Indul az amerikai Holdprogram következő fejezete – Éles versenyben a megbízásért Musk és Bezos

Bejelentették az Artemis III űrhajósait. A kéthetes misszió a történelem legkomplexebb dokkolási manőverét tervezi, a hosszú távú cél, hogy több mint 50 év után először újra űrhajósokat juttassanak a Holdra. A projekt kapcsán összecsap a két amerikai milliárdos Elon Musk SpaceX és az Amazon alapító Jeff Bezos Blue Origin nevű cége.

A NASA hivatalosan is bemutatta azt a négy űrhajóst, akik az Artemis-program következő, kulcsfontosságú fázisában az űrbe indulnak – írja a CNN. A legkorábban 2027 végén startoló, kéthetes misszió elsődleges feladata az lesz, hogy élesben tesztelje azokat a technológiákat, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy több mint fél évszázad után az emberiség visszatérhessen a Hold felszínére.

Irány a Föld körüli pálya!

Bár az Artemis III a tervek szerint a tényleges holdraszállás közvetlen előfutára lesz, magát a legkritikusabb manővert a biztonság kedvéért nem a Holdnál, hanem „hazai pályán”, az alacsony Föld körüli pályán (LEO) hajtják majd végre – ott, ahol a Nemzetközi Űrállomás is kering.

A menetrend szerint a négy fős legénység Floridából indul az Orion űrhajó fedélzetén, amely az áprilisi, történelmi Artemis II holdmegkerülő missziót is sikerrel teljesítette.

Ezzel párhuzamosan a magáncégek által fejlesztett holdkompokat külön rakétákkal lövik fel az űrbe. Az Orion és a leszállóegységek a Föld körüli pályán fognak találkozni, ahol az űrhajósoknak össze kell kapcsolniuk a járműveket, sőt, a tervek szerint át is szállnak majd a holdkompokba.

Két dudás egy csárdában: Versenyben Musk és Bezos

Jared Isaacman, a NASA nemrégiben kinevezett vezetője a sajtótájékoztatón megerősítette: a NASA egyszerre szeretné tesztelni Elon Musk és Jeff Bezos fejlesztéseit.

Ha minden a tervek szerint alakul, az Orion először a Blue Origin által fejlesztett Blue Moon egységgel, majd a SpaceX Starship nevű monstrumával is dokkolni fog.

A probléma csak az, hogy mindkét techmilliárdos cége komoly csúszásban van.

A helyzetet tovább nehezíti, hogy a múlt hónapban a Blue Origin egyik New Glenn hordozórakétája – amely a holdkompot juttatná fel az űrbe – egy rutinjellegű földi teszt során felrobbant. A NASA mindenesetre igyekszik fokozni a versenyt a két rivális között, és Isaacman bejelentette, hogy az űrügynökség saját óriásrakétájának, az SLS-nek (Space Launch System) a kulcsfontosságú „nedves főpróbáját” még az idei év végéig elvégzik.

A négy kiválasztott – És a meglepő hiányzók

A most bejelentett nemzetközi legénység tagja:

  • Andre Douglas (NASA) – aki életében először repül majd az űrbe,

  • Frank Rubio (NASA) – a világűrben töltött időtartam korábbi amerikai rekordere,

  • Randy Bresnik (NASA) – veterán űrhajós és tapasztalt katonai tesztpilóta,

  • Luca Parmitano (ESA) – az Európai Űrügynökség tapasztalt olasz asztronautája.

A bejelentés azonnal komoly vitákat váltott ki az amerikai sajtóban, a NASA ugyanis – az elmúlt évek gyakorlatától teljesen eltérően – egy tisztán férfiakból álló legénységet jelölt ki a történelmi misszióra. Ez azért is meglepő, mert az űrügynökség kötelékében jelenleg is számos olyan kiemelkedő női katonai tesztpilóta és űrhajós szolgál, akiknek a tapasztalata és felkészültsége teljesen megegyezik a férfi kollégáikéval.

A NASA reményei szerint a mostani kockázatcsökkentő tesztrepülés megágyaz a tényleges, felszíni holdraszállásnak, amelyre legkorábban 2028-ban kerülhet sor.

További hírek