Nem változtatott a jegybank az alapkamaton

Az 5,5 százalékos alapkamat tartásáról döntött a magyar jegybank döntéshozó testülete. Ezzel véget ért a mini kamatcsökkentési ciklus, amelynek keretében a június elején még 6,25 százalékos ráta augusztus végéig 75 bázisponttal csökkent.

„A döntés megfelel a piaci várakozásoknak. Bár az inflációs adatok továbbra is kedvezőek, ha csak azokat néznénk, akkor sor kerülhetett volna újabb lazításra, a forint árfolyama is viszonylag stabilnak mondható.

Többet nyomhatott a latban a nemzetközi környezet alakulása, azon belül is a geopolitikai feszültségekből adódó inflációs kockázat.

Az amerikai Fed és az Európai Központi Bank is kamatot emelt az elmúlt hetekben, ez pedig szűkítette a magyar jegybank mozgásterét. Ugyanakkor középtávon azonban van tér a kamat csökkentésére. Az időzítést azonban bizonytalanság övezi a már említett geopolitikai fejlemények miatt

kommentálta a lépést Németh Dávid, a K&H vezető elemzője.

Hozzátette:

A jegybanki döntés miatt nem változtattunk a korábbi kamatprognózisunkon. Továbbra is arra számítunk, hogy az év végéig nem módosul a ráta, így 5,5 százalékos alapkamattal fordulunk rá a következő évre.

A kamat jövő évi alakulását nagyban befolyásolja továbbá, hogy a várhatóan október végén megjelenő 2027-es büdzsétervezet milyen költségvetési és államadósság-pályát irányoz elő. Ez pedig azért fontos, mert ez befolyásolja jelentősen Magyarország kockázati megítélését, ezen keresztül a jegybank mozgásterére is komoly hatással van. A szakember szerint összességében

a jövő év végéig újabb lazítások jöhetnek, amelyek eredményeként 2027 végére 4,5 százalékra csökkenhet az irányadó kamat.

További hírek