem – ez a két szó gyakran szerepel a szövegeiben.
A hideg fej az egyensúly megteremtéséhez kell, a forró szív sugározza az érzelmeket. Az érzelmekkel nem takarékoskodik, koncert után boldogan öleli át a zenészeit, énekeseit, legyenek amerikaiak, hollandok, osztrákok. Nagyjából ez az attitűd jött át az Újévi koncerten hagyományos köszöntésből: legyen békesség és szeretet valamennyi nemzet között és az emberek szívében, a zene kitűnő híd a megértéshez.
A karmesterség fizikai munka. Ebben a száguldó tempóban vajon honnan nyeri energiáit? Szünetekben lenyom 8-10 fekvőtámaszt, szabadidejében a jókora súlyzókat emelgeti, a futópadon kilométereket tesz meg.
Forrás: www.heute.at
A jó kommunikáció kapott szerepet a Maestro című filmben (Netflix) végzett munkájában.
Nem egyszerűen tanácsadója volt a főszerepet, Leonard Bernsteint játszó, a darabot rendező Bradley Coopernek, hanem fantasztikus energiával betanította a karmesteri mozdulatokat a színésznek, afféle hogyan vezényeljünk Mahlert gyorstalpaló kurzussal.
A hangfelvételt természetesen Yannick dirigálta, ahogy a másik film projektben, Chloé Robichaud rendezte Happy Days címűben is.
A Bernsteint körülvevő világ igen nyomasztó volt – véli -, hiszen ellentétben vele, sokáig nem vállalhatta nyíltan a homoszexualitását.
Számára ez a kérdés nem tabu, a film és videó készítőknek megmutatja Pierre Tourville-el közös manhattani otthonukat, ahol két gyönyörű macskával élnek együtt.
A brácsaművész 1995-ben társalapítója volt a La Chapelle de Montréal régizenei formációnak, tehát az ismeretség régi keletű, amely 2021-re élettársi viszonnyá, egyes források szerint házassággá változott. Ideális, egymást támogató, örömteli a kapcsolatunk – állítja Yannick. A világ is láthatta. „Nélküle ma nem lennék az, aki vagyok” – mondta a kanadai francia tévé munkatársának.
