Dubaj óriási károkat szenved az iráni háború miatt – Mint a Covid alatt, olyan a helyzet

Dubaj 2025-ben még rekordokat döntött, a valaha volt legtöbb látogatóját fogadta 19,6 millió vendéggel, de a 2026 februárjában kirobbant iráni konfliktus mindent megváltoztatott. A város, amelyet eddig a közel-keleti „biztonság szigeteként” adtak el, most közvetlen érintetté vált és ezt az idegenforgalom érzi meg leginkább.

Dubajban csak a konfliktus első hetében több mint 80 000 szállodai foglalást mondtak le, miközben hagyományosan ez az év legjobb idősza a térségben.

Aerial view of The Palm Jumeirah Island, Dubai Downtown skyline, United Arab Emirates or UAE. Financial district and business area in smart urban city. Skyscraper and high-rise buildings at sunset.

Most viszont az olyan népszerű helyszínek, mint az Al Seef piac vagy a Burj Al Arab környéki strandok, feltűnően elcsendesedtek. A korábban hónapokkal előre foglalt éttermek most félig üresek. A BBC jónéhány helyi vállalkozót kérdezett, akik nagyon jelentős forgalomcsökkenésről számoltak be. A turisták által látogatott helyeken 70-80 százalékkal csökkent az éttermek, bárok vendégeinek száma. Azok érzik meg kevésbé a háborút, akik ahelyiekre is építették vállalkozásokat. Az élet ugyanis Dubajban is megy tovább.

A nagy szállodák is reagáltak a hirtelen visszaesésre. Hatalmas kedvezményekkel és last minute szabad helyekkel próbálják csábítani a vendégeket, de a biztonsági kockázat miatt ez is kevés. Az ilyenkor szokásos forgalom 15-20 százaléka érkezik a szállodákba.

Nem csoda, a háború kezdete óta ugyanis hivatalos tájékoztatás szerint

11 ember halt meg és 185 került kórházba a támadások miatt.

Légiközlekedési káosz

A helyzeten nem segít, hogy a dubaji reptéren többször volt légiriadó az utóbbi időben és sokszor kellett órákat várni a helyszínen a felszállásra. Dubai a világ egyik legfontosabb elosztóközpontja, de a légtérzárak és a rakétafenyegetettség miatt rengeteg járatot töröltek vagy irányítottak át a térségben a konfliktus kezdete óta. A jegyárak az egekbe szöktek a kerülőutak és a megnövekedett biztosítási költségek miatt.

Tavaly a dubaji reptéren több mint 92 millió utas fordult meg. Összehasonlításképp a budapesti Liszt Ferenc reptéren 2025-ben rekord, húszmillió utast regisztráltak.

Dubaj, amely nagyban függ a külföldi befektetésektől és a luxusturizmustól, különösen sérülékeny ebben a helyzetben.

Érdekes ellentmondás, hogy míg a helyi lakosok viszonylag biztonságban érzik magukat az emírség védelmi rendszerei miatt, a turisták számára a „fejük felett elszálló rakéták” látványa (még ha le is lövik őket) elegendő ok arra, hogy inkább a Karib-szigeteket vagy Délkelet-Ázsiát válasszák.

Itt írtunk arról, hogy a magyar turisták számára sem ajánlott Dubaj, és az utazási irodák nem is szerveznek most ide üdüléseket. Ettől függetlenül repülők továbbra is mennek Budapestről Dubajba. Az Emirates hetente öt járatot indít a Liszt Ferenc Repülőtérről. 

Turizmus

A szakértők szerint Dubaj alapjai az infrastruktúra, a szolgáltatások változatlanok, de a „biztonságos luxus” imázsán esett csorbát nehéz lesz kiköszörülni.

Ha a háború elhúzódik, a régió turizmusa 2026-ban akár 27%-os visszaesést is elszenvedhet.

A Turism Economics jelentése szerint 23-38 millió fővel kevesebb ember utazhat a régióba, függően a konfliktus elhúzódásától.

Dubajban nemrég bejelentették, hogy a következő időszakban 272 millió dollárral támogatják a turizmusban tevékenykedő vállalkozásokat.

Ez a szezon elveszett, de ha októberre sem rendeződnek a dolgok, nagyon komoly problémákkal nézhet szembe a térség idegenforgalma.

További hírek