A szó átvitt és a szó szoros értelmében is aranyat ér a Debreceni Egyetem fiatal kutatóinak felfedezése. Bukta Balázs József és Herman Petra egy olyan aerogélt fejlesztett ki, amely az eddigi leghatékonyabb és legfenntarthatóbb módon segít a nemesfémet visszanyerni az elektronikai hulladékokból. Nem csoda, hogy ez a már szabadalmaztatás alatt álló tudományos eredmény elnyerte az I. innOTDK Nagydíját is – írja az unideb.hu.
Bukta Balázs József a DE Természettudományi és Technológiai Karának vegyészmérnök mesterszakos hallgatója. A Kémiai Intézet Aerogél kutatócsoportjának tagjaként két éve kezdett abba a tudományos munkába, amely alapján az intézmény Kutatáshasznosítási és Technológiatranszfer Központja szabadalmi bejelentést tett.
Már korábban is léteztek módszerek arra, hogy az elektronikai hulladékból visszanyerjék az aranyat. Ezekkel összehasonlítva azonban a mi technikánk sokkal hatékonyabb, hiszen mennyiségileg több nemesfémet tudunk vele megkötni és – ami a legfontosabb
mindezt olcsón és környezetbarát módon – részletezte a vegyészmérnök hallgató, aki témavezetőjével, Herman Petrával közösen ötletelve jutott el idáig.
Balázs több tehetséggondozó programban részt vesz, ehhez a munkához is nagyon lelkiismeretesen és motiváltan állt hozzá. Minden kísérletet ő maga végzett el, csak minimális útmutatásra volt szüksége ahhoz, hogy egy igazán innovatív és fenntartható megoldást tudjunk kidolgozni a problémára
fogalmazott a DE TTK Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék adjunktusa.
A Rezorcin-formaldehid alapú aerogélek arany vegyületek szelektív megkötésére című projektjével Bukta Balázs József különdíjat nyert áprilisban a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK), majd nevezett az I. innOTDK-ra is. A megmérettetést azzal a céllal hirdették meg, hogy az innovációs elemeket tartalmazó legjobb pályamunkák szerzői mentori és anyagi támogatást kaphassanak, aminek köszönhetően könnyebben megvalósíthatják kutatásuk tárgyát.
A beérkezett 80 pályázat közül a legjobb 28 jutott a döntőbe. A fiatal kutatók itt röviden bemutathatták munkájukat, majd a szakmai zsűri kiválasztotta a kilenc legígéretesebb projektet, amelyek az utolsó fordulóban mérkőztek meg az innOTDK Nagydíjért és az innOTDK Díjért. A döntőbe jutott projektek kimagasló tudományos színvonalat képviseltek, és magas megvalósíthatósági potenciállal rendelkeznek. A versennyel nem titkolt célunk, hogy ezt a személetet minél több fiatal kutató helyezze előtérbe munkája során – hangsúlyozta Mátyus László, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar dékánja, az OTDT megválasztott leendő elnöke.
– A hallgatóink ilyen sikerei kiválóan mutatják, hogy karunkon sikerült megerősítenünk az alkalmazásorientált és hasznosíthatóságra épülő szemléletet a hagyományosan magas színvonalú alapkutatási tevékenység mellett. Külön öröm, hogy a tehetséges fiatal kutatóink nemcsak tudományos igényességgel dolgoznak, hanem az ipari és társadalmi hasznosítás irányába is bátran nyitnak, példát mutatva az egész közösségünk számára – tette hozzá Kun Ferenc, a DE Természettudományi és Technológiai Kar dékánja annak kapcsán, hogy Bukta Balázs József elnyerte az I. innOTDK Nagydíját.