Öt ország tucatnyi üzletében emelték meg távolról a hűtők hőmérsékletét, követve a Franciaországot múlt hónapban ért hasonló támadásokat.
Legalább öt EU-tagállam tucatnyi szupermarketjében álltak le a hűtőberendezések a helyi híroldalak beszámolói szerint. Ez a jelek szerint a francia üzleteket múlt hónapban ért kibertámadások ismétlődése – írja a Politico.
Belgiumban, Luxemburgban, Svédországban, Írországban, Hollandiában és Észtországban érintettek a szupermarketek.
Több üzletvezető is úgy nyilatkozott a helyi médiának, hogy a hűtők hőmérséklete hirtelen akár 50 Celsius-fokra is megemelkedett. Ez kísértetiesen hasonlít a múlt havi hasonló franciaországi esetekre.
Még nem tudják, hogy a támadások összefüggenek-e, vagy ugyanazokat a szoftveres sebezhetőségeket használták-e ki, mint a francia áruházláncok esetében.

Ken Munro kiberbiztonsági kutató egy interjúban elmondta, hogy a szupermarketeknek le kellett volna választaniuk az internetről a hűtőgépeket és az azok távoli felügyeletére, kezelésére szolgáló eszközöket.
Semmilyen más kifogást nem elfogadható… különösen a korábbi [franciaországi támadások] fényében
fogalmazott.
Inti De Ceukelaire, egy másik kiberkutató szintén úgy vélekedett, hogy az incidens arra utal: a szupermarketek még a francia támadások után sem tették meg a szükséges lépéseket.
Úgy tűnik, egyesek egyszerűen nem veszik ezt komolyan, ami meglehetősen röhejes
tette hozzá.
A belga média arról számolt be, hogy a szupermarketek hűtőiben hirtelen megugrott a hőmérséklet, emiatt az élelmiszereket ki kellett dobni. A Belga Kiberbiztonsági Központ szóvivője közölte: az ügynökség „szorosan” figyelemmel kíséri az esetet, hozzátéve, hogy a támadók kiléte ismeretlen, és „lehet, hogy soha nem is sikerül azonosítani őket”.
Az Európai Bizottság szóvivője közölte: tudomásuk van az incidensekről, és az EU-Cyclone hálózaton keresztül koordinálják az információmegosztást.
A francia minta követése
Francia szupermarketeket október közepén ért hasonló incidenshullám, amikor a támadók a Danfoss – egy dán üzletihűtő-gyártó – berendezéseit vették célba. A Danfoss nem válaszolt azonnal a megkeresésre.
A belga Delhaize szupermarketlánc hétfő kora reggel riasztotta üzletvezetőit a hűtőrendszereket érintő problémák miatt. A belga RTBF közszolgálati csatorna idézett egy üzletvezetőt, aki szerint a gondokat a franciaországihoz hasonló kibertámadás okozta.
Svédországi üzleteket is csapás ért. Az ICA szupermarketlánc szóvivője megerősítette, hogy „éjszaka incidens történt, amely az ICA központi hálózatán kívül működő üzletek kis számát érintette”, és ez a hűtőiket, fagyasztóikat sújtotta.
A Coop szóvivője elmondta, hogy 800 üzletükből hetet érintett a helyzet, de az „izolált és ellenőrzés alatt áll”. Egy esetben a hűtőrendszer hőt kezdett termelni. Múlt hónapban Franciaországban a támadások legalább egy tüzet is okoztak.



