A világirodalom tíz legütősebb első mondata

Hagyományosan augusztusban mennek a legtöbben szabadságra, így végre van idő az olvasásra is. Összegyűjtöttük a világirodalom tíz, szerintünk legütősebb, legemlékezetesebb kezdőmondatát. Olyan első mondatok ezek, amelyek azonnal berántják az olvasót, és egyetlen sorban képesek sorsokat, hangulatokat vagy egész világokat felvázolni. Az első mondatok után persze érdemes az egész könyvet elolvasni.

Nem kell sokat ragozni, hogy mennyire fontos az első mondat egy regényben. A kreatív írás kurzusokon nem véletlenül szentelnek sok időt annak, miként indítsák műveiket a szerzők.

A klasszikus íróiskolai szabály: „In media res” – azaz ugorj fejest a dolgok közepébe! A tanfolyamokon lebeszélik az írókat arról, hogy az időjárás leírásával, ébredéssel vagy az óra csörgésével indítsanak (ezek a leggyakoribb klisék). Ehelyett az első mondatnak már utalnia kell a történetet mozgásba hozó feszültségre vagy változásra.

Összeszedtün néhány zseniális kezdést, természetesen nagyon szubjektíven.

1. Gabriel García Márquez: Száz év magány

Hosszú évekkel később, a kivégzőosztag előtt, Aureliano Buendía ezredesnek eszébe jutott az a régi délután, mikor az apja elvitte jégnézőbe.

2. Franz Kafka: Az átváltozás

Amikor egy reggel Gregor Samsa nyugtalan álmából felébredt, szörnyű féregé változva találta magát az ágyában

3. Lev Tolsztoj: Anna Karenina

A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módja szerint boldogtalan.

4. Patrick Süskind: A Parfüm – Egy gyilkos története

A XVIII. század Franciaországában élt egy ember, aki e zseniális és visszataszító alakokban nem szűkölködő kornak egyik legzseniálisabb és legvisszataszítóbb figurája volt.

5. Szerb Antal: Utas és holdvilág

A vonaton még nem volt semmi baj.

6. Albert Camus: Az idegen

Ma meghalt a mama.

7. Jane Austen: Büszkeség és balítélet

Általánosan elismert igazság, hogy a legényembernek, ha vagyonos, okvetlenül kell feleség.

8. Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd

Mindez szinte szóról szóra megtörtént.”

9. Ray Bradbury: 451 Fahrenheit

Égetni: gyönyörűség volt.

10. Rejtő Jenő: A láthatatlan légió

Hallották hírét a Láthatatlan Légiónak?

További hírek