Lengyel kormányfőhelyettes: Ukrajna nem léphet be az EU-ba a volhíniai mészárlás ügyének rendezése nélkül

Az 1943-1945 között az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) által elkövetett volhíniai mészárlás mintegy százezer lengyel áldozatának tisztes újratemetése és a róluk való méltó megemlékezés nélkül Ukrajna nem léphet be az Európai Unióba (EU) – jelentette ki pénteken Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter.

Az egyesült államokbeli látogatáson tartózkodó tárcavezető a lengyel közszolgálati rádióban az ukrán külügyminiszter szerdai kijelentésére reagált. Dmitro Kuleba Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszterrel együtt az északkelet-lengyelországi Olsztynban egy pódiumbeszélgetésen vett részt, ahol a közönség soraiból feltett, a volhíniai mészárlás (lengyelül Wolyn) áldozatait rejtő tömegsírok 2017-ben leállított feltárását érintő kérdésre adott válasza több negatív reakciót váltott ki Lengyelországban.

Kuleba válaszát Kosiniak-Kamysz is elfogadhatatlannak nevezte. Az áldozatok exhumálása és a róluk való megemlékezés nélkül

szó sem lehet Ukrajna belépéséről az EU-ba

jelentette ki.

Ez nem történelmi kérdés, ez a máig fájó seb begyógyításának kérdése

hangsúlyozta. Hozzáfűzte: a témáról a kormánykoalíciót képező Lengyel Parasztpárt parlamenti képviselőjeként, nem pedig kormányfőhelyettesként és miniszterként nyilatkozik.

Kuleba Olsztynban a volhíniai mészárlásról szólva a lengyel kommunista hatóságok által 1947 tavaszán végrehajtott Visztula-akcióra utalt. Ennek során az UPA elleni harc ürügyén mintegy 140 ezer ukrán nemzetiségű személyt Lengyelország délkeleti részéből kényszerrel áttelepítettek a második világháború után az országhoz csatolt nyugati területekre.

Az ukrán külügyminiszter úgy fogalmazott: a Visztula-akció során az ukránokat „kényszerrel telepítették át ukrán területekről”.

Ha ma elkezdenénk a történelemben ásni (…), nagyon mélyen belemehetnénk a múlt eseményeibe, és egymás szemére vethetnénk azokat a rossz dolgokat, amelyeket a lengyelek az ukránokkal, az ukránok pedig a lengyelekkel szemben elkövettek

jelentette ki.

Elmondta: a volhíniai exhumálásról beszélt Radoslaw Sikorskival. Mint mondta, a művelet folytatásával „nincs probléma”, de Kijev kölcsönösséget, az ukránokról való megemlékezést vár el Varsótól.

A kétoldalú kapcsolatokat nem uralhatják az érzelmek,

a történelmet hagyjuk meg a történészeknek, együtt a jövőt építsük

fogalmazott az ukrán külügyminiszter.

Radoslaw Sikorski szerdán az olsztyni pódiumbeszélgetés után a PAP hírügynökségnek elmondta:

Foglalkozhatunk a múlttal, ami fontos, áldozatainknak keresztény temetés jár, de sajnos képtelenek vagyunk feléleszteni őket.

Más megközelítés szerint a közös jövő építésére lehet összpontosítani,

úgy, hogy a társadalmainkban ne éledjenek újra a múlt démonai, és a közös ellenség ne veszélyeztessen minket a jövőben.

Hozzátette: ő a másik megközelítés híve.

Megerősítette: a volhíniai téma

a kétoldalú kapcsolatokban problémát jelent,

amelyet Ukrajna

remélhetőleg a Lengyelország által nyújtott segítségért járó hála szellemében old majd meg.

Csütörtökön a kijevi külügyi tárca nyilatkozatot adott ki, mely szerint

az ukrán területeket

említő olsztyni kijelentésével Kuleba Lengyelország azon területeire gondolt,

ahol az ukránok zárt közösségben éltek.

Hangsúlyozták: Kuleba ezzel nem fejezett ki területi igényt Lengyelországgal szemben.

További hírek