Biciklitáborozó gyerekekbe hajtott egy autós Hollandiában – többen meghaltak

Három ember, köztük két gyermek életét vesztette, további négy gyermek pedig súlyosan megsérült, miután egy személyautó egy iskolai táborban részt vevő kerékpáros csoportba hajtott a hollandiai Zeeland tartományban található Vogelwaarde közelében – közölték a helyi hatóságok.

Az NlTimes hírportál tájékoztatása szerint a baleset délben történt. A jármű egy iskolai táborozás keretében kerékpározó, 14 gyermekből és két felnőttből álló csoportba hajtott bele.

A sérülteket a rotterdami Erasmus kórházba, valamint két belgiumi egészségügyi intézménybe – a genti és az antwerpeni egyetemi kórházba – szállították. A túlélő kísérő és a gyermekek pszichológiai és egyéb támogatást kapnak, a segítségnyújtást a hozzátartozókra is kiterjesztik.

A rendőrség egy gyanúsítottat őrizetbe vett, de egyelőre nem erősítette meg, hogy ő vezette-e a balesetet okozó járművet. A hatóságok szerint az érintett pontos szerepét még vizsgálják.

A helyszínen készült felvételeken egy BMW márkájú személyautó látható az út menti töltésen, eleje súlyosan megrongálódott, szélvédői betörtek, a tetőn pedig szintén sérülések láthatók.

A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja. A hatóságok arra kérték az esetleges szemtanúkat, hogy jelentkezzenek. Az utat mindkét irányban lezárták.

Rob Jetten holland miniszterelnök közösségi oldalán azt írta: „a Zeelandból érkező szörnyű és megrázó hír árnyékot vetetett a mai napra. Aminek minden gyermek és minden általános iskola számára örömteli eseménynek, az iskolai tábornak kellene lennie, rémálommá vált.” Hozzátette: együttérez a sérültekkel és a halálos áldozatok családtagjaival, és sok erőt kíván nekik. „Hollandia osztozik a gyászukban” – fogalmazott.

A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a mentőegységek: több mentőautó, tűzoltóegységek és helikopterrel érkező traumacsoportok is részt vettek a mentésben. A hatóságok a beavatkozásban részt vevő szakemberek számára is pszichológiai támogatást biztosítanak.

További hírek