35 éve halt meg a tébolyítóan igéző magyar szexszimbólum

Hatalmas színészeket régen elfeledtek, de a 35 éve meghalt Karády Katalinról a fiataloknak is van fogalmuk. Most is jó nőnek számítana. Ma is vita tárgya, hogy jó színésznő volt-e színpadon, vagy csapnivaló? Tudnivaló, hogy zsidó gyerekeket mentett. Azt is, hogy férfifaló volt, meg azt is, hogy nőfaló. Közismert szexszimbólum. A dalait pedig változatlanul éneklik.

Kétségtelenül izgalmas nő, szuverén egyéniség, roppant karakteres személyiség volt. A szokványostól abszolút eltérő életmóddal, öntörvényű létezéssel, a magánéletében gátakat nemigen ismerve.

Karády Katalin
Forrás: Wikipedia

Úgy tapasztaltam, azt, hogy ki volt a vele nagyjából egy korban élt, Rökk Marika, Muráti Lili, Tolnay Klári… általában a fiataloknak, de többször akár a középkorúaknak is el kell magyarázni. Karádyról viszont a kamaszok jelentős részének is van fogalmuk.

Sokan mondják pedig, hogy rossz, nem megfelelően képzett színésznő volt, emiatt nem voltak igazán színpadi sikerei. Ezt állítja Kelecsényi László is, aki több kiadást megélt könyvet írt róla. Színpadi munkáival nem foglalkozik, úgy gondolja ezek annyira nem voltak fontosak, hogy szóra sem érdemesek.

Ha olyan jó lett volna a deszkákon, csak ismernénk néhány érdemleges kritikát, amelyek az egekbe magasztalják. Bár Egyed Zoltán, a kor meglehetősen befolyásos színházi újságírója, aki alaposan belehabarodott, igyekezett róla mindenféle jókat íratni.

Ő küldte színitanodába, mai szóval ő volt a marketingese, aki jó érzékkel sztárt faragott belőle. Egyed adta a Karády nevet is, a nem túl szépen hangzó Kanczler helyett.

Hétgyerekes kőbányai családból a csúcsra

Gondoljunk bele, hogy a később elegáns ruhákban pompázó, férfiak álmának számító, ellenállhatatlan nő, hétgyerekes családban cseperedik Kőbányán. A papa kiabál és szíjjal ver. Bár Katalin a Nemzetközi Vöröskereszt segítségével Svájcban és Hollandiában is nevelkedik. Amikor hazatérve a Kereskedelmi Leányiskola tanulójává válik, már a környék szépének számít.

Ebből adódó sikerei minden valószínűség szerint némi kárpótlást jelentenek a családban elszenvedett sérelmeiért, anyagi nélkülözésért, nem kellő szeretetért. Később tán ez is jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy temérdek elvárásnak nem hajlandó megfelelni, kibújik kötöttségek alól, meglehetősen szuverén lesz.

A külsődleges adottságok nyilván jelentősen hozzájárulnak a felfedezéséhez, a kurta, de meglepően „sűrű” karrierjéhez. Gyorsan fellángolt, ugyanakkor nem mondható, hogy hamar kiégett, mert őt rútul, szántszándékkal „kiégették.”

Mint a Horthy korszak sztárszínészét, leradírozták a pályáról, elűzték az országból. Ilyen rövid idő is elég volt hozzá, hogy legendává váljon, amit aztán nem rombolt le későbbi nyilatkozatokkal, nemigen engedte magát fotózni, filmezni. Mint Greta Garbo, meg akart maradni olyan fiatalon, igézően, tébolyítóan vonzóan a nézők emlékezetében, ahogy a vásznon látható.

Egy Vitray Tamás interjú emlékezetes, amit hosszas unszolásra, telefonon keresztül adott az óceánon túlról, de ekkor sem láthattuk, a riportert és a stúdióban ülő nézőket mutatta a kamera.

Igézetes álomnő

Első és legnagyobb sikere az 1939-ben készült Halálos tavaszban volt. Többször megnéztem azt a kulcsjelenetet, amiben találkára megy egy budai lakásba a jól szituált férfihoz, akit Jávor Pál alakít. Ő akkor már nagy sztár. Karády kezdő. És ez látszik. Jávor arca és hangja ezernyi színt tükröz, finom, de fölöttébb árnyalt, igencsak kifejező a mimikája, eljátssza a bizakodást, a csillapíthatatlan vágyat, hogy most meghódíthatja álmai nőjét.

Karády Katalin Jávor Pállal
Forrás: Wikipedia

Karády arcán alig van érzelem, mozgása kissé darabos, de remekül áll igéző alakján a könnyed, mégis elegáns ruha, és bizony mai szemmel is gyönyörű. Nem csupán csinos, szemrevaló, hanem festőien szép.

Olyan, akiről se férfi, se nő nem tudja levenni a szemét. Azt már nem állítom, hogy kellőképpen eljátssza, hogy tekintetével felfalja a férfit, elég „mattul” néz, de amikor mélyen búgó, hátborzongatóan erotikus hangján belekezd abba a máig közismert sanzonba, hogy „Ez lett a vesztünk, mind a kettőnk veszte”, és érzékien kivillantja tökéletes vállait, akkor emlékezetesen kibukik a szexus, anélkül, hogy megvalósulni látnánk.

Karády a Halálos tavaszban
Forrás: Youtube

 

Ezzel a filmmel egy csapásra berobbant a köztudatba. A magyar filmekben a szöszke, baba arcú, hamvasan naiva típusok uralkodtak, azok, akikből majd uruknak engedelmes, eltartott felesége válik.

Karádyval megjelent az önálló, saját akaratú nő, aki ellent mer mondani a férfinak, társadalmi konvencióknak, és akár hathatósan cselekedni is mer.

Kiszámíthatatlan, szeszélyes

És közben a végzet asszonya, mert tényleg csodás, bár a naivákkal ellentétben, nem egészen szabályos, hosszúkás az arca, túl csontos az álla, ami különben határozott külsőt kölcsönöz neki. Nem a hű feleség típus, hanem az, aki habzsolja az életet, két végén égeti a gyertyát, megjósolható, hogy közel sem lesz monogám.

És bár a filmeken ez nem látszott, de pletykák bőven keringtek róla, ha nő tetszett meg neki, hát akkor nővel jött össze. Könnyedén dobott régi kapcsolatokat, és ugyanilyen lezserül tett szert újabbakra.

Kiszámíthatatlan volt, szeszélyes, és ettől valószínűleg még érdekesebb. Miközben csoda nő volt, nem csupán a hangja volt mélyen zengően férfias, hanem az egész lényében is volt valami macsós, ahogy csíkos öltönyöket, inggel, nyakkendővel, határozottan elszánt nézéssel viselni tudott.

Kapásból szálkává válik az akkor erősödő keresztény kurzus szemében. Egyházi körlevél szól ellene, jobboldali hecckampányban támadják. Nem tartják kellően vallásosnak, családellenesnek bélyegzik.

Ő a szabad nő megtestesülése, aki nem akar megfelelni a diktátumoknak, és ezt nem kedveli túlzottan a rendszer. A közönség pedig éppen ezt szereti. Az egyik filmet forgatja a másik után, mert fenomenális a sikere, ami nem száll a fejébe.

Karády Katalin később színezett képen
Forrás: Facebook

Meglehetősen sokakkal ellentétben nem lesz ordas eszmék szekértolója, nem tesz eleget olyan felkéréseknek, amelyek az aljas propagandát zengik. Szerepel viszont jótékonysági esteken, énekel katonáknak, és rafinált módon zsidó gyerekeket ment, bújtat, amiért három hónapra börtönbe kerül, őt az ünnepelt nőt verik, kínozzák, vallatják. De a gerince nem hajlik, ahogy soha nem hajlik később sem, egész életében fényesen vizsgázik emberségből.

2004-ben posztumusz kapta meg az izraeli Yad Vashem intézettől a Világ Igaza kitüntetést, amelyet azoknak adnak, akik életük kockáztatásával mentettek zsidó életeket.

Nyilván vannak megkérdőjelezhető dolgok, amikor például a Valahol Oroszországban kezdetű dalt énekli a hasonló című kisfilmben, kórházban, lassan, sóvárgóan, ábrándosan, és a kamera ráközelít a túlzottan jó állapotban lévő, tiszta, rendezett, sebesült katonákra, akkor azért ez mégiscsak háborús propaganda. De hát ennyi valószínűleg elkerülhetetlen volt.

Az pedig már ízlés kérdése, ki hogyan értékeli Horthy Miklós kémfőnökéhez, a később láb alól eltett, Ujszászi István tábornokhoz fűződő szenvedélyes viszonyát. Annyi biztos, hogy nem ártott vele senkinek.

A tábornok el is jegyezte, mutatós budai villát is vett a számára. Annyira mutatósat, hogy aztán a stílszerűen Művész utca 6-ban lévő épület Antall Józsefnek és Horn Gyulának is megfelelt miniszterelnöki rezidenciaként.

Karaktergyilkosság

Karády bár valójában ellenálló volt, a háború után amiatt lett nem kívánatos, azért szorították a partvonalra, mert a Horthy rendszer sztárjának kiáltották ki. 1939 és 1944 között rohamtempóban húsz filmet forgat. A háború után mindössze a Betlehemi királyok című rövidfilm és a Forró mezők című nagyjátékfilm jut neki.

Kültelki mozikban, vidéki esztrádműsorokban kénytelen fellépni, ez igencsak megviseli. A kecskeméti színházban pedig még ki is fütyülik. Valószínűleg nem azért, mert annyira csapnivaló.

Addigra az ellene szóló propaganda megtette a hatását. Elérték, hogy a nép ellenségének számítson, már akkor is létezett karaktergyilkosság. Arra, ami miatt sztár lett, a kirobbanó nőiességére, a megzabolázhatatlan szabadságvágyára, az egyenes gerincére már nincs kereslet. Olyanokra van szükség, akik beállnak a sorba, és ő erre alkalmatlan.

Okos nő, felfogja, hogy itt hosszú ideig nem terem számára babér. 1951-ben, Mohácsi Ilonával, az öltöztetőnőjével, akivel erősen kötődnek egymáshoz, nekiindul az osztrák-magyar határnak.

Svájcban és Brüsszelben is megfordul, de 1953-ban már Brazíliában, Sao Paolóban van. Divatáru üzletet nyit. 1968-ban New Yorkban kalapszalon tulajdonos lesz, ami feltehetően nem véletlen, hiszen híres volt a kiválóan viselni tudott kalapkölteményeiről.

Itthon agyonhallgatják, tiltólistára kerül. Amikor a Filmmúzeum évtizedek után mégiscsak előveszi a Halálos tavaszt, az csaknem ugyanúgy bombaként robban, mint az ősbemutatón.

A többi mozi is adni kezdi, a lemezgyár horribilis példányszámú Karády albummal rukkol elő. Az ekkori Kádár korszakban ez már lehetséges, de éppen azért lesz ismét akkora sikere, mert abba sem illik bele, abba is a szabadság levegőjét hozza.

A nagy sikerű Karády lemez
Forrás: ebay

Titokzatosságát megőrizi, érdemben soha semmit nem mond a múltjáról, haza nem látogat, de itthon nyugszik, a Farkasréti temetőben.

Karády Katalin sírja a Farkasréti temetőben
Forrás: Wikipedia

Hiszen nagyon is idevaló, a sorsa jellegzetesen kelet-európai. A dalai pedig változatlanul velünk vannak, jól-rosszul sokan éneklik ezeket, de az ő némiképp férfias, mégis ellenállhatatlanul, érzékien nőies, rejtélyes, világfájdalmas hangja sem ment ki a divatból, mert az annyira utánozhatatlanul jellegzetes.

További hírek